Cikkek, tanulmányok Források Bibliográfiák Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

 

Prof. Fischerné Dárdai Ágnes - Dévényi Anna
 
Kooperáció a tudomány és a közoktatás között
 
Előadásunkban két olyan weboldalt, illetve folyóiratot mutatunk be, melyek indulásukkor azt a célt tűzték ki, hogy a történettudomány és a történelemtanítás, vagyis a történészek és a történelemtanárok közötti kapcsolatot és szakmai együttműködést intenzívebbé tegyék. Az egyik Magyarország egyetlen történelemdidaktikai szakfolyóirata, és a Történelemtanítás címet viseli (www.tortenelmtanitas.folyoirat.hu). A folyóirat pénzügyi források hiánya miatt csak on-line formátumban jelenik meg, és szerkesztése jelenleg grátisz, önkéntesek bevonásával történik. A negyedévente megjelenő folyóirathoz egy weboldal társul (www.tortenelemtanias.hu), amely a történelemtanárokat, hallgatókat közvetlenül szólítja meg, a szakmai kérdések megvitatásához online fórumot biztosítva. Az oldalak létrehozását a magyar történelemdidaktikai szakma neves képviselői (Prof. F. Dárdai Ágnes, Dr. Katona András, és Dr. Kaposi József) kezdeményezték, akik a szerkesztőbizottságba meghívtak neves hazai történészeket, történelemdidaktikusokat is..
 
A másik weboldal neve Árkádia (www.arkadia.pte.hu), amely a Pécsi Tudományegyetemen belül működik, egy Európai Uniós pályázat keretében nyílt lehetőség ennek létrehozására, mely a bologna-rendszerű, új típusú tanárképzés támogatását célozta meg. A honlap az irodalom és a történelem tantárgyakhoz kapcsolódik, mi most természetesen a történelmi résszel fogunk foglalkozni részletesebben, de az alapkoncepció és a célkitűzés természetesen azonos az irodalmi rész esetében is. Az Árkádia weboldal megálmodója Pethőné Nagy Csilla középiskolai irodalomtanár, tankönyvszerző, szakdidaktikus. A szerkesztőbizottságban történészek, szakmódszertanosok és középiskolai tanárok működnek együtt, és ez a közös munka már kezdettől, tudatosan a tudomány és a közoktatás kooperációját kívánja erősíteni.
Mindkét weboldal új, alig másfél éve üzemelnek. Létrehozásukat azért éreztük szükségesnek, mert Magyarországon e két terület, a történelem kutatása és tanítása között még mindig nagy a távolság, a kutatások eredményei csak nagyon lassan szivárognak át az oktatásba, és a kutatók többsége nem rendelkezik valós ismeretekkel az oktatás igényeiről, és csak kevesen érzik fontosnak, hogy szakmai kapcsolatba kerüljenek a történelemtanárokkal..
 
Mielőtt bemutatnánk magukat az oldalakat, a mögöttük húzódó koncepciót illetve célokat, s az eddig elért eredményeket, szeretnénk röviden felvázolni, hogyan is alakult a magyarországi történelemtanítás története során a történelemkutatás és a történelemtanítás viszonya, egészen napjainkig. Így jobban érthetővé válik, hogy miért állt elő a jelen helyzet, amiben e két terület egymástól elég távol került, de utakat keres a közeledésre.
A két terület viszonyát, a kapcsolat intenzitását a tankönyvszerzők illetve a tanárok személyében véljük megragadhatónak.
 
A történelemtanítás professzionalizálódása, önálló tantárggyá válása Magyarországon a 18. századra tehető, a század második felére általánossá válik a középiskolákban. Ekkor jelennek meg az első tankönyvek, tankönyvnek tekinthető összefoglalások is. Ezeket, többnyire német nyelvterületről egyszerűen átvették (pl., Sleidanus, Cellarius, Offerhaus, Osterwald), vagy ezen minták alapján írták meg a magyar iskolák számára.
 
Pray György (jezsuita szerzetes), a korszak legelismertebb magyar történésze (Magyarország történetírója címet is megkapta az uralkodótól) királyi felkérésre írta meg az első államilag hivatalosan elismert és ajánlott történelem tankönyvet, mely 1802-ben jelent meg. Ám hiába írta elő tanügyi rendelet (a II. Ratio Educationis, 1806-ban) a használatát, mégsem terjedt el, mivel nem felelt meg alapvető didaktikai elvárásoknak, pl. rendkívül nagy volt a terjedelme. Azt a tankönyvet, amely Prayé helyett végül országszerte elterjedt, egy középiskolában oktató tudós tanár írta meg (Spányik Glicér). A 19. század tankönyvszerzői jellemzően olyan történettudósok, akik maguk is tanították a tantárgyat középiskolákban (Budai Ézsaiás, Csengery József, Horváth Mihály, stb.)
A 19. század végétől a történészi tudományosság mellett egyre fontosabb követelménnyé vált a pedagógiai felkészültség. Jelentős változást hozott Magyarországon a tanárképzés egységesítése és 1870-től a tanárképző intézetek felállítása, valamint az első középiskolai törvény kiadása. Ezek a fejlemények nagyban hozzájárultak a tanári pálya professzionalizálódásához. Ezzel párhuzamosan jelent meg, illetve vált fokozatosan önálló tudományterületté a szakdidaktika.
Az 1920-as évek tankönyvszerzői között egyrészt kíváló történelemtudósokat találunk, (pl. Domanovszky Sándor), másrészt neves szakdidaktikusokat (pl. Ember István, Dékány István, stb.). Az 1930-as évek kultúrpolitikáját meghatározó magyar kultuszminiszter, Hóman Bálint elépzelése az volt, hogy a tankönyveket szakdidaktikusoknak kell megírniuk, így az állami megrendelésre készült tankönyvek szerzői között ebben a korszakban már alig találunk történészeket, viszont jeles történelemdidaktikusokat szép számban. Ugyanekkor a középiskolai tanárok köréből egyre kevesebben engedhették meg maguknak, hogy tudományos munkát is végezzenek. Ennek túlnyomórészt anyagi okai voltak. A gazdasági világválság, a hatalmas munkanélküliség az értelmiség körében a tanárok anyagi megbecsülésének csökkenését vonta maga után. Másrészt az 1930-as években megfigyelhető, hogy az állam egyre szigorúbban ellenőrizte a közoktatást, így a tanárok munkáját is, ami szintén nem kedvezett az alkotómunkának. A történelemtanítás az ország szellemi (és politikai-ideológiai) nevelése szempontjából létfontosságú terület volt, így különös figyelmet, viszont egyre kevesebb önállóságot kapott. Történelemtanítás és kutatás egyre markánsabban kezdett szétválni ebben a korszakban. 
 
Az igazán mély szakadék a kommunista diktatúra idején, annak is inkább a második felében jött létre. Magyarországon a szocializmus időszakát két nagyobb periódusra lehet elkülöníteni. Az első időszak a Rákosi-korszak (a pártfőtitkárról, Rákosi Mátyásról kapta nevét), ez a diktatúra kiépítésének, a brutális terrornak, a sztálinizmusnak az időszaka volt. Ekkor államosították az iskolákat (korábban az iskolák csaknem kétharmadát valamelyik egyház tartotta fent) és a tankönyvkiadást. Új tantervek születtek, melyek a kommunista ideológia terjesztését szolgálták. A történész szakma addig elismert nagyjait félreállították, új történészek kerültek az Akadémia élére és az egyetemi katedrákra (pl. Andics Erzsébet, aki a 30-as években a Moszkvai Egyetemen tanult, majd tanított történelmet). Õk a magyar történelmet viharos gyorsasággal írták újjá a marxista történelemszemlélet szerint. A hivatalos történetírás és a történelemtanítás ebben a pillanatban tökéletes egységben volt, mindenhol a marxizmus, sőt a vulgármarxizmus uralkodott.
 
A helyzet az 1956-os forradalom, illetve az azt követő megtorlások után változott meg valamelyest. Ez volt a szocialista időszak második nagy periódusa Magyarországon, az ún. Kádár-korszak (nevét az akkori pártfőtitkárról, Kádár Jánosról kapta). Ez a puha diktatúra időszaka volt, amikor Magyraországot a « legvidámabb barakk »-nak nevezték a szocialista táborban. Ekkor már a desztálinizáció időszaka után vagyunk. A párt az eddigi « aki nincs velünk, az ellenünk van » jelszó helyett újat hirdetett : « aki nincs ellenünk, az velünk van ». Ennek szellemében a tudomány és a művészetek terén is megindult egyfajta liberalizáció. A párt kijelentette, hogy a tudományba nem kíván beleszólni, s nagyjából ehhez tartotta is magát. A történészek eltérhettek a marxista történelmi materializmus eszméjétől, sőt a 70-es évektől külföldi (nyugati) szakfolyóiratokat is be lehetett hozni az országba. A marxizmus kereteiből kilépő, modern, szakszerű kutatási eredményeket a szűk körben terjesztett szakmai lapokban publikálni is lehetett. A szélesebb körben terjesztett tudományos ismeretterjesztő kiadványokat azonban továbbra is szigorúbban cenzúrázták és az új eredmények a tankönyvekbe sem kerülhettek bele. Bár ezekből is eltűnt a vulgármarxizmus, de az osztályharcon alapuló materialista történelemszemlélet kötelező maradt. Ekkor vált szét legjobban a történetírás és a történelemtanítás Magyarországon. A tanároknak kötelező volt a tankönyvek alapján oktatni, ezt ellenőrizték.
 
A rendszerváltás után ezek az eszmék – mégha észrevétlenül, indirekt módon is – de szívósan tovább élnek. A tankönyvekből ugyan azonnal elkezdték kigyomlálni a durva marxista-leninista toposzokat, de ez egy lassú folyamat. A kutatások folyamatosan hoznak újabb és újabb eredményeket, melyek azonban csak rendkívül lassan kerülnek át az oktatási rendszerbe. A tankönyvkiadás és engedélyeztetés lassú és bonyolult, s ennél is tovább tart, míg a tanárok maguk is elfogadják, megismerik az új eredményeket és elkezdik használni azokat a tanteremben. Ennek oka az is, hogy a pedagógusok magas óraszámban tanítanak nagy létszámú osztályokat, alacsony fizetésért. Elég leterheltek és alulmotiváltak tehát, így nem fordítanak elég energiát az önképzésre.
A kötelező továbbképzéseken jellemzően inkább módszertani vagy informatikai ismereteiket bővíthetik, a történettudomány legújabb eredményeit bemutató szakmai továbbképzésekből egyszerűen nagyon kicsi a kínálat. Ez amiatt is lehet, mert – talán épp a fentiek miatt – lassanként kialakult az a helyzet, hogy a magyar tudósok, így a történészek (tisztelet a kivételnek) nem becsülik túl sokra a közoktatást, a tankönyveket és a pedagógusokat.
 
Az utóbbi egy-két évben – különösen, amióta lassú csökkenést mutat a történelem szak iránti érdeklődés, és éles versenyhelyzet alakult ki a felsőoktatási intézmények között a fennmaradásukért– valamelyest kezd megváltozni ez a fentebb vázolt helyzet és a történészek is kezdik felismerni, hogy itt egyfajta kölcsönös függőségi helyzetről van szó. A felsőoktatási reformok, a tanárképző egyetemek és főiskolák magas száma és a csökkenő hallgatói létszám, valamint a fejkvóta rendszer a tanárképzésre általában rossz hatással van. Van azonban egy olyan pozitív „mellékterméke” is ennek a depresszív helyzetnek, hogy a diákokért folyó versenyben az egyetemek, egyetemi oktatók és kutatók kezdenek nyitni a közoktatás felé, a közoktatás igényei felé. A bologna képzésben teljesen szétvált a történész és a történelemtanár képzés és a remélt munkaerőpiaci előnyök, lehetőségek miatt a hallgatók túlnyomó többsége a tanárszakot választja. A tanárszakos hallgatók azt várják el a képző helyektől, hogy a tanári pályára készítsék fel őket, gyakorlati tanári tevékenységük során használható tudást, ismereteket és képességeket szerezzenek az egyetemi képzésben. Ha az egyetemek meg akarják tartani diákjaikat, ki kell elégíteniük ezeket az igényeket.
 
Napjainkban ennek is köszönhetően egyre több kezdeményezés van a tudomány és a közoktatás, a tudósok és a pedagógusok közötti kapcsolat helyreállítására. Ezek közül szeretnék bemutatni kettőt, mindkettő internetes portál.
A Történelemtanítás nevűoldal­ két részből áll : egy on-line tudományos történelemdidaktikai folyóiratból, amely negyedévente jelenik meg, valamint egy interaktív weboldalból. A Történelemtanítás online folyóirat Magyarország egyetlen történelemdidaktikai szakfolyóirata, melynek célkitűzései az alábbiakban foglalhatók össze :
 
·        Rávilágítani arra, hogy a történelemtudományban és a tudásfelfogás nemzetközi gyakorlatában bekövetkezett paradigmaváltás hazai gyakorlattá tétele milyen kihívásokkal, és kompromisszumok eredményeként valósulhat meg.
·        Érthetőbbé tenni – mind a szakmai, mind a szélesebb társadalmi közvélemény számára – a történelemtanítás előtt álló kihívásokat.
·        Megismertetni a történelemtanárok szakmai közösségét a legújabb nemzetközi és hazai történelemdiaktikai/történelemmódszertani kutatások eredményeivel.
·        Felhívni a történelemmel foglalkozó tudományos élet képviselőit, hogy részvételük és felelősségük a történelemoktatás megújításában kikerülhetetlen, hiszen a történelemtanítást érintő hosszú távú stratégiai döntések csak tudományos megalapozottság és tudományos legitimáció mellett képzelhetők el.
·        Tudatosítani, hogy a kor kihívásaira választ adó történelemtanítás nem képzelhető el a hazai történelemdidaktika egyenjogúsítása és a pedagógusképzés és a tanártovábbképzés rendjének új alapokra helyezése nélkül.
 
A folyóiratnak nincs papír változata. Az online verzió azonban úgy van szerkesztve, hogy a folyóirat szerkesztés (szak)tudományos és bibliográfiai elvárásainak megfeleljen, ezáltal a megjelenő cikkekre való hivatkozás bibliográfiai feltételeit biztosítja.
A folyóirat különlegessége, hogy online felületén közvetlen kapcsolódási lehetőséget kínál egy portálra, amely mintegy háttérként, kiegészítésként kapcsolódik a folyóirathoz. A portál ugyanezen cím alatt, de a folyóiratok feszes szerkezetétől némileg eltérve, szabadabban ad teret gyakorló és leendő történelemtanárok, történészek, történelemdidaktikusok számára tudásuk, tapasztalatuk megosztására. Ezen a felületen a friss hírek, pályázatok, ajánlók mellett egy szerteágazó, folyamatosan bővülő adatbázis található, amely oktatási segédleteket, teszteket, feladatokat, forrásokat, óravázlatokat, térképeket, bemutatókat, videó és hanganyagokat, lexikonokat, tudományos cikkeket, stb. tartalmaz. A tartalmakat természetesen az olvasók is bővíthetik, történelemtanárok, egyetemi hallgatók, érdeklődők munkái egyaránt felkerülhetnek, természetesen lektorálás után. A weboldal nagy előnye, hogy a feltöltött anyagok kommentelhetők.
 
A Történelemtanítás weboldal e kettős szerkezete, a tudományos szakmai folyóirat és az interaktív szakmai, tanári fórum, a tudomány és a tanítás közötti kapcsolatot erősíti, a tudomány és a tanítás közötti párbeszédet szolgálja.
A másik weboldal, amiről beszélni szeretnék, az Árkádia nevet viseli. Ez a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorlógimnáziuma és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, ezen belül is a Történettudományi Intézet és az Irodalomtudományi Tanszék összefogásával valósult meg. Ennek köszönhetően a tudomány művelői, a tanárképzésben résztvevő oktatók és hallgatók, valamint a gyakorló pedagógusok egyaránt megjelennek úgyis mint szerzők, mint szerkesztők és mint felhasználók a honlapon. Az oldal szerkezete és tartalma alapvetően e szereplők közötti együttműködésen alapul, ezt kívánja – kicsit sarkítottan fogalmazva – kikényszeríteni. Az Árkádia weboldal leginkább egy olyan folyóirathoz hasonlít, amely tematikus számokkal jelenik meg. A számok témáját az érettségi követelményekhez és a gyakorló pedagógusok igényeihez igazítjuk. Az eddig megjelent és a közeljövőben megjelenő számok közül kiemelünk néhányat:
  • a nemzetiségi kérdés,
  • a 19. század politikai eszméi,
  • az ókor története,
  • a korújkor története stb.
A számok tehát vagy egy speciális téma, vagy egy korszak köré szerveződnek. Egy-egy számon belül 5 kisebb „tananyag-csomag” található, 5 kisebb témával. Egy ilyen „csomag” három részből áll: tanulmányból, forrásokból és óratervből. Ezek mellett minden számhoz közreadunk egy „kislexikont” is, mely a témával kapcsolatos szakkifejezések, fogalmak magyarázatait, fontosabb személyiségek bemutatását tartalmazza.
A tanulmány maximum fél ív terjedelmű és közérthető nyelvezetet használ. Ennek megírására a téma egy neves tudósát kérjük fel. A tanulmányban a téma problémaközpontú bemutatása mellett a szerző reflektál arra is, hogy az általa kifejtett téma hogyan jelenik meg a ma használatos történelemtankönyvekben, az oktatásban. Ha úgy látja, hogy ezek torzításokat vagy aránytalanságokat, esetleg helytelen adatokat közvetítenek, akkor erre felhívja a figyelmet. A tanulmányhoz minden esetben mellékelünk ajánlott irodalmat, lehetőleg külön a pedagógusoknak és külön a diákoknak is.
 
A történelemtanítás a hatályos oktatási dokumentumokban rögzített kompetencia-alapú tanítás elvárásait a forrásközpontúság által tudja teljesíteni. A forrásközpontú történelemtanítás mára Magyarországon is alapvető követelménnyé vált és széles körben elterjedt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a 2005-ben bevezetett új történelem érettségi (melynek kidolgozói között volt Prof. F. Dárdai Ágnes is) erre épül. Éppen ezért az Árkádiában megjelenő tanulmányok szerzőit arra is megkérjük, hogy gyűjtsenek össze és közöljenek témájukból a közoktatásban felhasználható forrásokat, forrásrészleteket is. Ez tehát a tananyag-csomag második eleme.
 
A harmadik elem az első kettőre építve, azokat felhasználva készül. A téma tanórai felhasználására mutat példát, ad ötletet egy konkrét óravázlat vagy modulterv formájában. Ezeket gyakorló pedagógusok készítik, akik ügyelnek arra, hogy a legújabb pedagógiai és módszertani eredményeket alkalmazzák. Fontos cél, hogy a tanulmány és az óravázlat szerzője között személyes kapcsolat jöjjön létre, egymás munkáját kölcsönösen segítsék és véleményezzék, ha kell, korrigálják. Ez persze nem valósul meg minden esetben maradéktalanul, de törekszünk rá, hogy a tudomány és az oktatás képviselői ugyanazon téma apropóján tudásukat kapcsolják össze.. Ahol sikerült létrehozni a kapcsolatot, ott nagyon gyümölcsöző együttműködés alakult ki.
 
Tapasztalataink szerint a tanárok nagyon élvezték, hogy végre szakmai kérdésekről beszélhetnek a történészekkel, a történészek pedig mélyen megdöbbentek, amikor látták, hogy mennyi munkát, szakértelmet és kreativitást igényel egy óravázlat elkészítése. Sokan arról számoltak be, hogy ők azt hitték, a tanárok munkája a tankönyvek ismételgetéséből áll, mint régen, amikor ők voltak iskolások. A tanárokról és a közoktatásról alkotott véleményük megváltozott e szakmai találkozás hatására. Arra is láthattunk példát, hogy egyes történészek nyomon követték a tanulmányuk alapján készült óratervek tanórai megvalósulását és elmentek megnézni a tanárok óráit a középiskolákba. További megfigyelésünk az is, hogy a projektben részt vevő történészek, akik a történelem tanárképzésben is oktatnak, megváltoztatták kurzusaik tematikáit és elkezdték azokat a közoktatás tartalmi és módszertani igényeihez igazítani.
 
Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a történetileg már az előző évszázadban kialakult távolság a történettudomány képviselői és a közoktatásban részt vevő tanárok között nehezen csökken. Remélhető azonban a két bemutatott kezdeményezés pozitív tapasztalatai alapján, hogy mindkét fél belátja, hogy más-más indíttatásból ugyan, de ugyanazon célért dolgoznak a történelemtudomány művelői, illetve a történelem tanárai.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a Történelemtanítás című történelemdidaktikai online folyóirat megalapítását nem tekinthetjük különösebb sikernek, hiszen más európai országokban természetes dolog, hogy a történelemtanítással kapcsolatos szakmai kérdéseknek a tudományos életben megszokott nyomtatott és online fórumai vannak (nem egy, hanem több is). Mégis azért számoltunk be róla, mert a látogatói statisztikáink alapján úgy véljük, hogy folyóiratunkon, illetve a hozzákapcsolt webportálon keresztül az ország nagy számú történelemtanárához jutnak el naprakész ismeretek.
 
A bemutatott másik projektet – az Árkádia weboldalt – pedig azért tartottuk említésre méltónak, mert általa bizonyítottuk azt, hogy kis lépésekben, egy-egy témakörre koncentrálva lehetséges értelmes párbeszéd a történészek, a történelemdidaktikusok és a történelemtanárok között, mely párbeszéd sikerének élvezői a diákok.

 

 


<< vissza