Cikkek, tanulmányok Források Bibliográfiák Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

nyomtatás

Berényi Éva

Modulterv Pap Balázs Reformáció és apokalipszis című cikkének irodalomórai feldolgozásához

 
A modul témája, célja:
A Himnusz elemzése során gyakran hivatkozunk a vers beszélőjeként egy fiktív, középkori (protestáns) prédikátorra, illetve a reformáció történelemszemléletére úgy, hogy igazából megelégszünk azokkal a toposzokkal, amelyeket tanulmányaink során megtanítottak nekünk. A cikk segítséget nyújt abban, hogy megismerjük e 16. századi történelemszemlélet alapjait, legfontosabb forrásait, és összevethessük a Himnusz előképének tekintett Farkas András-szöveget Kölcsey munkájával, miközben újragondolásra késztet bennünket a nosztalgikus visszatekintés kérdésében.
 
Fejleszthető kompetenciák:
Személyes
Szociális
Kognitív
önértékelés, alkalmazkodás,
önfejlesztés
 
együttműködés, mások véleményének elfogadása, nyitottság, meggyőzőképesség, segítés
kritikai gondolkodás, adatok kikeresése, értékelése, érvelés, saját vélemény alkotása és kifejezése, összefüggések megkeresése
 
Célcsoport: 10. évfolyam/ 11. évfolyamon emeltszintű felkészítésen
Az óraterv egyes elemei felhasználhatóak normál irodalomórán a Himnusz elemzése közben, illetve utána; vagy az egész modul inkább emeltszintű felkészítéskor a Himnusz tanórai elemzésének kiegészítéseként.
Javasolt óraszám: 2-3
 
Előfeltétel-tudás:
A magyar romantika irodalmának történelmi, szellemi, művészeti háttere; bibliai ismeretek az Ószövetségből (műfajok, a zsidó nép története, próféciák – Dániel könyve /nem feltétlenül szükséges/) és az Újszövetségből (János jelenései); Himnusz-elemzés.
 
Információk a felhasználó tanároknak:
A modult négyfős csoportokra terveztem.
 
Megjegyzések
Lehetséges megoldás(ok)
Ráhangolódás
1.
 
A feladatban olyan képeket raknak össze a diákok, amelyek ún. becsapós képek, optikai csalódáson alapulnak. A cél, hogy ráébresszük őket, egy képet/jelenséget/esetleg szöveget is nézhetünk más szemmel. A feladat megoldása és a közös megbeszélés után érdemes hangsúlyoznunk, hogy az irodalmi művek elemzése során is találkozhatunk hasonló jelenséggel, mint itt a képek esetében, és egy más nézőpont, egy új kérdésfelvetés módosíthatja, esetleg meg is változtathatja eddigi álláspontunkat.
 
Valószínűleg a gyerekek hamar rájönnek, hogy a képek - attól függően, hogyan nézzük őket – más-más jelentést hordoznak, azaz mindegyik kép akár kétféleképpen is értelmezhető. Az a közös bennük, hogy az első ránézésre adódó jelentés megváltozhat, ha más szemmel nézünk rá.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2.
 
A hagyományos idő- és értékszembesítő elemzés felidézése. Erre azért van szükség, mert a cikk a dicső múlt nosztalgikus említésével kapcsolatban tesz fel kérdéseket, illetve a jelent értékeli a reformáció történelemszemlélete tükrében.
A múlttal a vers 2-6. vsz.-a foglakozik:
-        2-3.vsz.: értékkel teli, isteni áldás képei (bőség, sikeres csaták stb.);
-         4-6.vsz.: isteni büntetés.
A jelen :
-        7. vsz.: a teljes pusztulás apokaliptikus képei.
Jelentésteremtés
3.
 
A középszintű érettségi szövegértési feladatai között gyakran szerepel adatkeresés, ez a feladat erre ad gyakorlási lehetőséget. Hívjuk fel a megoldás előtt a tanulók figyelmét arra, hogy a kérdésre a lehető legpontosabb, legtöbb információt tartalmazó választ adják. Nem fontos – mivel viszonylag egyszerű a feladat - ,de ha szükségesnek látjuk, közzétehetjük a megoldásokat.
A táblázatot minden gyerek beragaszthatja a füzetébe.
A)
- Wittenberg (egyetemi város; itt él Luther, a reformáció vezetője);
- Luther és Melanchton;
- Carion-krónika (előszava).
B)
- Illés próféta apokrif irataira;
- Dániel könyvére.
C)
- apokrif iratok,
- szerinte a világ 6000 évig áll;
- 3X2000 évre tagolódik (hiányozhatnak évek a bűnök nagysága és számossága miatt);
- az első 2000 év üres; a második törvény alatti, a harmadik a messiásé.
D)
- kanonikus könyv;
- két jóslatot tartalmaz.
 
(4.)
 
A rajzos megjelenítés megkönnyíti a metaforikus képek értelmezését.
Ez a feladat el is hagyható, illetve megkérhetjük rajzos kollégánkat, hogy ő készíttesse el a képeket rajzórán, ez megelőzheti az órai feldolgozást, így illusztrációként használhatjuk a szövegmagyarázathoz.
 
5.
a-b)
a)A feladat nehézségét az adja, hogy viszonylag sok adatot kell figyelembe venni a megoldáshoz.
 
b) A feladat megoldható úgy, hogy aláhúzatjuk a diákokkal az összefoglaló gondolatokat, vagy leíratjuk ezeket a füzetükbe.
 
Itt végezzünk egy részösszefoglalást, amelyben rendszerezzük az eddigi ismereteket (a megszólaló egy protestáns prédikátor; megismertük a korabeli történelemszemlélet alappilléreit; a reformáció történelemszemlélete alapján megérthetjük, miért van itt hamarosan a végítélet).
Megoldás a mellékletekben. A diagram végkövetkeztésein kívül részletezhetjük a kétezer éves etapok tartalmát is.
 
„A testet támadó Antikrisztus a török képében tehát színre lépett […] a lelket azonban a pápa-antikrisztus fenyegeti […]nincs is más hátra, mint az ítélet közelségét elfogadni.”
6.
 
A diákok könnyen megtalálják a Himnuszban a végítéletre vonatkozó kifejezéseket, és valószínűleg nagyon sok olyan alkotást – zömében filmet -fognak megnevezni (főleg sci-fiket, háborús és katasztrófafilmeket, esetleg thrillereket), amelyek az apokalipszis témáját dolgozzák fel.
 
 
Nézzünk meg egy részletet valamelyikből( pl. A függetlenség napja (1996) 45-48. percéig )
Idézetek a Himnuszból:
Vérözön, lángtenger, halálhörgés, siralom, kínzó rabság stb.
 
A filmek többségében valamilyen külső hatás miatt követketik/következne be a világméretű pusztulás, míg a Himnusz ezt az emberek Istentől való eltávolodásának tulajdonítja.
 
A film nagyon hasonló képekkel dolgozik (lángtenger, romba dőlő házak, sikító, kiabáló emberek stb.)
7.
a-b-c)
a)
Ez a feladat viszonylag több időt vesz igénybe a szöveg hosszúsága miatt. A szöveg a mellékletben megtalálható.
b)
Ezt érdemes közösen megoldani.
 
 
 
 
c)
Az önálló munka során a diákok gyakorolhatják az érvelés technikáját.
 
 
Lehetséges megoldás a mellékletekben.
 
 
 
A múlt kezdetben bőséget hozott a magyaroknak (elfoglalják Pannóniát, jó és bölcs királyok), de később a bűnök miatt Isten büntetést küldött ránk.
 
1. állítás:
„Farkas szavai szerint a zsidók „isten népei”, nem kiválasztottak, s mint a fentiekből kitűnik, a kereszténység szempontjából pogánynak tartja őket, csakúgy, mint a Szkítiában élő, bálványozó magyarokat.”
Lehetséges érv:
A magyarok is pogányságban éltek (az is a zsidókra vonatkozik), tehát a zsidók is pogányok voltak.
2. állítás:
„ (…) a jó Isten a pogány magyarokat Szkítiából Pannóniába hozza, jól tartja őket, majd bűneik miatt büntetést küld rájuk, és Farkas idejében a protestáns prédikátorokkal érkezik a megtérés lehetősége; a pogányság elvesztése, a döntés a magyarokon áll.”
Lehetséges érv:
„ (…) a honfoglaló magyarok noha felvették a kereszténységet, egy olyan vallás követőivé váltak, mely a katolikusok zsinatain addigra megmakulálódott, és minden igyekezet ellenére sem volt az igazság megismerhető a protestantizmus megjelenéséig.”
3. állítás:
„Az a nézet, mely szerint a Farkas-szövegben a „régi jó királyok” pozitív színben tűnnek fel, nem egészen igaz.”
Lehetséges érv:
„Úgy tekinthetők pozitívnak, ahogy a zsidók nagy királyai. A (pogány) zsidók nagy királyaihoz hasonlóan hatalmasok a (pogány) magyarok királyai.”
 
Reflektálás
8.
a-b-c)
a)
Az esszéírással összefoglalhatják az órán tanultakat, illetve kifejthetik gondolataikat.
b)
A következő óra kiindulópontja lehet a fogalmazások felolvasása.
c)
A gondolat értelmezése a legbonyolultabb feladat a három közül, hiszen itt kiderül, mennyire értette meg a diák a cikk gondolatfelvetését, és ezt kell kifejtenie az esszében.
 
 
Eszközigény:
A szövegek fénymásolatai, felvágott képek borítékban, a képek kivetíthető formátumban, színes ceruzák, filcek, csomagolópapír, a kiválasztott filmrészlet és a lejátszására való eszköz, illetve intelligens tábla (ezzel kivetíthetjük a feladatok egy részét, a filmrészletet, a képeket).
 
 
Mellékletek:
 
5. a) feladat
 
 
 
7. a) feladat szövege
 
Farkas András
Az zsidó és magyar nemzetről
(1539)
 
I.
Jersze emlékezzönk az örök istennek
Csudálatos nagy hatalmasságáról,
Melyvel Scythiából régi magyarokat
Jó Magyarországba olyan módon kihozá,
Ment régen kihozá ah zsidó népeket
Fárahó királnak markából, ínségéből.
Azért ez éneket mi kétfelé osszuk,
Hogy ez dolgot nyilvábban megérthessök.
Először mi szóljonk ah zsidó népekről,
Ment őket az isten Egyiptomból kihozá.
Azután mi szóljonk az magyar népekről,
Ment őket az isten Scythiából kihozá.
 
II.
Régen ó törvénben, mikor Jézus uronk
Ez világra még nem született vala,
Az zsidók valának istennek népei,
Neveztetnek vala Izrahel fiainak,
Kik lakoznak vala naptámadat felé
Kánahán földében atyjokval, Izraelvel.
Készeríttetének éhségnek miatta:
Egyiptomban ők mind el-bémenének,
Kiket az Fárahó Józsefnek kedvéért
Jó kedvvel fogada és békességben tarta,
Mert József is vala Izraelnek fia
És az Fárahónak dolgosa, tanácsosa.
József ott meghala az ő vén atyjával
Izraellel és minden bátyjaival;
De ah zsidó népek, kik megmaradának,
Megsokasolának, igen elterjedének.
Új királ támada Egyiptom országban,
Ki nem tudja vala Józsefnek jámborságát.
Azért meggyűlölé ah zsidó népeket.
Kezdé űket igen sanyargatnia
Nagy sok szolgálatval, kénszerítésekkel,
Sok pallérok által űket nehezíteni,
Tégla verésekkel, sár csinálásokkal,
Erős nagy munkákkal, sanyaró rabságokkal.
Az kegyelmes isten rajtok könyöröle,
Áron papot és Moizsest választá
És vezéröl adá ah zsidó népeknek,
Hogy őket kimentse Fárahónak markából.
Jelenté az isten nagy hatalmasságát,
Az Fárahó előtt rettenetes csudáját.
Látván ah Fárahó, inkább keményedék,
Nem akará őket elbocsátani,
Isten parancsola: Moizses indítá
Áronval egyemben mind ah zsidó népeket.
Utánok indola az Fárahó királ
Õ nagy erejével, temérdek sok népével.
Mikor juttak vala az Veres tengerre,
Ott ah zsidók igen megijedének.
Moizses bíztatja: “Semmit ne féljetek,
Isten velönk vagyon, ő minket megszabadít.”
Áron pap megsújtá ah tengernek vizét
És az vessző ellen ottan kétfelé válék.
Ott ah zsidó népek az Veres tengeren
Száraz lábbal mind általköltözének.
Azon közbe juta az Fárahó királ,
Nagy hertelenséggel az tengernek indola.
Hogy bétakarodék minden népeivel
Az tengernek vize esmét egybe zúdola.
Minden népeivel Fárahó ott vesze,
De ah zsidók békességvel járának.
Nagy hálát adának mennybéli istennek,
És őtet tisztelék édes éneklésekvel.
Onnat indolának, sem útok nem vala,
Ösvények sem vala, de isten vélek vala.
Nappal mindenkoron egy oszlop fényes köd,
Ment egy vezér előttök mégyen vala,
Azonképpen éjjel egy oszlop fényes tűz,
Ment egy hív kalauz őket vezérli vala,
Õket az pusztában az nagy isten tartá
Mennyei kenyérvel az negyven esztendeig.
Végezetre oztán őket el-bévivé,
Ah megígért Kánaánnak földében,
Mely mondatik vala az ő bőségejért,
Nagy kövérségejért, tejjel, mézzel folynia.
Letelepedének, megöröködének,
Elszaporodának és meggazdagolának.
 
III.
De ímmár hagyjuk el ah zsidó népeket,
Vegyük elő az régi magyarokat.
Ingyen majd megértjük, hogy az isten őket
Ilyetén bő földre, magyarrá el-kihozá,
Mint régen kihozá ah zsidó népeket
Egyiptom országból ah megígért bő földre.
Mint a scythiai hatalmas magyarok
Származának két jeles férfiaktól:
Egyik férfiúnak Hunor vala neve,
És az másodiknak nagy Magor vala neve,
Kiktől ah magyarok felneveztetínek:
Hunorról hunnusnak, Magortól magyarnak.
Eh két emberektől annye nép származék,
Hogy Scythiát űk mind széllel bétölték.
Ah Scythia vagyon naptámadat felé,
Erdélyen, Moldován, Oroszországon belől,
Túl Tatárországon, ah fejér kunokon,
Pogán országokon, sok havasokon belől.
Jóllehet magyarok el-benn Scythiában
Hatalmasok és nagy sokan valának,
De maga az istent nem esmérik vala,
Sem az ű szent fiát, mi édes megváltónkat;
Azért barom módra nagy vak pogányságban
Ûk is élenk vala, bálvánt imádnak vala.
Ah kegyelmes isten rajtok könyöröle:
Û közikbe ada oly gondolatot,
Hogy űk keresnének ah napnyugat felé
Országot magoknak, hol letelepednének.
Azért indulának mind feleségestül,
Tíz száz és ezeren előszer kijövének.
Másodszor mikoron nyolcszáz nyolcvannyolcban
Írnak vala úr születése után,
Az kétszáz ezeren és három ezeren,
Szolgától kiválván esmétlen kijövének,
Sok havasok által pogán országokban
Ah nagy isten őket békességgel viselé.
Mikor juttak vala ah Tanais vízre,
Ott hajójok űnékiek nem vala,
Azért két-két lónak egyikét-egyikét
Ah Tanais parton ők mind megnyózák vala.
Lóbőrből magoknak önnön hasok alá
Hólyagot varrának, vízen által kelének.
Hét kapitánokat köztök emelének,
Béjövének ah jó Magyrországban,
Kit neveznek vala bő Pannóniának,
Mert ím az kenyérnek dejákol neve: panis.
Ah panistól híják jó Magyarországot
Bő Pannóniának, bő kenyerő országnak.
Azért ez országot mind nevezik vala
Tejjel, mézzel folyó, az kövér földnek,
Mert ő bővölködik arannyal, ezüsttel,
Ónnal, vassal, érccel, sóval, öreg barmokkal,
Ah Szerém borával, ah Somogy borával
Ah Makra borával, ah felföldi jó borval.
Ah Duna vizivel, ah Tisza vizivel,
Száva, Dráva, Szamos, Maros vizivel,
Erdőkkel, mezőkkel, szép zsíros fűekkel,
Johokkal, lovakval, tikval, lúdval, disznóval.
Õket ah nagy isten itt mind megszállítá,
Mind ah zsidó népet Kánaánnak földében.
 
IV.
Itt esmét hagyjuk el ah magyar népeket,
Vegyük elő az Izrael fiait,
Kiknek isten ada sok jó fejedelmet,
Az Józsue vitézt, ím ah Saul kerált,
Ah szent Dávid kerált, ah bölcs Salamon kerált.
Ezeknek általa isten oltalmazá
És megtartá mind ah zsidó népeket,
Míg istent hallgatták és űtet tisztelték
Nagy bő országokban békességgel lakának,
De hogy hátra veték szent parancsolatját,
Isten megharagvék, erősen őket veré.
Pogány kerálokkal, idegen népekkel
Országokat dúlatá, raboltatá.
Ellenek támasztá nagy hatalmassággal
Babilóniából Nabukodnozor kerált,
Õ mind elégeté ah Jerozsálemet
És mind elpusztítá ah Salamon templomát.
Szedehiás kerált ő megfogattatá
És fiait előttö levágatá.
Sok fejedelmeknek fejeket szedeté,
És önnön magának Szedehiás kerálnak
Szemét kivájatá, békóba vereté,
Babilóniában örök tömlöcre veté.
Nabugodonozor kerál fogságában
Hatszáz és négyezer zsidók esének.
Szomoró bánattal, keserő sírással
Édes hazájokból mind fogva vitetének,
Õk is szolgálának Babilóniában
Éhségben, rabságban az hetven esztendeig.
 
V.
Itt esmét hagyjuk el ah zsidó népeket.
Emlékezzönk meg az magyar népekről,
Kiket ah nagy isten nagy jóval szerete.
Ez országba hoza, igen megkazdagítta,
Nékiek is ada jó fejedelmeket,
Jámbor kerálokat és jó tanácsadókat.
Első kijövésben még pogányságokban
Adá ah hatalmas Atilla kerált,
Ki az nagy Nemrótnak unokája vala,
Bendeguznak fia, ez világ félelme.
Másod kijövésben ah szent Estván kerált,
Szent Imre herceget, dicső szent László kerált.
Ezeknek utána jámbor Béla kerált,
Károly kerált, ő fiát Lajos kerált,
És ah Zsigmond császárt, ah Jankula vajdát
És az ő jó fiát, hatalmas Mátyás kerált,
Lengyel László kerált, ifjú Lajos kerált:
Isten győzi számát sok jámbor kerályoknak.
Ezeknek általa ah kegyelmes isten
Oltalmazá ah jó Magyarországot.
Ez ország határit isten kiterjeszté,
Sok vendég népekre, nagy sok tartományokra.
Õ melléjek ada hatalmas urakat,
Jeles országokat, sok kulcsos városokat.
Naptámadat felől az hideg Moldovát,
Havas eleve mind ah vad oláhokat,
Délről Rácországot és az napnyugatról
Szegén Tótországot, ah bő Horvátországot,
Északról peniglen ah bő Csehországot,
Csehország határán ah Slézia tartománt.
Mindezeket isten mellénk adta vala,
De jobb részét tőlönk meg elszakasztá,
Mert elfeledkezénk ő nagy jó voltáról,
Kegyelmességéről, sok jó téteményéről.
Meg sem emlékezénk régi dolgairól,
Háládatlanok lőnk sok jó ajándékiról.
Haragra indítók hitetlenségönkkel,
Vakságinkkal és nagy hamisságinkkal.
Kezdők bosszontani kazdag aranyonkkal,
Drága ezüstinkkel, ezekben bízásinkkal.
A Szerém borának nagy torkosságával,
Paráznaságokkal, rettenetes bűnökvel.
Azért ő haragja ellenönk gerjede,
Bosszú álló ostora rejánk szálla,
Köztönk meghasonlánk, iregység, gyűlölség
Mi köztönk támada, kezdők egymást üldözni.
Nagy sok környöl való szép tartományokat,
Jeles országokat isten tőlönk elveszte.
Végezetre oztán mirejánk ki hozá
Basáival hitetlen török császárt,
Mint ah zsidó népre és Jeruzsálemre
Régen vitte vala az Nabugodonozort.
Minket es megvere és mi országonkat
Mind elégetteté, dúlatá, raboltatá.
Sok kejáltásokkal az nagy istent bántók,
De bűnönkből nem akaránk kitérni,
Mi kápolnáinkban voltak éneklések,
De ah szent írásnak nem volt prédikálása,
Azért elveszteté sok monostorainkat,
Mint Jeruzsálemben ah Salamon templomát.
Ah zsidó népeket isten foglyá adá
Régen babilóniai kerálnak,
Magyarokat adá törökök markába,
Kik a Sarlóközből, ah bő Mátyus földéből,
Szalából, Somogyból, ah Szerém földéről,
Ah széles alföldről sok népet el hajtának.
Kik megmaradának ilyen nagy romlástól,
János királt királlá koronázák.
Ah királ meglátá, hogy ő nem bírhatja
Pogán törököknek temérdek sokaságát,
Bölcsen cselekedék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne megnyomorodott ország.
Másfelől esmétlen ah magyari urak
Elhajlának koronás királoktól:
Pártokat ütének János királ ellen.
Királt emelének em az Németországból.
Ah sok pártolással felföldet elveszték
És annál is inkább ez ország nyomorodék.
Mindezek szállának istentől mireánk
Bűnönk szerént és gonoszságonk miatt.
Egyfelől verete pogán törökökkel,
Másfelől némettel és ah sok pártolókkal.
Ezzel megmutatá az hatalmas isten,
Hogy az ő bűnöknek erős bosszúállója.
 
VI.
Vegyük elő esmét ah zsidó népeket,
Kiket isten erősen megvert vala,
Ez hetven esztendő midőn bétölt volna,
Õket el-béhozá ah Babilóniából.
Országokba vivé, újonnan szállítá,
Nékiek építé Jeruzsálem városát.
Õ közéjek ada esmét prófétákat,
Kik tanítsák és oktassák ah népet.
Esmérjék magokat bűnösöknek lenni,
Kövessék az istent; nékik ő megbocsátja,
És annak felette, hogy az atyaisten
Egyetlenegy fiát ő közikben bocsátja.
Mikoron az üdő ímmár bétölt vala,
Atyaisten elbocsátá szent fiát,
Ez világra küldé, izene mindennek
Örömet, kegyelmet, bűnöknek bocsánatját.
De uronk Krisztusban csak kevesen hűnek,
Ah kik őtet vevék, istenben örölének.
De ah zsidó népnek jobb része nem vövé,
Sem ah papok, sem ah szerzetes zsidók.
Uronkat megölék, és ő tanítványit
Kergetnie kezdék, határokból kiűzék.
Negyven esztendejeg isten őket várá,
De meg nem térének, azért őket elveszté.
Egyszer egy üdőben, egy húsvét napjára
Felgyűlének régi szokások szerént
Ah harmincszor való százezer emberek,
Kűvöl bégyűlének akkor Jeruzsálembe,
Isten felindítá ah római császárt,
Ah várast megszállá, őket mind benn rekeszté.
Nagy éhség támada, kezdék csókolgatni
Az galambszart, kivel ők sóznak vala,
Megnyomorodának, kezdék bényelnie
Számszeríh ideget, önnön saruok talpát.
Asszonyi állatok édes gyermekeket
Éhségnek miatta megfőzik, eszik vala.
Némelyek közölök aranyat, ezüstöt
Bényelének, hogy gyomrokban megmentsék,
De az rómaiak két ezret ő bennek
Meghasogatának, az aranyat kiszedék.
Császár parancsolá, hogy mind meg ne ölnék,
Azért harminc zsidót egy pénzen adnak vala.
Ezzel megjelenté az hatalmas isten,
Hogy ő soha ezt el nem szenvedheti:
Az ő szent igéjét mikor megutálják,
És annak felette csúfolják, háborgatják.
Teremtéstől fogva ő mind elvesztette,
Kik nem engedének az evangéliomnak.
 
VII.
Mostan is az isten közinkbe bocsátott
Sok bölcseket és jámbor tanítókat,
Kik az ige által hérdetik minekünk
Áldott Jézus Krisztust egy üdvösségnek lenni,
Ki az atyaistent nékünk engesztelte
Drága szent vérével, ártatlan halálával.
De jaj, mind azoknak, kik nem elégesznek
Egy Krisztussal az ő üdvösségekre,
Kik egyebek által várnak üdvösséget,
Vagy önnön magoknak érdemeknek általa.
Ezek megtagadják az Krisztusnak vérét,
És az ő szent atyját káromlással illetik.
Mikoron azt valljuk, hogy nem üdvözölönk
Érdemönkből s jó cselekedetönkből.
Pokolbeli ördög ellenönk feltámaszt
Földi királokat, hatalmas nagy urakat,
Világi bölcseket, kazdag pap urakat,
Sok szerzeteseket, áítatos szenteket.
De tanács mindennek, hogy ne háborgassák,
Ne üldözzék az istennek igéjét,
Mert ha mi azt tesszük, kezdönk ugyan járni,
Ment ah zsidó népek régen Jeruzsálemben.
Kazdag királokat, jeles nagy urakat
Az hatalmas isten megfeddet az igéért.
Inkább adjonk hálát az nagy úristennek,
Hogy közinkbe szent igéjét bocsátá,
És minket vigasztal az ő igéjével.
Nagy veszedelmünkben és nyomorúságunkban
Akarja az isten szemünket felnyitni,
Hogy mi el ne vesszünk régi nagy bűneinkben.
Azért mi es vegyük jó kedvvel ő tőle,
És hallgassuk az istennek igéjét,
Esmerjük magonkat bűnösöknek lenni,
Kövessük az istent; nekönk ő megbocsátja,
És annak felette jó Magyarországot
Esmét feltámasztja és esmét hatalmat ad.
Bölcs Salamon írja, hogy az keráloknak
Õ szűvöket csak isten igazgatja:
Õ markában tartja és nagy hamarsággal
Mely felé akarja, ottan oda hajthatja,
Hatalmas uraknak pártoló szűvöket
Nagy hirtelenséggel öszvö egyenesíti.
Azért mi es kérjük istent, mint atyánkat:
Igazgassa az kerált mi közöttönk.
Magyari uraknak pártoló szűvöket
Igazgassa ímmár ah jámbor kerál mellé.
Adjon békességet minden népek között,
Hogy mi ő felségét egyemben dicsírhessük.
Farkas András szerzé ezeket énekbe,
Keserölvén az nyomorult országon.
Igen szánja vala, hogy az hitetlenek
Istennek híveit széjjel üldözik vala.
Kiskarácson után immár írnak vala
Az ezerötszázban, harmincnyolc esztendőben.
 
7. a) feladat megoldása
 
 
 
 

 
 
Felhasznált irodalom:
Farkas András, Az zsidó és magyar nemzetről. Balassi Bálint és a 16. század költői I, szerk. Varjas Béla, Bp., 1979, 383–395.
Pethőné Nagy Csilla: Módszertani kézikönyv, Korona Kiadó, 2005.
 
Modulterv – tanulói oldal
 
A modul témája, célja:
Ezen a foglalkozáson – az előző órákon már elemzett - Himnuszt vizsgáljuk meg Pap Balázs irodalomtörténész kérdésfelvetései alapján, és eközben a szöveg elődjeként számon tartott Farkas András-művel is megismerkedünk. A cikk segítségével betekintést nyerhetünk a reformáció történelemszemléletébe, hiszen ez Himnusz-elemzésünk egyik sarkalatos pontja, és összevethetjük megállapításainkat az irodalomtörténész érvelésével.
 
Ráhangolódás
 
 
1. feladat  
 
Minden csoport kap egy borítékot, amelybe egy összevágott kép darabjait raktam. Állítsátok össze a képet, majd fogalmazzátok meg, mi látható rajta. A feladat megoldása után megnézzük az összes képet, és együtt megkeressük, mi a közös bennük.
 
 
2. feladat 
 
Az előző órákon elkészítettük a Himnusz szerkezeti vázlatát azt vizsgálva, hogy az idő- és értékszemlélet hogyan jelenik meg a szövegben. Most idézzük fel a múltra és a jelenre vonatkozó versszakokat, valamint a hozzájuk társított értékeket, illetve azok hiányát. A későbbiekben ezekre fogjuk reflektáltatni Pap Balázs megállapításait.
 
 
Jelentésteremtés
 
 
3. feladat
A Himnusz elemzésekor abból a megállapításból indultunk ki, hogy a beszélő egy 16-17. századbeli protestáns prédikátor szerepébe helyezkedik, aki a közösség nevében szól Istenhez.
A következőkben Pap Balázs cikkének segítségével megismerkedünk azzal a szemlélettel, amellyel a reformáció viszonyult a történelemhez. Minden csoport ugyanazzal a szövegrészlettel fog dolgozni, de a csoport tagjai különböző feladatot kapnak. Csak azokat az információkat emelje ki mindenki aláhúzással a szövegből, amelyek az ő kérdésére válaszolnak. Ha elkészültetek, töltsétek ki a kapott táblázat rátok vonatkozó részét, és ismertessétek egymással a megoldásaitokat, majd írjátok be a többiek megoldásait.
 
„E történetszemlélet origója Wittenberg, az ott tanuló magyar szerzők alighanem A Carion-krónikából ismerték meg e Luthertől és Melanchthontól származó történetfelfogás alapjait. Gyaníthatóan a teljes Carion-krónikából, ám szövegeik leginkább csak Melanchthon Carion-krónikához írt előszavának ismeretéről tanúskodnak. Ebben az előszóban Melanchthon a történetfelfogás alapjait mondja el két ószövetségi könyvre (pontosabban egy apokrif-jóslatra és egy kanonikus könyvre) alapozva mondandóját. Egyfelől Illés próféta apokrif irataira támaszkodik, mely szerint a világ hatezer esztendeig áll, e hatezer év pedig három, egyenként kétezer év hosszú időszakból tevődik össze. Az első kétezer év üres, a második kétezer törvény alatti, a harmadik kétezer a messiásé. Ez adja a szemlélet egyik pillérét azzal a nagyon fontos kitétellel, hogy bűneink nagysága és számossága miatt hiányozhatnak évek a kétezerből; a másik pillért pedig két, Dániel könyvéből származó jóslat képezi.”
Pap Balázs: Reformáció és apokalipszis
 
A) Melyik város volt a reformáció központja, miért?
Kiknek a nevéhez fűződik ez a történetfelfogás?
Melyik műben található ez a szöveg?
 
B) Melyik két ószövetségi könyvre alapozódik ez a történelemfelfogás?
 
C) Mit tudunk meg a szövegből Illés iratairól?
 
 
D) Mit tudunk meg a szövegből Dániel könyvéről?
 
 
(4. feladat) 
Az idézett szövegben olvashatunk két álomról és azok megfejtéséről. Az lesz a feladatotok, hogy a leírás alapján jelenítsétek meg ezeket az álmokat jelentésükkel együtt. A rajzokat egészítsétek ki szöveges magyarázatokkal, majd válasszatok ki a csoportból valakit, aki ismerteti az elkészült művet.
1. szöveg
 
„Ezek egyike (Dán, 2) Nabukodonozoré, aki egyszer egy látás miatt annyira riadtan ébredt álmából, hogy el is felejtette azt. Azt kérte tudósaitól, hogy mondják meg, mi volt az álom, és egyszersmind fejtsék is meg a jelentését, hiszen a megjelentett álom maga a megfejtés helyességére is garancia. Babilóniában ezt senki sem tudja megtenni, ezért a haragra gerjedt uralkodó minden bölcs lemészárlását rendelte el. Ez a sors nézett ki Dánielnek is, aki haladékot kért, majd Isten segítségével egy álomban megkapta a szükséges tudást. E szerint Nabukodonozor a jövőt álmodta meg – azt, hogy mik lesznek ezek után. Az álomban egy állókép szerepelt, egy oszlopnagy ember, akinek feje arany volt, melle és karja ezüst, törzse réz, két lábszára vas, lábait pedig vas és agyag elegye alkotta. Az alak mellett felemelkedett egy nagy kő – kéz nélkül – és összezúzta a hatalmas embert, alkatrészeit szétfújta a szél és az őt megsemmisítő kő egy hatalmas heggyé növekedett, mely betöltötte az egész földet. Ez volt maga az álom, s jelentését Dániel úgy adta meg, hogy Nabukodonozor lenne az aranyfej, a minden földi lény feletti uralkodó, kit egy alábbvaló birodalom követ (ezüst mell és karok), majd egy réz-birodalom, mely úgyszintén mindent ural. Ezt egy vaserejű negyedik követi, mely kétfelé oszlik, vasra és agyagra, így részint erőssé, részint törékennyé válik. A nagy kő pedig az Isten által támasztott, emezeket elrontó erős és múlhatatlan birodalmat jelentené.”
Pap Balázs: Reformáció és apokalipszis
 
2. szöveg
A másik e történelemszemlélet szempontjából alapvető álom már magáé Dánielé (Dán, 7). Eszerint a tenger felett négy szél támad, mely háborgatja a vizet, és négy különböző állat emelkedik ki a vízből. Az első egy sasszárnyú oroszlán, aki elveszti szárnyait, majd lábra áll és emberi szívet kap. A második egy medveszerű lény, akinek bordák vannak a fogai között és azt az utasítást kapja, hogy egyék sok húst. A harmadik egy párduchoz hasonló állat, akinek szárnyai vannak. Majd egy hatalmas egyben iszonyatos negyedik fenevad, nagy vasfogakkal, aki mindent felprédál és a maradékokat lábbal tiporja – s fején tíz szarvat visel. E tíz szarv között kinő egy új, emiatt három régit elveszít a monstrum, és ez az újonnan támadt szarv emberi szemekkel néz és „nagyokat szól”. Ekkor királyi székek jelennek meg, egy ősöreg fehér ruhás leül és a káromló szarvú állat elpusztul. A felhőkből pedig egy emberfia jön elő, aki a fehérruhástól örök hatalmat és országot kap.”
 
„Batizi (szerint) Dániel álmában szereplő első fenevad, az oroszlán Nabukodonozornak felel meg, elsősorban azért, mert az oroszlán felegyenesedik, és emberi alakot ölt, Batizi értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy Nabukodonozor megismeri az Istent. A második, medvéhez hasonló vadállat három sor foggal szerepel Batizinál, e három fogsor a szerző szerint három nagy perzsa uralkodó Kürosz, Dareiosz és Artaxerxész lenne. A harmadik, a négyszárnyú leopárd –némi problémát okozva – Batizinál négyszarvú leopárdként szerepel. A szöveg mai tudásuk szerint két tizenhatodik századi nyomtatványban szerepelt, ebből az egyik csonkán maradt ránk így a kérdéses strófát csak a Bornemisza Péter szerkesztette Énekek három rendbe (Detrekő, 1582) című kötet őrizte meg. Ez kétségkívül a „szarv” szót szerepelteti. A latin szárny és szarv hangalakja azonban oly mértékben eltér (ala–cornu), hogy azt kell gyanítanunk, Batizi eredetileg nem szarvat, hanem szárnyat írt. A változás úgy következhetett be 1.) hogy a forrásban szereplő „szarna” (olvasd: szárnya) szóban véletlenül fordítva szedték az „n” betűt, vagy 2.) a nyomtatvány kéziratos forrásában a szedőt megtévesztette a kéziratokban igen gyakran egyforma „n” és „u” betű. Akár szárny, akár szarv négy van belőle, ami Batizi szerint azt jelentené, hogy Nagy Sándor egykor egységes birodalma négy királyra szállt át.
A legérdekesebb azonban – és nem csak nehezen jellemezhető csudálatossága miatt –a negyedik fenevad, amely a Római Birodalmat hivatott jelképezni, nem mellesleg Batizi ennek szánja mind között a legnagyobb terjedelmet. Ez a tízszarvú, vaskörmű, vasfogú csodálatos jószág, akinek új szarva nő, ezzel kiejtve három korábbit. Ez a szarv ráadásul szemmel és szájjal is rendelkezik. Batizi szerint a tíz szarv Róma tíz nagy országát (provincia) jelképezné, az egy szemes-szájas újonnan kelt pedig maga Mohamed lenne, aki miatt három régi ország (Egyiptom, Szíria, Cilicia) „elhajlik” Rómától.”
Pap Balázs: Reformáció és apokalipszis
 
5. feladat
a)
A 3. feladatban már utaltunk Illés próféta jövendölésére, amely szerint a világ hatezer esztendeig áll. Most nézzük meg ennek a jövendölésnek az értelmezését Pap Balázs cikkében két szerző olvasatában. Készítsetek Venn-diagramot a közös és eltérő elemekből.
 
„Károlyi prózájában a következőképp beszél az illési jóslatról: „Hatezer esztendeig áll ez világ, kétezer esztendeje üres leszen, kétezer esztendeje törvény alatt, kétezer esztendeje Messiásé. […] Annakokáért mondja penig az első kétezer esztendőt üres esztendőnek, mert annyi ideig nem volt az Istennek írt törvénye az emberi nemzetség között, hanem volt az Istennek törvénye csak az természetbe. […] Birodalmok is nem valának még akkor olyan módon, mint azután az monarchiákban. Az másik kétezer esztendő mondatik törvény alatt lenni, mert az törvénnek kiadásátul fogva mind Krisztusig úgy mint kétezer esztendő vagyon. Azért mondatik penig törvén alatt lenni, mert Mózestul fogva Krisztusig az zsidók voltak törvény alatt árnyékban, Mózesnek törvényének kötelében, és az anyaszentegyház csak egy nemzetségben szoríttaték vala, tudniillik az zsidó nemzetségben. De az Krisztus születése után megszabadulának mindazoktul, és az pogányokkal is közöltetének az Isten ígéreti. Az harmadik kétezer mondatik Messiásének, mert az megígért Jézus Krisztus, az Messiás, az harmadik kétezer esztendő jött el, és hirdetik mind az ítélet napjáig. Ha immár megszámlálod az esztendőszámot világ kezdetitől fogva ez ideig, nem sok híja leszen az hatezer esztendőnek.”
Az illési prófécia felidézése után Károlyi […] az esztendők alapos megszámlálásába kezd, és […]egyszerre igyekszik elszámolni kétezerig (1563-ig), majd két bibliai hely idézésével (Mt, 24, 22: És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok. És hasonlóképp: Mk, 13,20) túllép a számítás pontatlanságán, és az ítélet közelségét a kegyesekért valónak mondja…”
 
„Dézsi András versében némiképp más a helyzet.
Egyfelől ő a három korszak szerint strukturálja szövegét, így a számítás pontatlansága már az első szakaszban direktebb jelentéssel bír. Miután kínos precizitással megszámolja az üres időszak ismert alakjainak életkorát, arra jut, hogy: „Nám özönig két ezer esztendőnek, / A számszerint kell vala bételniek, / Ennyi hía lön hogy bé nem telének, Írják háromszáznak és negyvennégynek.” Azt sejteti tehát, hogy ha már a legelső kétezer év sem telt ki maga teljességében, mi a garancia arra, hogy a második, de főképp a harmadik nem ér hamarabb véget, mint ahogy a jóslat megjövendölte. És ha tudjuk, hogy az első világ vízözönnel való elpusztításának oka a bűnök szétáradása volt, nem jogos feltételezés-e, hogy a legújabb időkben sosem látott mértékben tobzódó bűnök a harmadik világ mielőbbi megsemmisítését eredményezhetik.
[…] megelőlegezi a második, a körülmetélkedéstől számított, vagyis törvény alatti időszak eseményeit: a kihirdetett törvényt bálványozásért elhagyók testben és lélekben is meghalnak; nem víz-, hanem vérözön által lesznek elpusztítva. […] A négy nagy birodalom (babilóniai, perzsa, görög, római) a bálványozó zsidóságot háborúskodással, vérontással pusztítja, miközben a zsidók a Messiás eljövetelét, vagyis a harmadik korszak bekövetkeztét remélik.
A harmadik korszak, a Messiás kétezer éve. Dézsi e kapcsán elmeséli Jeruzsálem feldúlásának történetét  a korabeli - néhol horrorisztikus - feldolgozásokhoz képest  roppant visszafogottan. Krisztust a földre született messiást a zsidók nem fogadják el. A keresztre feszítés után Isten még negyven évig várja bűnbánatukat, majd „feltámasztja” vagyis ellenük indítja a római császárt, hogy méltóképp megbüntesse őket. Jeruzsálem elpusztítása után azonnal az utolsó ítéletről beszél: amint az első világot víz-, a másodikat vér-, úgy a harmadikat majd tűzözön pusztítja el. A vers tanulsága rövid és egyszerű: bűntelenül és igaz hittel kell élni, hiszen az ítélet közel van. Közel, hiszen az első világ 344 évvel korábban pusztult el, minthogy betelt volna a neki kirótt kétezer év. A szöveg keletkezésének idején a 344-gyel megkurtított időhöz – úgyszintén ő maga számolja ki – alig 107 hiányzik. Ráadásul semmi garancia arra, hogy a megáradt bűnök miatt Isten addig vár. Az ítélet közelsége egyéb dolgokból is nyilvánvaló: a vízözön előtt óriások személyében járt a földön az Antikrisztus, és ezekben a bűnös időkben nyilvánvalóan újra itt van.
A Sátán földi jelenléte valóban a végítélet alapfeltétele. (2Thess, 2,3–4) A wittenbergi történetszemléletnek is fontos aspektusa ez. Az Antikrisztust a földön két formában véli megtalálni. Ez az elgondolás egyfelől a hamis tanokat terjesztő világnagy parázna, a pápa, másfelől az istenkáromló, gyilkos, a keresztény világot közvetlenül handzsárral fenyegető török képében.”
 
 
b)
Már említettük Batizi András nevét. A cikkből vett szövegrészben az ő nézetei alapján foglaljuk össze a kor világvégéről vallott nézeteit. Mindenki olvassa el magában a cikk részletét, és keresse meg benne azokat a gondolatokat, amelyek összegzik a megismert nézeteket.
 
„A törökök istentelensége nem puszta istentelenség, Batizi versében e Sátán támasztotta nép maga lesz Góg és Magóg. Az a fegyver, melyet Isten népe büntetésére vesz föl a földről, majd a végítéletnél nemhogy letesz, de maradéktalanul elpusztít (Ezékiel, 38–39; Jel 20,8). Ha a török Gógnak és Magógnak feleltethető meg, és ők már isten népét fenyegetik, akkor a végítélet közelségében biztosak lehetünk. Arról nem is beszélve, hogy Góg és Magóg egyaránt az istentelenek, a Sátán népei. A testet támadó Antikrisztus a török képében tehát színre lépett, „testi Ántikrisztus ki légyen jól tudjuk, / mert nyilván Mahumet és a pogán császár”. A lelket azonban a pápa-antikrisztus fenyegeti, „lelki Ántikrisztus hogy az pápa légyen, Szent Pál és Dániel szöréről megírják”. A szerteáradó hamisságból egy dísztelen ember kel ki, aki a szentek virágát megfojtja, a gazdagság érdekli, a zabáló, harácsoló és asszonynépek kívánója. A papok házasságát megtiltja, Istent elhagyva szenteket és bálványokat imádtat, s ha ez még nem lenne elég, saját lábát csókoltatja stb. Vagyis Batizi szép összefoglalóját adja azoknak a közhelyeknek, melyeket számos tizenhatodik szerző a katolikus egyház és a pápa orra alá dörgöl több kevesebb invencióval. Miután a kettős Antikrisztus jellemzésével Batizi belátta, hogy a Sátán e földön jár, nincs is más hátra, mint az ítélet közelségét elfogadni.”
 
 
6. feladat 
 
A  16. századi szerzők szerint tehát közel a végítélet napja. A Himnusz beszélője is ezeket az apokaliptikus képeket festi elénk, akár János jelenéseiben. Keressétek ki Kölcsey verséből az ide vonatkozó kifejezéseket, majd gyűjtsetek saját élményeitekből olyan filmeket/irodalmi műveket, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. Keressetek hasonlóságokat és különbségeket a Himnusz és az általatok gyűjtött alkotások között. Megállapításaitokat jegyezzétek fel a füzetetekbe.
Nézzünk meg egy részt A függetlenség napja c. amerikai akciófilmből. Milyen hasonló elemekkel jeleníti meg a világméretű pusztítást ez az alkotás? Vitassátok meg, miért.
 
7. feladat 
a)
Tehát a Himnusz is az apokalipszis képeit, azaz a büntetést vetíti elénk. Pap Balázs cikkében arra keresi a választ, hogy vajon miért haragudott meg Isten a népére. Ehhez vizsgáljuk meg a Himnusz előképének tartott, Farkas András által 1539-ben írt epikus költeményt, amely Az zsidó és magyar nemzetről címet viseli.
A vers három nagyobb részre tagolható, ahogy a hatezer (háromszor kétezer) év is a világ életében: az első időszakban Isten megmenti és bőségbe vezeti a kiválasztott népet, a másodikban a népek rossz útra térnek, a harmadik a megtérés- meg nem térés lehetőségét veszi számba.
A feladatban a címből kiolvasható párhuzamosságokat fogjuk megvizsgálni. A csoporton belül először párokban fogtok dolgozni, végül a csoport közösen beszéli meg a megoldást.
Készítsetek a megadott részekből T-táblázatot, amelybe beírjátok a részek főbb tartalmi jegyeit, és jelöljétek, ha hasonlóságot találtok. Nevezzétek is meg, mi ennek az alapja.
Mindenki olvassa el a bevezető (I.) részt, majd az A pár tagjai a II-III. , a B pár tagjai a IV-VII. részt.
b)
Hasonlítsuk össze ennek a versnek a magyarokról szóló részeit a Himnusszal. Nevezzük meg a hasonlóságokat.
 
c)  
Tehát tulajdonképpen ugyanazokra a megállapításokra jutottunk, mint eddig. Pap Balázs azonban felvet egy érdekes kérdést, amely más megvilágításba helyezheti ezt az értelmezést.
Olvassátok el a cikk részletét, és húzzátok alá benne azokat a gondolatokat, amelyek ellentmondanak az előbbi megállapításainknak, majd írjátok ki a füzetetekbe az irodalomtörténész állításait, és érveljetek mellette.
 
„Régen ó törvénben, mikor Jézus uronk / Ez világra még nem született vala / Az zsidók valának istennek népei” (14–16. sor). írja Farkas a szöveg legelején, majd nem sokkal később: „Jóllehet magyarok el-ben Scythiában / Hatalmasok és nagy sokan valának, / Demaga az istent nem esmerik vala, / Sem az ű szent fiát, mi édes megváltónkat; / Azért barom módra nagy vak pogányságban / Ûk is élnek vala, bálvánt imádnak vala” (97–102. sor). Az első idézett passzus a vers harmadik strófájából való, a zsidó nép rövid jellemzése. A második idézet a 15. strófából származik (a kritikai kiadás beosztása szerint a III. rész derekáról). A magyarok istent nem ismerő népként vannak ábrázolva, akik pogány módon élnek. Az utolsó sorból viszont világos, hogy ezzel nincsenek egyedül: „nagy vak pogányságban / Ûk is élnek vala” (kiemelés tőlem). A vers szerkezete nem nagyon engedi, hogy az is-t másra vonatkoztassuk, mint a zsidókra. Vagyis Jézus születése előtt a zsidók is szükségszerűen „barom módra, nagy vak pogányságban” éltek. Farkas szavai szerint a zsidók „isten népei”, nem kiválasztottak, s mint a fentiekből kitűnik, a kereszténység szempontjából pogánynak tartja őket, csakúgy, mint a Szkítiában élő, bálványozó magyarokat.
Ha így áll a dolog, akkor a versben szereplő párhuzamokat át kell értelmezni. A kivezettetés-hanyatlás/büntetés–megtérés párhuzamai csaknem pontosan írják le a verset, talán finomítható kivezettetés–büntetés–felkínált kegyelem hármassággá. A vers innen nézve tehát arról szól, hogy a jó Isten kiválasztja a (pogány) zsidókat, kiemeli Egyiptom sanyargatásából, a Kánaánba vezeti őket, azok időközben bűnösökké lesznek, büntetést szenvednek, majd Isten kegyelmet kínál nekik fiát küldve hozzájuk (kitérhetnének pogányságukból), ők ezt a kegyelmet elutasítják, büntetésből a jeruzsálemi templomot lerombolják, a zsidók pedig nyomorba taszíttatnak. A magyarok oldaláról nézve: a jó Isten a pogány magyarokat Szkítiából Pannóniába hozza, jól tartja őket, majd bűneik miatt büntetést küld rájuk, és Farkas idejében a protestáns prédikátorokkal érkezik a megtérés lehetősége; a pogányság elvesztése, a döntés a magyarokon áll. Annak a szintén topikus gondolatnak a megjelenéséről van itt szó, hogy a honfoglaló magyarok noha felvették a kereszténységet, egy olyan vallás követőivé váltak, mely a katolikusok zsinatain addigra megmakulálódott, és minden igyekezet ellenére sem volt az igazság megismerhető a protestantizmus megjelenéséig. A zsidók számára tehát a Krisztussal felkínált kegyelem itt a „sok bölcsek” és „jámbor tanítók” (302. sor) által hozatik, hiszen eddig a „mi kápolnáinkban voltak éneklések, / De ah szent írásnak nem volt prédikálása” (225–226. sor).
Az a nézet, mely szerint a Farkas-szövegben a „régi jó királyok” pozitív színben tűnnek fel, nem egészen igaz. Úgy tekinthetők pozitívnak, ahogy a zsidók nagy királyai. A (pogány) zsidók nagy királyaihoz hasonlóan hatalmasok a (pogány) magyarok királyai.”
 
 
Reflektálás
 
 
8. feladat
a)
Olvassátok el Károlyi Gáspár Két könyv című munkájából a magyar királyokra vonatkozó részt, majd írjatok esszét az óra anyaga és az idézet alapján a reformáció történelemszemléletéről.
 
vagy
 
b)
Károlyiék már a 16. században úgy látták, hogy az apokalipszis közeleg. Írjatok esszét arról, hogy vajon miért foglalkozik egyre több film az utóbbi időben a világvégével, szerintetek miért érezhetik egyesek úgy, hogy a világ a pusztulás felé halad.
 
Vagy
 
 
c)
Írj esszét, amelyben értékeled az irodalomtörténész cikkének záró gondolatát. Értelmezd a felvetést, és érvelj az állítás mellett/ellen.
 
„Farkas András szövege sok alkalommal szóba kerül a Himnusz értelmezése kapcsán, a fenti történetszemléleti áttekintő ezekkel az értelmezésekkel természetesen nem kíván vitába szállni. Annyi azonban bizonyos, hogy az elvesztett dicsőség képeinek nem lehet közvetlen forrása Farkas András és közvetetten a wittenbergi hagyomány. Ha az ott valóban elveszett dicsőség, akkor nem ez a forrás, ha pedig tényleg ez a forrás, akkor érdemesnek látszik a Himnusz esetleges nosztalgikus visszatekintését újragondolni.”
Pap Balázs: Reformáció és apokalipszis
 

 


<< vissza