Cikkek, tanulmányok Források Bibliográfiák Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

nyomtatás

Szalainé Csáky Judit

Szilágyi Zsófia Méltó Móricz-kultusz? című cikkének feldolgozása

 

 


A modul témája, célja:
 
A Szilágyi Zsófia cikke nyomán négy tanórára tervezett tanulási egység a Móricz művek új megközelítéseit kínálja fel, melyekkel (egyrészt) elmélyíthető és megújítható mind a Móricz művek oktatása, (másrészt) mind a szövegekhez, valamint az alkotóhoz fűződő befogadói viszony. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a korszerű elméleti megközelítéseken túl szükség van az oktatásban megcsontosodott értelmezői hagyománytól való fokozatos eltávolodásra, hogy olyan távlatokat teremthessünk, melyek segítségünkre lesznek az újraértésben.
 
Fejleszthető kompetenciák:
 
Személyes
Szociális
Kognitív
alkalmazkodás, önismeret, kezdeményezés, elköteleződés
meggyőzési képesség, partnerközpontúság, együttműködés képessége, kommunikáció
az elbeszélés alapvető tényezőinek azonosítása, nézőpontváltások érzékelése, asszociációs készség, kritikai készség, megfigyelési készség, irodalomtörténeti ismeretek
 
Célcsoport:
11. évfolyam (Jó képességű, irodalmat értő, szerető és érdeklődő tanulócsoportban középszinten, de inkább emelt szintű vagy fakultációs csoportokban ajánlott.)
 
Javasolt óraszám:
4 tanóra
 
Előfeltétel-tudás:
A modul sikeres megvalósításának előfeltétele a kooperációs tevékenységen alapuló tanulási technikák ismerete a változatos munkaformák zökkenőmentes használatának érdekében, valamint a szövegértési, műelemezési technikák, eljárások ismerete, hatásos működtetése; a XX. század eleji magyar epika legfontosabb irányainak ismerete, jártasság a szépirodalmi szövegekben megjelenített értékek, magatartásformák, erkölcsi kérdések felismerésében és értelmezésében.
 
Információk a felhasználó tanároknak:
 
 
Megjegyzések
Lehetséges megoldás(ok)
Ráhangolódás
1.
a-b)
A kooperáción alapuló tanulásszervezés egyik technikája a pókhálóábra. Olyan grafikai szervező, mely egy központi „hívó szóhoz” (jelen esetben Móricz Zsigmondhoz) társított gondolatok, információk összegyűjtését és rögzítését segíti.
Minden tartalom rögzíthető, ami gondolkodás, rendszerezés nélkül a diákoknak a központi kifejezés kapcsán eszébe jut.
-          Egyéni megoldások
-          Várható a következő kifejezések előfordulása: parasztíró, újszerű parasztábrázolás, realizmus, naturalizmus, könnyen érthető, egyszerű, Nyugat, Mikszáth, Hét krajcár, Barbárok, Tragédia, Csécse, Árvácska, Csibe, Pallagi Erzsébet, népi írók, novella, stb.
c)
Az ösztönös olvasatok konvenciók mentén jönnek létre, tanárként azonban irányítanunk kell azt a folyamatot, melyben a diákok ösztönös olvasatai tudományosan védhető olvasatokká alakulnak át.[1]
-          Mindenképpen vonható párhuzam; az életút megismerése elősegíti a műértéshez szükséges stabil alap kialakulását ezáltal a személyes viszony kialakulását is, de sokszor pont ez akadályozza az elfogulatlan vizsgálódást.
-          Ennek köszönhető a berögzült, megcsontosodott XX. századi Móricz-kép.
 
d-e)
A hajlított véleményvonal hasznos csoportalakítási módszer, mely a témára való ráhangolódást is nagymértékben elősegíti.
Lépései: Az értékítéletet tartalmazó kijelentés elhangzása után a gyerekek egy lapon megjelölik helyüket a véleményvonalon. Ezután a képzeletbeli vonal mentén sorakoznak fel álláspontjuknak megfelelően. A mellettük lévővel megvitatják, hogy miért éppen ezt a pozíciót foglalták el. Az egyetértés oldalán állók az egyet nem értők felé kanyarodnak, így az ellentétes álláspontot képviselők kerülnek egymással szembe. A vonal kétszeri hajlításával 4 fős csoportok jönnek létre.[2]
-           Egyéni megoldások.
2.
 
A kettéosztott napló eljárása a személyes olvasói reagálásra épül, mely elősegíti a szöveggel való személyes kapcsolat létrejöttét.
-          Zavart okoz Móricz fogadtatásában, hogy magyaros írónak titulálták, ahelyett, hogy pusztán magyar írónak nevezték volna.
-          Az író és az alkotás eleven, ezért a személyes viszony közte és a befogadó között rendkívül fontos.
-          - Minden mű maga kínálja fel az elemzési módszereket, mindenki más-más úton jut el a megértésig.
Jelentésteremtés
3.
 
Érdekes dolog jelentős alkotók világról és az emberről alkotott képét, életfelfogását műalkotásokon át megismerni, s talán még izgalmasabb a felső jelentésrétegek alá ásva, végigjárni a felszínes olvasástól a koherens olvasatokig vezető utat.
A XX. századi alkotókat megelevenítő újraolvasási szándék elérte Móriczot is, de a megcsontosodott, politikai célokra használt értelmezői hagyomány (nagy parasztíróra volt szükség, aki leleplezi a dzsentrivilág visszásságait, bemutatja a nyomorban élő, de nem lázadó hősöket)
Ady Endre költészete viszonylag későn varázsolta el Móriczot. Hirdette, hogy Petőfi óta ő az egyetlen zseni.
Az elismerés, csodálat kölcsönös volt: A Hét krajcár megjelenésekor a költőtárs is a szívébe zárta, s a vers talán Móricz művészetének a legteljesebb jellemzése, Ady azt szinte maga fölé emeli.[3]
-          Gellért Oszkár verse tartalmazza a legkevesebb információt (A Légy jó mindhalálig című mű nagyszerűségét, halhatatlanságát méltatja.)
 
-          A következő talán Németh László lehet, aki az idézet alapján abban látja Móricz írói nagyságát, hogy egész élete során, bárhol járt, bármit látott, bárkivel beszélt, mindent alaposan elraktározott.
 
-          A Szabó Lőrinc nekrológjából kiragadott részlet lehet a következő, amelyben a Németh által megfogalmazott gondolatot bontja ki sokkal részletesebben.
 
-          Ady Endre verse adja a legteljesebb jellemzést Móricz művészetéről.
4.
a-d)
Lehetséges, hogy a kötelező olvasmányokkal szembeni ellenállás miatt képtelenek diákjaink személyes viszonyt kialakítani adott művekkel.
Tanár és diák hasznára válik, hogy ha ezek az ellenérzések felszínre kerülnek,  a munka, az együttműködés során személyes viszony létrejöhet.
Mindenképpen hasznosnak tartom, hogy az irodalomkönyvekben szereplő (paraszti témájú) novellák mellett megkínáljuk diákjainkat valami egészen mással is a móriczi életműből. (Lehet ez a Sirató, A hiba, A kondás legszennyesebb ingje… tanulócsoportja válogatja. Én most a Sirató című novellát választottam elemzésre.)
Motívumokban gazdag az elemzésre szánt novella, ezért célszerű, ha ezeket egyenként vizsgáltatjuk meg a csoportokkal, lehetőség szerint egy motívumot két csoportnak is kiadva, hogy az értelmezés minél teljesebb, átfogóbb legyen.[4]
(Szántás, föld mag, vetés – Kreón: „Van másfelé is föld, ami szántásra vár.”
-          Egyéni kérdések, problémafelvetések. A fontos az, hogy a válaszok kielégítőek legyenek akár tanulói, akár tanári részről.
-          Motívumok, színek:
-          szürke (szomorúság, az ég szürkesége az asszony lelkivilágának, életének kifejezője is)
-          krizantém (az asszonnyal való törődés szimbóluma, mindszent-virág, ezáltal a nő dilemmájának szimbóluma is)
-          cukor (kedveskedés, csalogatás, örömök szimbóluma)
-          szántás, vetés, mag, tavasz (szexuális jelképek)
5.
 
Az Esterházy Pétertől származó idézetben megfogalmazódik, hogy a probléma befogadói részről jelentkezik, megcsappan az olvasói érdeklődés, a körülötte folyó szakmai munka, kutatás megszűnik.
A világ, Móricz világa valóban eltűnt, de az emberek, az érzések megmaradtak, a jelen számára is hordoznak aktuális mondanivalót.
-          Egyéni megoldások.
6.
a-b)
Ehhez a feladathoz mindenképpen szükség van internet-használati lehetőségre
-          Egyéni megoldás
-          A kultusz szó a latin cultusból ered, amelynek jelentése „törődés” vagy „imádat”, illetve vallásos hiedelmek vagy rítusok rendszere.
7.
 
A gondolkodástérkép olyan grafikai szervező, mely segíti a szövegértést, a szövegalkotás felépítését, a szövegfeldolgozást.
Alkalmazása:
A középpontba a tanulmány cikke kerüljön minden csoport esetében. Az elkészült munkák közzététele rendkívül fontos mozzanat.
 
a)
1.1-1.2
 
-          Főbb fogalmak: elismerés, olvasói szeretet - mellőzött zseni - küzdelmes életút – lobogó a falon
-          Nyugat-barátok köre, La Fontaine Társaság, Baumgarten-díj, Magyar Irodalompártoló Társaság
b)
2.1
 
-          Főbb fogalmak: Arany János – Zsiga bácsi – kortársak véleménye
 
c)
3.2
 
-          Főbb fogalmak: Kodolányi – Cs. Szabó László – „szimbolikus” halála
c)
3.3
 
-          Egyéni megoldások
d)
4.1-4.2
Érdemes a feladat kiosztásakor figyelni arra, hogy ezt olyan csoportnak adjuk, ahol a tagok között van tehetséges, rajzolni szerető diák. (Esetleges sikerélménye előmozdíthatja az irodalmi szövegekhez való pozitív viszonyulását is.)
-          Főbb fogalmak: magyarosság – Mátyás király – Trianon - Magyarország
-          Egyéni megoldások
e)
5.1-5.2
A feladat elvégzéséhez ismét szükség van internet-elérési lehetőségre.
-          Főbb fogalmak: emlékhelyek – Móricz-kép - körtér
8.
Az elkészült munkák közzétételéhez válasszunk ki minden csoportból egy diákot, aki ismerteti munkájuk eredményét az osztállyal. Mindig teremtsünk lehetőséget arra, hogy a többiek kérdéseket tehessenek fel az elhangzottakkal kapcsolatban vagy véleményt formálhassanak, esetleg kiegészíthessék azt.
 
Reflektálás
9.
a)
Neves kortárs írók novellái alapján 12 részes magyar tévésorozat készült a rendszerváltás óta eltelt 20 évről Hajónapló 89-09 címmel, melyet az MTV tűzött műsorára. A 25 percre tervezett kisjátékfilmek a rendszerváltás óta eltelt 20 év történelmének Nagy Elbeszélését „mesélik szét” kis személyes történetekké. A filmek alapjául szolgáló novellákat neves kortárs magyar írók, a tágabban értett középgeneráció legjobbjai írják felkérésre. Átélhető, földközeli, emberi történeteket szerettek volna a képernyőre vinni, s ezeknek közvetítését olyan fiatal rendezőkre bízták, akik már a XXI. század filmnyelvét beszélik, s a rendszerváltozáskor még akár iskolába sem jártak.[5]
 
b)
 
-          Közös jegyek: cím azonossága, elhallgatott gondolatok, érzelmi sivárság, feloldhatatlan ellentétek
10.
A portfólió elkészítésére minimum 2 hetet adjunk. A diákok felhasználhatják órai munkáikat is, kiegészítve azokat képekkel, személyes élményekkel.
 
 
Eszközigény:
Az interaktív-reflektív tanulás alapvető kellékei: csomagolópapír, színes ceruzák, filcek, táblaragasztó, papír a jegyzeteléshez. Biztosítani kell a technikai hátteret a filmvetítéshez. Szerencsés lenne a munkát úgy megszervezni, hogy (amennyiben az adott intézményben van rá lehetőség) minden gyereknek legyen lehetősége számítógép használatára. Ezen kívül fontos kellékek a cikkek, novellák fénymásolatai is.
 
Felhasznált irodalom:
Bárány Tibor: Móricz tanárai. In. Élet és Irodalom XLVI. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM, 2002. május 31.
Bárdossy Ildikó – Dudás Margit – Pethőné Nagy Csilla – Priskinné Rizner Erika: A kritikai gondolkodás fejlesztése – az interaktív és reflektív tanulás lehetőségei. Tanulási segédlet pedagógusok és pedagógusjelöltek számára a saját élményű tanulásho., Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2002
Bárka 2009/4.
Czine Mihály: Móricz Zsigmond. Csokonai Kiadóvállalat, Debrecen, 1992
Dr. Spencer Kagan: Kooperatív tanulás. Ökonet Kiadó, 2004.
Esterházy Péter: Utószó, szó, szó. Móricz Zsigmond. Kiserdei angyalok, Móra Kiadó, Bp. 1987.
Hogyan olvassunk Móriczot? In Iskolakultúra, 2002. december
Mohácsy Károly: Irodalom 11. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Pethőné Nagy Csilla: Módszertani kézikönyv. Korona Kiadó, Bp., 2005.
Szabó Lőrinc: Búcsú Móricz Zsigmondtól. In. Huszadik Század, 1946. május
Szilágyi Zsófia: Méltó Móricz-kultusz?
Szilágyi Zsófia: Nem ugyanannyi. In EX Symposion, 2006
Tamás Ferenc: Módszertani javaslatok a móriczi életmű tanításához. In. A kifosztott Móricz? Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001
 
Online tartalmak:
 
Modulterv – tanulói oldal
 
 Ráhangolódás
 
1. a)
Móricz Zsigmond 1908-ban a Nyugatban megjelent novellájával, a Hét krajcárral vált híressé, s azóta is a XX. századi magyar irodalom egyik jelentős alakjaként tartjuk számon.
A pókhálóábrába párotokkal együtt jegyezzétek fel azokat a gondolataitokat, asszociációitokat, amelyek Móriczról eszetekbe jutnak a következő egy percben!
 
 
b)
 
Beszéljük meg, melyek azok a kifejezések, amelyek a legtöbbször fordultak elő!
 
c)
 
Vajon mi lehet ennek az oka? A tankönyvben szereplő, Móricz életművének tárgyalását bevezető szöveg elolvasása után tudtok-e párhuzamot vonni a tankönyvi szöveg és a pókhálóábrátokon szereplő gondolatok között?
 
„Móricz Zsigmond (1879-1942) a Nyugat első, nagy nemzedékének tagja, a 20. század első felének egyik legjelentősebb prózaírója. Művészetében az a folyamat tetőződött be, amely a 19. század végén Mikszáthtal indult meg, s a századforduló gazdag novellatermésével folytatódott. Novellisztikájában és regényköltészetében az erőteljes realizmust naturalista vonások is színezték. Magába olvasztotta a nagy elődök elbeszélő örökségét, de túl is lépett a hagyományokon. Megvolt benne Jókai áradó mesélő kedve Mikszáth anekdotázó hajlama, de novellái, regényei már rövid időre tömörített, az eseményeket összesűrítő drámák, zárt kompozíciójú alkotások, jellemző szereplői pedig az önmagukkal és környezetükkel vívódó hősök. A magyar falu, a magyar vidék legnagyobb írója volt, a nagyváros világát – néhány novellában – csak élete vége felé ábrázolta.
Önálló írói hangjának megtalálásában – csaknem egy évtizedes útkeresés után – fontos szerepet játszott Ady Endre költészetének felszabadító, belső gátlásokat leromboló hatása. Tehetségét Osváth Ernő fedezte fel.”[6]
 
 
 
d)
A csoportalakítás a hajlított véleményvonal módszerével fog történni az alábbi állítás mentén: Az irodalmi tankönyvekben szereplő bevezető szövegek, az alapos alkotói életrajzok, korrajzok rendkívül hasznosak a későbbi műértés, műértelmezés szempontjából.
Sorakozzatok fel egy vonalban az adott témáról való véleményetek alapján az egyetértőtől a tagadóig! Miután felálltatok, indokoljátok, vitassátok meg szomszédotokkal a választásotokat!
 
e)
 
Minden csoport egy Móriczot ábrázoló képet, valamint egy lapot és egy filctollat kap. A feladatotok az, hogy csoporton belül jobbról balra haladva egymás után írjátok le a kép által ébresztett gondolataitokat! A papír addig járjon körbe, amíg van mondanivalótok!
 
 
2.
 
Az alábbi idézet Kulcsár Szabó Ernőtől származik. Értelmezzétek kettéosztott napló formájában a részletet, és rögzítsétek is gondolataitokat!
 
Idézet
Reflexióm
„Sohasem az irodalomtörténészek írják újra egy-egy nemzeti irodalom történetét, hanem mindig az élő irodalmiság, mely folyvást változó viszonyt létesít az őt magát is feltételező hagyománnyal.”
 
 
 
 
 Jelentésteremtés
 
3.
 
Móricz utolsóként távozott az élők sorából a Nyugatosok közül. Életében része volt mind az olvasók szeretetében, színpadi és anyagi sikerekben egyaránt.[7] Vajon mit gondoltak róla kortársai?
Az alábbiakban néhány kortársi véleményt olvashattok. Olvassátok végig ezeket, majd gondolataitokat, észrevételeiteket rögzítsétek Venn-diagramban! A legkevesebb információt nyújtó szövegtől induljatok a leginformálisabb felé! Választásotokat indokoljátok!
 
 
Ady Endre
Levél-féle Móricz Zsigmondhoz
Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz 
Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz. 
Szóban hozta vón' el a beteg, ki küldte, 
De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte. 
Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem, 
Adják át Móricznak ezt az én levelem. 
A könnyes, áldott hang, aki általadja, 
Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja. 

Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond, 
Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond. 
Ezért is jövök most hozzád kényes verssel: 
Én-fajta versekben az ember nem kertel. 
Jövök hozzád versben, betegségben, búban, 
Jól kezdett s elromlott, dicső háborúban, 
Jövök egy kis, kopott, szép, tavaszi Éggel, 
Egy kis megszólással, egy kis irigységgel. 

Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted, 
Aszúra fog érni minden szép gerezded, 
Rajtad már nem ülhet rohadt, magyar átok: 
Ez okos elkésés: ez a magyarságod. 
És mégis siettél: meglepődve vitted 
Súlyát az ujságos, magyaros, szent hitnek, 
Dölyffel, feleséggel, gyermekkel, várással, 
Sok, most ébredező, ó kitalálással. 
És ha hébe-hóba talán másként véled: 
Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet. 

Temeszteni is tudsz és tudsz támasztani: 
Sári Bíró vallja és bősz Túri Dani, 
De ezerszer szebben, mert újabbról vallja 
Győző, nagy lelkednek minden kis zsivajja. 
És ami benned él s el fog jönni hozzánk, 
Mi néha sápasztja magyar, piros orcád, 
Ezer kimondatlan magyar bánat, titok, 
Szépség várja vágyón: Móricz beszélni fog. 
Hisz én is kimondtam néhány magyar-újat, 
De mesekirályfik táltosai fújnak, 
Ördög hordjon el már minden bolond verset: 
Életet kívánunk, valószínüt, nyerset 
S amit meg nem adhat rímek ezer hadja, 
Mi új Ludas Matyink többször visszaadja. 

Öreg-ifjú Zsigám, sok mindent hallhattál, 
Hallva, nézve, írva sok-sok-sokat adtál. 
De amíg rossz fogunk végleg el nem vásik: 
Mégiscsak a legszebb, a legjobb: a másik. 
Gondolom, te voltál ez a „másik” nálunk, 
Egy kicsit életünk, egy kicsit halálunk, 
Egy kicsit undorunk, egy kicsit örömünk, 
Szóval: az Életet, mely tőlünk messze tünt, 
Édes Móricz Zsigánk, te hoztad volt vissza, 
Kedves magyar részeg, kedves bornemissza. 

Rád furcsa emberek furcsán figyelnek: 
Ma te vagy a tévő és jótékony gyermek, 
Nyugat csapatjának keleti zászlója, 
Mi nagy csatázásunk nagy igazolója. 
Néha kényeskedő, de magyar hatalmú, 
Nyugatba tört magyar s duzzadt bizodalmú, 
Papnak indúlt lélek, de szabad, pacsirtás, 
Szentírásos ember, kinek szent az írás. 
Ma te vagy a magyar s rendkívüli követ, 
Ma benned sarjadnak az ős, magyar tövek. 
Ha tán bolondítnál s igazi se volnál, 
Mert szépen hazudtál, engem igazolnál. 

Téli Budapestnek kevés, vídám fája 
Móricz Zsigmond úrnak csodatettét várja 
S ha várja, várhatott s ha várta, megkapja: 
Móricz a váratlan Tavaszoknak apja. 
De engem szeressen: így üzenek neki 
S jó, hogyha az embert ilyen is szereti, 
Aki nem hatalmas s több a hatalmasnál 
S ha ki-kinek árt is, milliomszor használ. 

Adassék e levél Móricz Zsigmond úrnak, 
Kit most érdemelten, szépen koszorúznak. 
Koszorút nem viszek, írás megy helyette, 
De ott leszek mégis, míg élek, mellette. 
Készül, mert készítik, az én szemfedelem, 
De Móricz Zsigmond is megmarad énvelem. 
Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött, 
Mind összekerülünk közös mártir-hősök 
S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni, 
Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.[8]
1911
 
"Móricz Zsigmondnak novella-agya volt. Novella-alakként, novella-csíraként tette el az embereket, az eseményeket.”
Németh László Móricz Zsigmondról[9]
 
 
 
 
Gellért Oszkár
 
Levél Móricz Zsigmondhoz
 
Kis Nyilas Mihályért
Küldöm ölelésem.
Ezt a magyar dicsőséget
Hova mibe véssem?
 
Tűz elolvaszt ércet,
Víz mos, kő elmállik.
Fiaim szívébe véste:
„Légy jó mindhalálig.”
 
El is vittem őket
Abba a karcerbe,
Lássák: mi a gyermekisten
Lázadó keserve.[10]
 
1921
 
 
Szabó Lőrinc
 
Búcsú Móricz Zsigmondtól
/részlet/[11]
„Töméntelen fájdalmas, sivár, de majdnem annyi gyönyörű indulat rajzik, dalol, zokog, dolgozik, sínylődik, küszködik és diadalmaskodik bennük, fülledt vidéki unalom, nyílt vagy lappangó. egészséges vagy beteg erotizmus, nyílt és ravasz erőszak és époly ravasz és életerős kijátszása az erőszaknak, ügyesség. találékonyság, józanság és mámor, mindig egyformán mutatva az objektív, igazságos, magasból néző írót, és a rejtett lírikust, aki egy-egy alapösztönének rajzával, egy-egy visszatérő probléma-bontogatásával még azokban a műveiben is erőteljesen jelen van, amelyek nem kifejezetten önéletrajzi termékek. Móricz Zsigmond elmondhatja Goethe Faustjának második toronyőrével: „Arra születtem; hogy néztek, az volt a sorsom, hogy lássak, és akármilyen volt az élet, végeredményben mégis gyönyörű volt!”
 
 
4. a)
 
Móricz Zsigmond Sirató című novelláját fogjuk elolvasni a Kérdezzük a szerzőt! módszerével.
Az egyes szakaszok elolvasása után fogalmazzátok meg problémáitokat, kérdéseiteket az adott szövegrészlettel kapcsolatban, és tegyetek kísérletet azok megválaszolására is!
 
Móricz Zsigmond: Sirató
 
Az ég szürke volt, ólomszürke, sehol egy felleg, sem világosság, sem sötétség, egyszín-szürke, elviselhetetlenül közönséges szomorú ég volt az.
November. A hó már második napja nem bírt megeredni. Egy nap délelőtt szitálni kezdett. Az asszony kint állott s a virágokat szedte, a késő őszben virító mindszent-virágokat.
-Milyen orrom van! – mondta az ember s csillogó szemmel nézett az asszonyra.
Ez kicsit elmosolyodott. A mosolya éppolyan volt, mint az ég, egyszínűen szürke.
-Megmondtam az este, hogy le kell szedni! – folytatta az ember.
A virágok szirmán figyelmes szem meglátta a bágyadást. Az éjjel megcsípte a dér. De nap nem sütött ma rájuk, úgyhogy még bírták, állottak, nem hervadtak, még nem.
-Jó hogy a többi a pincében van! – dicsekedett újra a kis ember, és folyton rá-ránézett az asszonyra, aki szomorú kézzel emelgette a virágok bugáját.
-A többit is le kellett volna szedni – szólt az asszony, és sajnálta a megfagyott virágokat.
Az ember ránézett megint. Sovány kis ember volt, fázékony, suszter-ember, két eres kezét a zöld köténye alá dugta s kicsit didergősen állott a krizantémok mellett. Kurta kis kabát is volt rajta, de kalap nem. Szőkésbarna hosszú haja a homlokéba lógott, kis bajusza kicsit vigyorogva lecsapzott, olyan furcsa, bizalmas kis ember.
-Maga megmondta, Ócsai úr – szólt az asszony.
Az ember boldogan mosolygott.
-Úgy-e, meg.
-Meg.
-Gondoltam én mindjárt, ahogy délután négy óra tájban megéreztem a felszél hidegségit. Mingyán eszembe jutott, hogy szólok nagysádnak, tessék leszedni a virágot, mert lefagy.
-Gondolt rá Ócsai úr.
-Mingyán arra gondoltam.
-Bár mindet leszedtem volna.
-Nem tetszett egészen hinni.
-Mert még tegnap jó idő volt.
-Az igaz, de én megéreztem.
-Szép, hogy gondolt a virágra.
-Mert a nagysádé.
-Persze…
De hirtelen elhallgatott. A beszéd olyan szürke volt, mint az ég, mint a szürke november. De mintha a beszéd mélyén kicsire összegömbölyödött magvak húzódnának meg, szívek, élettel, a jövő tavasz reménységével tele.
A virágokra nézett, a késő ősz erős virágaira, melyeket a fagy megérintett már s amelyeken még nem érzett meg a fagy ereje… Olyan egyhangúan szürke a világ, hogy még a virág sem hervad meg az előfagytól… Csüggedten nézett reájuk s a nyár ragyogó melege jutott eszébe, amely hiába volt olyan tüzes és olyan virító, ezeket a szomorú, nehézillatú virágokat mégsem tudta kinyitni… Ezek most akarnak virítni, szegények. A késő őszben, a fagy elé…
-Jön a posta –mondta aztán.
-A posta?- szólt a fiatalember s az utcára nézett, a honnan a kis, döcögő postásasszony jött fölfelé.
S mind a ketten hallgatva várták, mint a sors közeledését. Félve és nyomott kedvvel. Szomorúan és titoktól rettegve; mint ez a szürke őszi nap várja a megérkező telet, a téli vihart, a viharos borzasztóságot.
Az újságot hozta a postásasszony,a hogy odaadta, alázatoskodva szólt:
-Tessék adni egy kis virágot.
-Vegyen.
Az asszony hóna alá kapta a csomagját és szedni kezdett. Kis öreg asszony volt, fekete kendős, kicsit görbe hátú, mosolyogni igyekvő asszonyka,a veje elesett orosz földön. Még levelet írt, a levél megjött s abban az órában, mikor felesége itthon olvasta, ő elesett… A fia oda van az olasz harctéren, folyton kunyorál neki itt is, ott is valamit?. küldi; a virágot is neki szedi, még ma bepakolja s elküldi neki.
-Megfagyott egy kicsikét –mondja hirtelen.
-Meg, mert fagy volt az éjszaka.
-Meg. Megfagyott. Megérte egy kicsit a hideg – és az épebbek után keresett.
-A többit leszedtem. A pincébe van.
-Igenis, lankadt egy kicsit.
-Igen.
-Bizony a virág nem állja a fagyot – szólalt meg a suszter is és nevetve köhögött.
-Maga is megfázik, Ócsai úr!
-Én nem, én hozzá vagyok szokva.
Nevetett. Az asszony is nevetett. A postásnő is nevetett. A virágok is nevetve rezegtek a dideregtető északi szélben, mindannyian fáztak.
-Köszönöm alássan – mondta a postásasszony s rájuk se nézett, szinte futva ment el apró lépteivel.
Õk ketten utána néztek és vidám arccal hallgattak.
-Nem jött levél? – szólt a suszter.
Az asszony úgy tett, mintha most nézné meg.
-Nem – mondta és sóhajtott.
-Csak az újság.
-Csak.
Az asszony elolvasta a címet… a nevet… kétszer, háromszor, tízszer, csak olvasta az ura nevét. Egy éve és egy hónapja jött az utolsó levele… Eltűnt… oda a kovács.
És mi maradt helyette? A suszter?
-Igaz, nagysád – szólt a suszter.
-Tessék – s oly szívesen, szinte részvéttel nézett rá.
-Lesz cukor.
-Ugyan.
-Egy kuncsaft jön tegnap: kérem, Ócsai úr, legyen szíves talpalni, de valódi talppal, Ócsai úr, - kérem: mondom. Lehet. De!... egy kiló valódi cukor! – s nevetett hozzá. Boldogan ás fázósan.
Az asszony hosszan nézte. A suszter arca csakúgy sugárzott. Miért? Mitől? Olyan híg a húsa, szinte szétfolyik; az arca halavány és viaszszínű: még hadimunkára sem vitték el. De olyan jó fiú. Gondol a virágaira, gondol a cukorra… Egész nap ott ül a tőke mellett, minden éjjel hajnalig ég a lámpa, folyton dolgozik és sohasem gondol másra, csak őrá… Meg a csibéire is, meg a virágaira is… Az őszi virágot menti a fagytól…
Ó Istenem, milyen jó volna meghalni!
Kimondhatatlan szomorúsággal nézett végig a kerten. A mellében szorongás volt, a torkában valami fojtogató gyötrelem. Ó, olyan kár élni. Miért? Hogy a novemberi szürke ég alatt még itt lélekzzen egy lélek?... egy kis ideig… Minek élni egy ilyen nőnek, aminek semmi értelme sincs… Söpörni, mosni, főzni, söpörni, ásni, gereblyélni, ültetni, elsöpörni ami van s ültetni, hogy legyen… Főzni és enni adni s enni hogy másoknak adhasson enni… Minek élni egy kovácsnénak? akinek eltűnt az az erős és goromba férje, aki gonosz volt és kegyetlen, vert, követelt, szitkozódott és annyi gyerek… tíz év alatt hét gyerek… lassan tépegette, simogatta a kicsit hervadó krizantém virágokat s kimondhatatlan szomorúság, férfiszomorúság ült a lelkén… Hideg volt  a kemény és tüzes férjéhez… Sose értette a hevességét, félt a csókjától, reszketett a szorításától, gyűlölte a nedves, égő szemeit. S most itt a kis suszter, lágy és alázatos és hajlékony, mint a lágy viasz: és ez sem kell!... Minek? Hogy ez könyörögje, amit a másik követelt?... Csak ki kell a kezét nyújtani… csak el kell fogadni… De minek… A kert föl van szántva, a barna hantok, a sötét kis barázdák már elvesztették első csillogásukat, szétomlottak a rögök. Várják a magot, amit beléjük ültetnek tavasszal, várják a barna krumpli-gumót s az apró sárga kukoricaszemet… mindegy… Hát ő is? Õ is megszántott föld legyen s befogadja ami jön, ahogy jön?
Utált, szomorú élet. Szomorú és utálatos az élet. Örömtelen, céltalan.
A férfi, az más. Az szétszórja a magot és gázol a fekete földön. Vet és arat és dalol. A keze alatt csattog a kalapács és szikrázik a vas és kardot köt az oldalára és öl. Keresztülszúrja az ellenséget, nem nézi, jó ember, rossz ember… s golyót lő ki a fegyveréből, csattogó golyót, nem nézi hova hull… és gyalogol, koplal, tömegben, csordában… De az asszony itt maradt és vergődik és férfi nélkül és sorvad és emészti magát.
-Ma meg kell kapni –szólt a kis suszter.
Az asszony rábámult.
Olyan régen állottak egymás mellett szótalan, el is feledte.
-A cukrot – mondta könyörgő szemmel a suszter.
-Igen – mondta az asszony.
-A gyerekeknek.
-Igen – sóhajtotta az asszony.
A gyerekeknek! Szegénykék. Nem kapni se tejet, se kávét, se sót… se lisztet, se petróleumot, se krumplit, se grízt… se cukrot… A suszter minden kuncsaftjától szerez valamit.
-Maga jó ember, Ócsai úr- mondta.
-De kérem, nagysád… - szólt a suszter s a szeme nedvesen parázslott – szót sem érdemel.
S asszony szeméből megindult a vékony patak. A könny patakja…
Elbágyadva, elgyötörve biggyedt el a szája. A férfiak mindig tudják, mit miért tesznek: asszonynak, szegénynek, ó Istenem, jó volna meghalni.[12]
(1916)
 
 
 
b)
Keressétek meg a szövegben uralkodó szimbólumokat.
Figyeljétek meg, hogyan vezeti végig őket Móricz a művön, majd értelmezzétek kettéosztott naplóval azokat a szövegrészleteket, amelyekben előfordulnak!
 
Motívumok
Értelmezésük
 
 
 
 
 
5.
Móricz Zsigmond művészetének megítélése az utóbbi időben meglehetősen felemás helyzetbe került: irodalomtörténeti jelentőségét, klasszikus voltát senki sem kérdőjelezi meg, ám a befogadó számára ez mindinkább terhet jelent.[13]
Mostanában a fiatalok közül kevesen olvassák műveit. Mi lehet ennek az oka? Miért maradhatott ki az 1980-as évek újraolvasási hullámából, mely Mikszáth és Kosztolányi recenzióját[14] is élénkítette?
E témával foglalkozott a Magyartanárok Egyesületének egyik konferenciája, melynek mottója az alábbi idézet volt.
 
a)
Olvassátok el az idézetet, és a Tollak középen technikával vitassátok meg Esterházy Péter gondolatait!
 
„Itt áll előttünk egy író, akit kifosztott az idő; az, amiről beszél, az, akiről, és az a nyelv, amelyen ott - mindez már nincs. Baja nem a mi bajunk, illetve nem így…. Eljárt fölötte az idő? Eljárt – mert az idő ide-oda mászkál. Aktuális? Nem aktuális. De olvasván őt, megtudunk valami fontosat erről az országról, melyet szerencsénk van (totó-lottó) hazánknak nevezhetni.”[15]
 
6.
Szilágyi Zsófiát nagymértékben foglalkoztatja az élő, alakuló magyar irodalom hagyományhoz fűződő viszonya.
„Ahhoz, hogy a klasszikus és a kortárs irodalom között felfedezzük, vagy, másképpen fogalmazva, létrehozzuk és szövegben kibontsuk a dialógust, két fontos dologgal szembe kell néznünk. Egyrészt azzal, hogy minden klasszikus kortársként kezdte, vagyis a „régiek” és „maiak” ellentétét nem a tökéletes-kritizálható ellentétre kell ráépíteni. Ehhez hozzásegít, ha esetenként úgy gondolunk az irodalomtörténet szereplőire, mint esendő, indulatos és elfogult kortársainkra..." – fogalmaz A továbbélő Móriczcímű könyvének előszavában.[16]
 
a)
Próbáljátok meg meghatározni a kultusz szó jelentését! Fogalmazzátok meg egy 15-20 szóból álló lexikoncikk formájában!
 
b)
Ezután keressétek meg a fogalmat az internet segítségével, és egészítsétek ki munkátokat!
 
7.
Szilágyi Zsófia: Méltó Móricz-kultusz? című cikkét fogjuk feldolgozni mozaik módszer segítségével. A csoportok egy-egy szövegrészletet kapnak az említett tanulmányból.
A szakaszokban keressétek meg az uralkodó elgondolást, a tételmondatot, annak kifejtését, esetleg gondolatmenetet, és rögzítsétek azt gondolkodástérképen!
A munka menete a következő:
  1. A gondolkodástérkép centrumába a cikk címe kerüljön: Méltó Móricz-kultusz?
  2. Keressetek különféle szempontokat, amelyekkel a téma értelmezhető, megvizsgálható, kifejthető! Válasszátok ki a legérdekesebbeket, és az egyes szempontok egymáshoz való logikai viszonya alapján a centrumhoz kapcsolva jelöljétek a csomópontokat kulcsszavakkal!
  3. Gyűjtsetek össze minél több információt, részletet az egyes szempontokhoz! Lehetőség szerint állítsátok őket logikai láncba!
  4. Döntsétek el, milyen sorrendet követtek a szövegalkotáskor (hogyan kezdem, milyen résztémát érintek először, hogyan kapcsolom össze a részeket, mivel zárom a szöveget)! [17]
a) Az első csoport feladatai
1.1.
Szilágyi Zsófia:
 
Méltó Móricz-kultusz?
 
                Ha egy író kultuszának nyomait keressük, gyakran érdemes a haláláról fellelhető leírásokat, a temetése kapcsán született tudósításokat, a róla szóló nekrológokat elővenni először. Már a halálleírások is szimbolikusak sokszor (ez nem véletlen, hiszen írók haláláról gyakran írók írnak), és visszamenőleg egyetlen, gyakran krisztusi mintára felépülő szenvedéstörténetté rendezik az író életét. A temetés gyakran a kultusz megindulásának első fontos eseménye, a nekrológokban pedig nem ritkán érezhető az önvád, amely a sokat szenvedett zseni mellőzése miatt fogja el az emlékezőt. Móricz esetében, bár halálának leírásai és a tőle búcsúzó írások rendkívül izgalmasak, ha kultuszáról szeretnénk gondolkodni, nem fogadhatjuk el a legtisztábban József Attila kapcsán megmutatkozó mintát. Móricz nem fiatalon halt meg, hiszen szinte utolsóként távozott a Nyugatosok nagy generációjából (bár még csak 63 éves volt, de így is túlélte Adyt, Tóth Árpádot, Karinthyt, Krúdyt, Kosztolányit, Babitsot), életében része volt az olvasók szeretetében, színpadi sikerekben, anyagi elismerésben. Ötvenedik születésnapján például szülőfaluja, Tiszacsécse díszpolgárává választotta, az egésznapos ünnepségnek többek közt egy gyereknek rendezett futóverseny is a része volt, amelynek győztesei Móricz-köteteket kaptak jutalmul.
De ugyanez a történet elmesélhető másképpen is: küzdelmes útként, amelynek során folyamatosan támadások érték az írót, aki olyan volt, mint egy népmesehős. Találhatunk is olyan emlékező szövegeket, amelyekben Móricz „álruhában járó királyfiként”, vagy „mesebeli hősként” jelenik meg, „aki az út porában is aranyat talál” (Bözödi 1945: 167-168.), esetleg „mesebeli zömök parasztlegény, Erős János” lesz, aki a „tizennégyfejű sárkánnyal” küzd (Szentimrei 1945: 180.). A közvetlenül Móricz halála után született emlékező írásoknak (mint amilyenekből ezek az idézetek is származnak) a számát, hangvételét ugyanakkor jelentősen befolyásolja, hogy Móricz éppen 1942. szeptemberében halt meg.
Nemcsak azért fontos ez a dátum, mert Magyarországot ekkorra már közvetlenül is érintette a második világháború, de azért is, mert az az irodalmi intézményrendszer (nemcsak folyóiratokat, kiadókat értve ez alatt, de valamiféle nem hivatalos irodalmi hálózatot is), amelyiknek Móricz is része volt, 1942. végén már csak nyomokban létezett. Egy-egy számos emlékező szöveget összegyűjtő kötet, illetve lapszám azért született Móricz halálát követően: a Kállay Miklós felelős szerkesztésével és Zilahy Lajos főszerkesztésével működő Híd folyóirat 1942. október elseji számát szentelte Móricz emlékének (aki még, gyászkeretben, fel volt tüntetve főmunkatársként, Németh László és Tamási Áron mellett), 1945-ben pedig megjelent egy Darvas József szerkesztette emlékkönyv, Móricz Zsigmond ébresztése címmel – utóbbiban leginkább a Kelet Népéhez kötődő írók, munkatársak búcsúztak el Móricztól. A Nyugat ekkorra már nem létezett, ahogy a Móricz írásainak, folytatásokban közölt regényeinek, a vele készült interjúknak folyamatosan helyet adó Pesti Napló és Színházi Élet sem. Ma már, amikor közel hetven év telt el a temetés óta, és látjuk, hogy a Móricz iránti érdeklődés messze nem egyenletes ugyan, mégis elmondható, hogy művei sem az iskolai tananyagból, sem a színházakból, sem a könyvesboltokból nem koptak ki, meglepő azt olvasni, hogy volt olyan emlékező a Hídban, Féja Géza, aki Móriczot attól féltette, hogy Tolnai Lajoshoz hasonlóan bele fog csúszni az alig ismert írók csapatába: „Móricz most: magyarságunk mértéke is, önmagunk felett mondunk ítéletet, ha műveit Tolnay Lajos műveinek sorsára hagyjuk jutni. De, ha méltó Móricz-kultusz keletkezik, bizonyságot teszünk, hogy megtaláltuk önmagunkat.”
                Hogy mi lenne a méltó Móricz-kultusz, amire Féja gondolt, nem lenne egyszerű megmondani, ráadásul 1945 után a Móricz-értésünkben (is) új, és egyszerűen nem leírható korszak kezdődött. Könnyebb lenne úgy gondolni rá, ahogy az újabb Móricz-értelmezésekben szinte kivétel nélkül megidézett Esterházy Péter tette 1987-ben: olyan módon, hogy Móricz a szocializmus éveiben (értve most ezalatt az 1945-től egészen 1989-ig tartó időszakot) „lobogó” volt, kép a falon, vagyis kétely nélkül tisztelendő irodalmi nagyság, akit épp ezért nem lehetett megszeretni, és akit hosszas irodalmi tetszhalálából (bár látszatra nagyon eleven volt mindvégig) csak a kilencvenes évek végefelé kezdtünk el felpofozni, a Móricz-újraolvasásnak nevezett, máig tartó folyamat során. De nem ilyen egyszerű ez a hatás-ellenhatás mechanizmus, ahogy erre N. Pál József is figyelmeztetett, hiszen „Móricz nemcsak hogy lobogó nem volt a sematizmus legsűrűbb időszakában, de még követésre javallott alkotó sem nagyon” (N. Pál 2001: 254.). Az már az ötvenes évek második felére tehető, hogy éppen a sematizmussal szemben fellépő írók (például Sarkadi Imre, Sánta Ferenc) tették meg előképüknek, és a hatvanas években kezdődött el az a Móricz-olvasás, amelyet leginkább Czine Mihály és Nagy Péter nevével jelezhetünk, és amelynek köszönhetően Móriczot kiemelték saját korából és az őt körülvevő irodalmi hálózatból, hiszen „mindenáron kétféle Nyugatot akartunk látni, egy «haladót» és egy ezoterikusan esztétizálót” (N. Pál 2001: 256.). Móricz, természetesen, a haladó hagyomány egyik főhőse lett, és ekkor a hatvanas években került fel a falra is képként ez a tokás öreg, kedves fickó, mosolyában valamilyen rejtélyes fölénnyel, hogy Esterházy iskolai emlékeit idézzem meg.

 
 
1.2.
 
A gondolkodástérkép kitöltése után nézzetek utána, milyen irodalmi folyóiratok, műhelyek működtek az 1940-es években Magyarországon!
 
Irodalmi folyóiratok, műhelyek az 1940-es években
 
 
b) A második csoport feladata
2.1.
 
Zsiga bácsi
               
Bár Móriczról szinte élete minden szakaszából maradtak ránk fotók, láthatjuk őt fiatalon, soványan, Petőfi egyetlen dagerotípiájára[18] emlékeztető pózban, vagy kucsmában, zordan, de halála előtt nem sokkal is, lefogyva, megöregedve, mosolytalanul, mégis, ha fel kellene idéznünk magunkban, valószínűleg mindannyian a mosolygós, bajszos, tokás öreget látnánk. A külsejéről olvasható fejtegetésekből nem ritkán indultak el a személyiségére, sőt, írói habitusára, alakjának szimbolikusságára vonatkozó megállapítások. Veres Péter például ezt írta: „Képzeljük csak el Zsiga bácsit monoklival és a hozzáillő faképpel a móriczi mosoly nélkül!” (Veres 1945: 37.), Kodolányi János pedig a következőt állapította meg: „első pillantásra föltűnt, mennyire hasonlít ez a keleti magyar fej Arany Jánoséhoz.” (Kodolányi 2007: 225.) Rendszeresen visszatérő szólam, hogy Móricz, gondolom, leginkább a bajsza miatt, hasonlított Arany Jánoshoz, ahogy az is, hogy ők ketten, így együtt, „igazi magyar fejjel” bírtak – így látta Móriczot az a cseh újságíró is, aki az író prágai estjéről tudósított: „Móricz tökéletes magyar minden tekintetben. Nemcsak a bajsza az, s koponyájának jellegzetes formája, hanem a lelke is.” (idézi, Szalatnai Rezső fordításában: Vargha 1957: 324.) Ez a cseh újságíró Móricz személyiségének ellentmondásosságát is a külseje felől közelítette meg, mondván, hogy a keleti fejhez nyugati, modern öltözék, a zömök termethez pedig különös, magas beszédhang társult: „A magyar falu legkiválóbb ismerője, aki külsejére ennek kitünő képviselője olyan sajátos nőies hangon szól, mint egy szalónokban mozgó értelmiségi ember.” (Vargha 1957: 324.) (Hogy fiziológiailag miként lehet ezt megmagyarázni, fogalmam sincs, de a Híd-számban olvasható emlékezések szerzőinek egyike, Móricz egykori osztálytársa, a későbbi színházi rendező Csathó Kálmán ugyancsak a külső és a hang ellentétéről számol be, csak épp fordított előjelekkel: „Sápadtképű, kefehajú, vézna kisfiú volt, égő szemmel és feltűnően mély hanggal.”)
A mély hangú kisfiú képe azért is érdekes, mert Móricz, aki az olvasókban joviális öregemberként él mindmáig, igen korán belecsúszott a Zsiga bácsi szerepkörbe. Mindössze huszonnégy éves, teljesen ismeretlen, még nem is pályakezdő, inkább pályáját el sem kezdő író volt, amikor egy akkor induló fővárosi lap, Az Újság munkatársa lett. Leginkább a gyermekmellékletbe dolgozott, verses állatmeséket írt „Zsiga bácsiként”, és levelezett a gyerekolvasókkal a „Nagyapó postája” rovatban. Aztán ez a Zsiga bácsi megszólítás rajta maradt, Móricz maga pedig hamarosan beleöregedett, belehízott ebbe az szerepkörbe, amely, ahogy ezt a Híd-számban Szitnyai Zoltán mondata jelzi, az általános szereteten túl azt is mutatta, hogy az olvasók szinte személyes ismerősüknek tekintették: „Zsiga bácsinak, Zsigának hívta hamarosan az egész nemzet. Úgy, ahogy Tiszát Tiszapistának és a királyt Ferencjóskának.” Az öregember-imázs azért félrevezető, vagy mondhatnám úgy is, azért baj, hogy a bennünk élő Móricz-kép kitakarja az író sokféle arcát, mert „Zsiga bácsi” generációjának egyik leginkább kísérletező, az újítások iránt (legyenek azok technikaiak, mint az írógép, fényképezőgép, mozi) talán legfogékonyabb tagja volt, aki nem szeretett belekényelmesedni a megszokott, bejáratott írói megoldásokba sem, aki sosem gondolta, hogy már létrehozta az életművét, és megpihenhet, hátradőlve. Az emlékezők közül többen figyelmeztetnek is erre: „Nagyon-nagyon fiatal volt ő, talán csak ő volt egyedül fiatal, a nemzedék, melyet az ő művei dajkáltak, megöregedett, vagyis óvatossá és meggondolttá lett mellette. Egyszer valaki lefényképezte. Amikor meglátta a képét, felkiáltott: «Uristen, hiszen olyan vagyok már, mint az apám.» Az idő észrevétlenül rágta meg, csak a testet öregítette, a lélek ugyanaz maradt, aki debreceni teológus korában volt. […] S ereje fiatalságának a jele volt ez: a legjobbra készült, a legnagyobbra.” (Jócsik 1945: 77-78.); „Kamaszos gyermeklélek élt benne, és küzködött – az öregséggel.” (Bözödi 1945: 168.) A Zsiga bácsi-szerepkör Móricz élete vége felé még azzal is bővült, hogy, miként Erdélyi József írta a Hídban, „a háború utáni új írónemzedék apja” lett, a temetésén Szabó Lőrinc a következő mondattal zárta búcsúbeszédét: „Mit nem adnék érte, mit nem adnánk ma érte mind, akik akkor esetleg csak tiszteletből nem türelmetlenkedtünk, ha még egyszer, még sokszor, élőszóval szólhatna hozzánk mindnyájunk apja, Zsiga bácsi.” (Szabó, 2001: 74.)
 
 
 
 
c) A harmadik csoport feladatai     
3.1. A szövegrészlet elolvasása előtt nézzétek meg a Móricz évfordulójának emlékünnepéről készült híradást!
 
3.2.
 
Ellentmondásos értékelésekben nincs hiány Móricz temetése kapcsán sem – míg Kodolányi János „szégyenletes temetésről”, a sajtó „tudatlan és tehetségtelen” búcsúztatóiról beszél (Kodolányi 2001: 232.), addig Cs. Szabó László a következőt írta a Híd búcsúzó számában:
 
„Sok magyar író temetését láttam, egyik se volt felemelő látvány, méltó a halotthoz. Móricz Zsigmond koporsójánál éreztem először, hogy ez a temetés mégis más egy kicsit, mint a többi s majdnem méltó egy magyar íróhoz.
Századunk legnagyobb epikusának érezte magát: az egész magyarságot akarta ábrázolni, az élőt is, a rég porladót is. Ez a temetés igazolta a nagy mű hitelét. Dióhéjban ott volt az egész magyarság, a városi nép s a parasztok, a református s a katolikus egyház, a Hivatal s a hivatalok kitagadottjai, azok, akik a föld felett és azok, akik a föld alatt élnek. Mindazok, akik sokezer név alatt nyüzsögnek a művében. A vízhatlan rétegekben élő Magyarország összefolyt Móricz Zsigmond koporsója körül.”
 
A két értékelés voltaképpen nem mond ellent egymásnak, hiszen Kodolányi a hivatalos fórumok képviselőit, az „előkelő irodalmi társaságok”, a fiatalság szónokát hiányolta a temetésről, nem a gyászoló magyarokat úgy általában. Mielőtt azonban megpróbálnánk elképzelni egy „méltatlan” írói temetést, érdemes talán felidézni, kik és hányan is búcsúztatták el Móricz Zsigmondot. A Magyar Nemzet tudósítása szerint Ravasz László püspöki igehirdetése után a sírnál a következők beszéltek: „Szabó Lőrinc a Sajtókamara nevében, Németh László a Kelet Népe nevében, Alszeghy Zsolt az Atheneum megbízásából, Féja Géza a Magyarország szerkesztősége nevében, mig Illyés Gyula a Magyar Csillag és a régi Nyugat gárdája nevében […]. Kárpáti Aurél a Magyar Pen Club nevében búcsúztatta Móricz Zsigmondot, «a búza fiát». Utána Földessy Gyula a debreceni Ady Társaság, Harsányi Zsolt a Színpadi Szerzők Egyesülete, Medveczky Bella a Ráskay Lea Társaság s Veress Péter a népi írók nevében beszélt. Kós Károly az erdélyi írók megbízásából mondott utolsó Istenhozzádot […] Utolsónak a legifjabb írógeneráció nevében Hámory Zoltán beszélt, aki Örvös Lajos alkalmi versét szavalta el.” Akárhogy is számoljuk, ez tizenegy beszéd, és a tudósítás a „többek közt” kitétellel indul, vagyis még az sem biztos, hogy felsoroltak mindenkit.
Még ha arra is gondolunk, hogy az elhangzott beszédek egyenként nem voltak hosszúak (bár, például, Szabó Lőrinc búcsúztatóját ismerjük, és az semmivel sem rövidebb egy mostanában szokásos temetési beszédnél), akkor is nehéz elképzelni ma egy olyan írótemetést, ahol tizenegy búcsúbeszéd hangzik el. De Kodolányi számára nem is ezek a tények (vagy a Magyar Nemzetben szintén emlegetett koszorúzók hosszú sora, köztük, például, az Északi Fűtőház mozdonyvezető karával) a fontosak, ő a temetés „méltatlanságában” annak szimbólumát látja, ahogy Móriczcal életében bántak az irodalmi fórumok. (Bár az messze nem igaz, hogy Móricznak nélkülöznie kellett volna, hogy szegénységben, a Horthy-rendszer üldözöttjeként halt volna meg, ahogy, például, művei orosz kiadásának egy belőle a szocialista realizmus előfutárát kreáló előszava mondja, annyi biztos, hogy önmaga és népes családja eltartásához az utolsó pillanatig erejét megfeszítve kellett dolgoznia. Nagy Lajos fel is veti a Hídban, általános problémát is látva itt, milyen következményekkel járhat ez a valóban hihetetlen munkatempó: „A magyar írókról – csak elhaltakat említek most, Krúdyt, Karinthyt, Kosztolányit, Szinit, Surányit – régóta az a gyanúm, hogy halálra dolgozzák magukat. Kétségbeejtő.”) De Móricz halálát még inkább szimbolikusnak látták kortársai, mint a temetését, hiszen nemcsak a Kádár-korszak két meghatározó Móricz-monográfusa számára volt jól használható szimbólum az a tény, hogy az író halála éppen azon az éjszakán történt, amikor a második világháborúban először bombázták Budapestet. Nagy Péter értelmezésében Móricz halála szinte a fasizmus elleni tiltakozásképpen következett be („A fasizmus legsötétebb éjszakáján, 1942 augusztusának végén újabb agyvérzést kapott, s néhány napos szenvedés után, szeptember negyedike hajnalán kihunyt az a népért olthatatlanul lobogó láng, amely hatvanhárom esztendőn keresztül Móricz Zsigmond lelkében égett, s amely örökre világít műveiben.” Nagy 1975: 532.), a Híd-beli emlékezők közül Fodor Józsefnél pedig az íróhalál Budapest és Magyarország apokaliptikus pusztulásának szimbólumává változott: „Félistenek nem halnak meg egyszerűen. Halála éjén gyászba, robbanásba borult a monumentális város; éji Leviathanok[19] ontottak pusztító tüzeket. Mintha a halálán megrendült világ azt mondta volna: Pusztuljon minden, ha már a legnagyobb nincs többé!” De nem egy 1942-es írásban történt meg először, hogy Móricz egymagában egész Magyarországgal vált azonossá.”
 
 

                                                                                                                                                                    

3.3.
Véleményetek szerint Kodolányinak vagy Cs. Szabó Lászlónak van igaza? Állításotokat támasszátok alá érvekkel!
 
d) A negyedik csoport feladatai
4.1. 
 
„maga Magyarország”
 
                Móricz külsejének „magyarossága”, ahogy ezt láthattuk már a cseh újságíró mondataiban is, könnyen vezeti el a fellépéseiről tudósítókat olyan következtetésekhez, hogy ő lenne a „tökéletes magyar”. De nem mindenki áll meg ennek megállapításánál – a legszórakoztatóbb eszmefuttatást eddig egy soproni újságírótól olvastam, aki Móricz „Julianus barát” túráinak soproni állomásáról tudósított. (A húszas évek végén, a harmincas évek elején Móricz felolvasókörutakat tett az elcsatolt területeken, majd Magyarországon is, hogy „modern Julianus barátként” hírt vigyen innen oda, és onnan – ide.) Ebben a leírásban (az ismét Arany Jánoshoz hasonlító) Móricz talán kissé kihízott francia öltönye úgy feszül a testén, mint Magyarországon a szűkre szabott trianoni határok:
 
„Mikor leült a felolvasó asztalhoz, egy pillanatra szinte megdöbbentő volt a hasonlatosság. Oldalt profilban: a férfikorából való Arany János portréja: A haj, a homlok- és szemöldökvonal, a két hóllószárny árnyéka: a bajusz. És a test zömök, rustikus szabása, a jószabásu frakkban: egy muszájságba öltözött kényelmes test. A láb valahogy keresi a helyét a villamfényben uszó estély világában, pedig a lakkcipő kifogástalan fényben ragyogja a kulturember befejeződését.
Valami erő, ami a ruhát szét akarja fesziteni, amit a francia karcsuság szabásza nem ismert és nem rajzolt le a szabásminta vonalvezetésében. Móricz e, Turi Dani e a Sáraranyból, nehéz lenne eldönteni. De sulyos, zömök, nagydarab magyar ember. Rajta a Párizsban szabott trianoni ruha. A mell jól kifeszül benne, a comb asszir-izmai kierősödnek valahogy a pantallóból. A ruha aligha van jó hangulatban: benne a tüdő igen maradatlan zug fenyegetődzik, a karizom kidudorodik és a nagy naponérett kézfej gyűri és fogja keményen Szlovenszkót, Ruszinszkot és Románia maret. […] Egy nagy, tudattalan, térdmeghajtó, örökemberi vonalba csuklott össze a trianoni ember alakja. Móricz Zsigmond, aki mint Julián barát, járt messze és hazajött a kálváriákról.” (Mészáros 1927: 2.)
 
Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy a Móricztól búcsúzók számára az író maga lesz Magyarország. Persze, nem egyszerűen a külsejéből csinálnak ennek megállapításakor szimbólumot – az ilyen kijelentéseknek legalább ennyire alapja az, hogy Móricz nem tartozott teljesen egyetlen társadalmi csoporthoz sem, éppen ezért szinte mindenhol otthonos volt (vagy mindenhol kicsit idegenül mozgott, hiszen sehova sem tartozott egészen). Ahogy Erdei Ferenc már néhány évvel Móricz halála után pontosan jelezte (hogy aztán erről az írásról és vele Móricz társadalmi hovatartozásának összetettségéről évtizedekre megfeledkezzünk, „parasztíróvá” egyszerűsítve őt): „a paraszti emigrációban élő középosztályiségben nevelkedett föl és innen indult pályája végeredményben társadalmonkívüli árvaságban kavargott tovább az úri középosztály, a Nyugat modern polgársága és a falukutatással föltámadt paraszti-népi értelmiség között.” (Erdei 1945: 14.) De legalább ennyire fontos a Móricz-Magyarország azonosításban az, ahogy az író bejárta az egész országot, trianoni határokon belül és kívül egyaránt megfordulva, afféle álruhás Mátyás királyként. (Igaz, azt többen megjegyzik, hogy leginkább Keletre szeretett menni, a „Dunántúlra” leginkább akkor merészkedett, ha a leányfalusi házában tartózkodott.) És kapcsolatba került így sokakkal, ekképpen válhatott személyes ismerősévé, Zsiga bácsijává (P. Ábrahám Ernő a Hídban olvasható szép, bár erősen költői túlzásával) minden magyarnak, még az állatoknak és madaraknak is: „ő egymaga egész Magyarországot jelentette. Élt benne ennek a földnek minden pusztája, vize, hegye, völgye. Otthon volt minden városban, minden faluban, a tanyákon, a szállásokon egyaránt. Ismert a magyar földön személyesen minden embert, minden állatot, minden madarat, megértette a szelek zúgását, a felhők járását, a csillagok üzenetét.” Sőt, Németh László egy bámulatos fordulattal kapcsolta össze a „Móricz, az édesapa” képet az oroszoktól vett „haza-anyácska” képzettel (a Híd-béli rövid emlékezésében), Móriczot és Magyarországot úgy azonosítva, hogy mindketten a mi édesanyáink: „Aki meghalt mint apa, itt van, mint édesanya. A régi oroszok nevezték Oroszországot Anyácskának. Magyarország mintha az ő művein keresztül vált volna a mi anyácskánkká.”

 

4.2.
A szöveg alapján próbáljátok meg megrajzolni Móricz karikatúráját!
 
e) Az ötödik csoport feladatai
5.1.
 
Körtér
 
Az országot bejáró Móricz nem egyszerűen bebarangolta az országot, felolvasóestek, Nyugat-turnék, Julianus-barát túrák alkalmával, vagy csak úgy, egyszerűen a tájakra és az emberekre kíváncsian fordulva meg a különböző falvakban, városokban, de számos helyen élt is hosszabb-rövidebb ideig. Kultuszteremtésre tehát az ő esetében számos településen van lehetőség, nem úgy, mint, például, Kosztolányi esetében, akinél Szabadkán és Budapesten kívül aligha kínálkozik más helyszín emléktábla-kihelyezésre, múzeumlétesítésre. Móricznál, ha csak a lakhelyeket soroljuk, ott van lehetőségként Tiszacsécse, Túristvándi, Prügy, Sárospatak, Debrecen, Kisújszállás, Budapest (Pest is, Buda is) és Leányfalu. De ott van Zagyvarékas is, a kultusz szempontjából talán a legkülönösebb helyszín, ahol Móricz sosem élt, csak élete utolsó éveiben fordult meg ott időnként, hogy később örökbefogadott fiát, Móricz (Litkei) Imrét látogassa meg. Ezeken a helyszíneket találunk is Móriczhoz kapcsolódó emlékhelyeket, szobrokat, róla elnevezett intézményeket, neki szentelt rendezvényeket ma is – az egyes települések viszonya mégis sajátos ahhoz az íróhoz, akinek az emlékét a mai napig ápolják. Hiszen a kisújszállásiakat, például, leginkább az általuk kulcsregényként olvasott Forr a borral sértette meg, Debrecenről mindig szépeket nyilatkozott ugyan, de olvasók generációjába égette bele a „nem akarok debreceni diák lenni” mondatot (amely ugyan nem a regényben, hanem a Légy jó mindhaláig musicalváltozatában hangzik el ebben a formában), Prügyről úgy írt az Életem regényében, mint a „feledhetetlen szenvedések” helyszínéről, Budapestről többször kijelentette, hogy sosem tudta megszeretni. És amit nem Móricz követett el, azt elvégezték a Móricz-kutatók: bár az egész életút értelmezéséhez rendkívül hasznos, hogy Hamar Péter végre felfejtette, miként lett egy olyan ház kikiáltva Móricz Zsigmond szülőházának, amelyben az író feltehetőleg még csak nem is élt soha, Tiszacsécse számára nem a legkellemesebb, hogy már csak emlékháznak nevezhetik azt, amit egykor szülőházként mutogattak (még ha a születést jelző emléktábla rajta van ma is). (A falu református templomának falán pedig azt jelzi tábla, hogy a nagy írót ott keresztelték meg – holott az valószínűsíthető, hogy a keresztelés a mára elpusztult szülőházban történt meg.) A legharmonikusabb viszonya Móricznak talán Zagyvarékashoz volt, ahol a róla elnevezett Művelődési Házban és Könyvtárban évente rendeznek egy Móricz-napot: ennek a kultusznak a gyökereiről viszont nem könnyű beszélni, ezért is maradnak az emlékápolást heroikusan végző helyiek a „Nálunk is járt, rólunk is írt” szlogennél, ami az emléktáblán is olvasható. Hiszen a faluhoz kötődés oka az, hogy Litkei Erzsébet kisfia, Imre, akit Móricz maga is gyakran látogatott meg, Zagyvarékason nevelkedett egy ideig, kiadva pénzért nevelőszülőkhöz. Móricz a neki mindig hiányzó faluélményre is rátalált a Budapesthez Tiszacsécsénél sokkal közelebbi településen. (Móricz a szülőfalujában feltehetőleg a húszas évek végén járt utoljára.) Idáig a kultuszképzés szempontjából nincs is semmi gond, ahogy azzal sincs, hogy Móricz magához vette és Leányfalura költöztette a kisfiút, ráadásul a falut fenyegető tiszai árvízből mentve ki őt. Azt már nehezebb a többnyire a hibátlan író képzetére épülő kultusz részévé tenni, hogy Litkei Erzsébet, azaz Csibe előbb a hivatalosan haláláig házasságban élő Móricz szeretője, majd örökbefogadott lánya volt, aki a megismerkedésükig, alkalmilag legalábbis, utcalányként is tevékenykedett, s még az sem lehetetlen, hogy a kis Imre Móricz Zsigmond vérszerinti gyermeke is, nemcsak örökbefogadott. Semmi különöset nem lehet abban látni, hogy a falu, amely irodalmi múltját Móriczon kívül Serfőző Simonban tudja felmutatni, Móricz Imrével való kapcsolatára építi az író kultuszát – a Móricz emlékének ápolását évtizedekre meghatározó Móricz-család, az író lányai, majd unokái, ahogy Csibét és Móricz Imrét, úgy Zagyvarékast is leginkább elfelejteni szerették volna.
S hogy mennyire nevezhető a kultusz, amelyet Féja Géza még aggodalommal vár csak 1942-ben, „méltónak” Móricz Zsigmondhoz? Annyi mindenesetre biztos, hogy az a Móricz-kép, amelyikkel szemben a róla megjelenő írások szerzői meghatározzák önmagukat, nem olyan merev, ahogy képzeljük – nem azért, mert árnyalt, mozgékony és izgalmas, hanem azért, mert messze nem olyan ismerős, ahogy képzeljük. Készítettem egy kérdőívet, amelyet, egyelőre reprezentatívnak nem nevezhető mintát kiadva, kollégáim töltettek ki gimnáziumokban és egyetemek magyar szakos hallgatóinak körében (elsőéves BA-s hallgatók voltak a válaszadók, akik az egyetemen még nem tanultak Móriczról). Ezek alapján az állapítható meg, hogy az Onder Csaba által összeszedett klisék már eltűntek a fejekből – de nem azért, hogy új állításoknak adják át a helyüket, hanem azért, mert a helyükön a nagy semmi van. Onder szerint „nyilván lehetetlen úgy tenni, mintha nem lenne egy megcsontosodott, helyenként is időnként átpolitizált értelmezői hagyomány, a legendás kezdetek, a forradalmi szabadcsapatos népies magyarvalóság cucc, a Barbárok, Emzsé tömött bajusza, Nyilas Misi és a többiek” (Onder 2005: 121.) Nyilván lehetetlen, bár a válaszok arra figyelmeztetnek, nem(csak) a Czine- és a Nagy Péter-koncepcióval kellene hadakoznunk, hanem szembenézni vele, vajon a „Mi az a három szó, amelyik Móricz Zsigmondról eszedbe jut?” kérdésre, miért a körtér a leggyakoribb válasz. És talán nem egyszerűen annyi a felelet erre, hogy sok gimnazista és egyetemista jár be a hatos villamossal. Ha a kérdőívek alapján szeretném kijelölni a Móricz-kutatás előtt álló legfontosabb feladatokat, akkor a „hogyan különböztessük meg Móriczot Mórától és Mikszáthtól” lenne az elsődleges irány, hiszen a válaszadók kedvenc Móricz-művükként a Noszty fiú esete Tót Marival című regényt és a Kincskereső kisködmönt nem egyszer sorolják fel. Ha viszont azt nézzük, hogy Esterházy Péter is így kezdte, és, lám, hova jutott, van okunk a bizakodásra: „Egyszer télen – réges-régen: mikor még gátlások nélkül, pökhendin kevertük össze Móriczot Mikszáthtal s viszont (nyilván: ha egyszer M-mel kezdődik mind a kettő! erről talán már mégse mi tehetünk!), meg a B-vel kezdődő, y-nal végződő Jókai-hősöket: egymással – egyszer télen nagyon hideg lett, és nem lehetett valahogy a tantermeket fölfűteni.” (Esterházy 2007: 345.)
 
 

 

5.2.
Nézzetek utána, Magyarországon hol és milyen intézmények viselik Móricz Zsigmond nevét!
 
8.
Csomagolópapírra készített munkáitokat a szövegrészek sorrendjében tegyétek fel a táblára, és ismertessétek az osztállyal!
 
 
 Reflektálás
 
9. a)
Nézzétek meg Grecsó Krisztián: Barbárok című művének megfilmesített változatát![20]
Akit érdekel, eredetiben az alábbi linken olvashatja el: http://www.es.hu/index.php?view=doc;11494
 
b)
Hasonlítsátok össze Venn-diagram segítségével Móricz (már ismert) azonos című művével!
 
Grecsó: Barbárok                   Móricz: Barbárok
 
10.
Készítsétek el Móricz-portfóliótokat, melyből láthatóvá válik, mennyiben gazdagodott (esetleg változott meg) a bennetek élő Móricz-kép!
A portfóliótoknak 5 dokumentumot kell tartalmaznia, melyeket az alábbi feladatok közül szabadon kiválaszthatsz Ezek a következők:
1.      Készítsd el egy Móriczot népszerűsítő reklámkampány tervét!
a.       Célközönség meghatározása
b.      Milyen fórumokon keresztül szeretnéd őket megszólítani?
c.       Mi a kampány célja?
d.      Kampányod részeinek felsorolása
e.       A reklám szlogenje
f.       Minimum egy reklámelem részletes kidolgozása (pl. plakát, szórólap, reklámszöveg, stb.)
2.      Móricz írói magatartásának bemutatása néhány általatok ismert művön keresztül
3.      Móricz Zsigmond: A hiba című novellájának önálló elemzése
4.      Móricz Zsigmond: Judith és Eszter című novellájának önálló elemzése
5.      A novellát tartalmazó kötet borítójának terve
6.      Szövegfeldolgozás: Egy, a Móricz-újraolvasás problémájával foglalkozó tanulmány feldolgozása (pl. Cserhalmi Zsuzsa: Móricz beszélni fog?)
a.       szerző bemutatása (kb. 5 sor)
b.      a tanulmány összefoglalása (kb. 10-15 sor)
c.       vélemény, reflexió (kb. 10 sor)
7.      Egy Móriczhoz kapcsolódó modern mű bemutatása (Használhatod az órai tapasztalataidat is!)
a.       szerző, mű bemutatása
b.      kapcsolat Móricz alkotása és a modern mű között
c.       saját vélemény, reflexió

 


[1] Bárány Tibor: Móricz tanárai. In. Élet és Irodalom XLVI. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM, 2002. május 31. http://www.freeweb.hu/magyartanarok/moriczkotetrol.html
[2] Dr. Spencer Kagan: Kooperatív tanulás, Ökonet Kiadó, 2004.
[3] Czine Mihály: Móricz Zsigmond, Csokonai Kiadóvállalat, Debrecen, 1992
[4] Tamás Ferenc: Módszertani javaslatok a móriczi életmű tanításához. In. A kifosztott Móricz? Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2001.
[5] http://est.hu/cikk/73380/hajonaplo_89-09_-_rendszervalto_kisjatekfilmek_az_mtv_musoran
[6] Mohácsy Károly: Irodalom III. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
[7] Szilágyi Zsófia: Méltó Móricz-kultusz?
[9] Szilágyi Zsófia: Nem ugyanannyi. In EX Symposion, 2006
[11] Szabó Lőrinc: Búcsú Móricz Zsigmondtól. In. Huszadik Század, 1946. május
[12] Tamás Ferenc: i.m.
[13] Hogyan olvassunk Móriczot? In Iskolakultúra, 2002. december http://193.6.52.66/iskolakultura/documents/72.html
[14] recenzió=elismerés, bírálat
[15] Esterházy Péter: Utószó, szó, szó. Móricz Zsigmond. Kiserdei angyalok, Móra Kiadó, Bp. 1987. 294-297.p.
[17] Bárdossy Ildikó – Dudás Margit – Pethőné Nagy Csilla – Priskinné Rizner Erika: A kritikai gondolkodás fejlesztése – az interaktív és reflektív tanulás lehetőségei. Tanulási segédlet pedagógusok és pedagógusjelöltek számára a saját élményű tanuláshoz, Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2002
[18] dagerotípia = ősfénykép, a fényképezés legrégibb módszere
[19] Leviathan = tengeri szörny a zsidó-keresztény mitológiában

 


<< vissza