Cikkek, tanulmányok Források Bibliográfiák Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

nyomtatás

 

Berényi Éva
Modulterv Hites Sándor A történelmi regény című cikkének irodalomórai feldolgozásához
 
A modul témája, célja:
A történelmi regény – a romantika óta – az egyik legkedveltebb epikai műfaj. Ennek ellenére a rá fordítható idő igen csekély. Ez a modul lehetőséget ad arra, hogy nyomon követhessük a műfaj viszonyát a történetiséghez (azaz mennyire önálló), a magyar irodalomra fókuszálva megvizsgálhassuk az írók, kritikusok elvárásait vele kapcsolatban, illetve továbbélését napjainkig.
 
Fejleszthető kompetenciák:
 

Személyes

Szociális

Kognitív

rugalmasság, találékonyság, önfejlesztés

érdeklődés, nyitottság, meggyőzőképesség, változtatás kezelése, sokszínűség elfogadása

kritikai gondolkodás,

problémaérzékenység, kutatói szemlélet,

történeti érzék, adatok kiértékelése, feldolgozása, értelmező kibontás, oknyomozás, kombináció, következtetés

 
Célcsoport:
10. évfolyam (vagy emelt szintű felkészítés esetén 11. évfolyamon)
 
Javasolt óraszám:
2-3 tanóra (a feladatok mennyiségétől függően)

Előfeltétel-tudás:
Az általános iskola 7. évfolyamán -Jókaival kapcsolatban- előkerül a társadalmi és történelmi regény különbsége. A 10. évfolyamon a romantika témakörén belül megismerik a diákok a korszak jellemzőit, a stílus képviselőit, megismerkednek lírai, epikus és drámai művekkel, de nem követelmény romantikus történelmi regény olvasása. Amire támaszkodhatunk, az a fiatalok által szívesen olvasott, romantikus jegyeket hordozó regények ismerete, illetve a romantikus történelmi regények filmfeldolgozásai. Emelt szinten viszont elvárhatjuk egy külföldi és legalább egy magyar romantikus történelmi regény elolvasását, illetve egy, a posztmodernhez köthető történelmi/áltörténelmi regény ismeretét.
 
Információk a felhasználó tanároknak:

 

Megjegyzések

Lehetséges megoldás(ok)

Ráhangolódás

1.

a-b)

Csoportalakítás

Az órát csoportalakítással kezdjük. Amennyiben nem állandó csoportokkal dolgozunk, akkor az a) feladatot használjuk, állandó csoportok esetén a b)-t.

Ezzel az ismétlő feladattal segítjük a diákokat abban, hogy szerzőket, műveket művelődéstörténeti korszakokhoz, stílusokhoz tudjanak kötni.

(Vastag betűvel adtam meg az asztalokra kitett korszakok, stílusok elnevezéseit, zárójelben a hozzájuk rendelhető szerzőket, műveket. Természetesen az általunk tanított/megemlített szerzők függvényében ezeket módosíthatjuk.)

Ez a feladat úgy is megoldható, hogy jellemzőket adunk meg, és ezek alapján keresik meg a gyerekek a csoportjukat.

1.      a) antikvitás (Antigoné, Homérosz, Vergilius, Odüsszeia, Horatius)

2.      középkor (Carmina Burana, Szent Ágoston, Ómagyar Mária-siralom, Roland-ének, Walter von der Vogelweide)

3.      reneszánsz (Dekameron, Janus Pannonius, Balassi Bálint, Romeo és Júlia, Francesco Petrarca)

4.      barokk (Pázmány Péter, Mikes Kelemen, Rákóczi-nóta, Szigeti veszedelem, Milton)

5.      felvilágosodás (Voltaire, Gulliver utazásai, Magyarság, Kazinczy Ferenc, Diderot)

6.      romantika (Vörösmarty Mihály, Victor Hugo, Üvöltő szelek, Walter Scott, A párizsi Notre Dame)

 

2.

 

*A romantika világképének és esztétikai-poétikai jellemzőinek összegyűjtése

Ez a feladat előkészíti az óra anyagának feldolgozását úgy, hogy mozgósítja a diákok eddigi ismereteit, emellett rendszerezi azokat. Könnyíthetünk a feladaton úgy, hogy táblázatot adunk nekik, amelybe be kell írniuk önállóan a meghatározásokat, vagy az előre leírt fogalmakat kell a táblázat megfelelő rubrikájába elhelyezniük.

A feladat emelt szintű felkészítéshez javasolható.

 

A történelem fogalma

Mivel a továbbiakban a történelmi regénnyel foglalkozunk, érdemes összegyűjtenünk a diákoknak a fogalomhoz köthető ismereteit, és azokat egy pókhálóábrában ábrázolnunk. Ez a feladat a normál tantervű osztályokban hasznos. Természetesen az emelt szintű felkészítésben is megoldhatjuk.

Megoldás a mellékletben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lehetséges megoldás a mellékletben.

 

Jelentésteremtés

3.

 

A romantikus regény ismérveinek összegyűjtése

 

Ezzel a feladattal segíthetjük a romantikus regény műfaji ismérveinek felidézését, összegyűjtését. A megoldásoknál utaljunk arra, hogy a romantikus életérzés nem korhoz kötött, ezért a regény számos alműfaja rendelkezik ilyen vonásokkal, elég csak a fiatalok által szívesen olvasott Twighlight sorozatra vagy a Harry Potter könyvekre stb. gondolnunk.

Illusztrációként választhatjuk bármelyik történelmi kalandfilmet (a történelmi az óra témája miatt lényeges). Én Richard Lester A három testőr, avagy a királyné gyémántjai c. film (DVD-n megszerezhető) 6. jelenetét választottam ki (kb. 5 perc). (Ha több időt tudunk erre az anyagrészre fordítani, akkor érdemes a kódváltás problémájáról előtte beszélgetnünk, azaz hogyan veszi át  -teljesen vagy részben - az absztrakt jelek szerepét a nagyon konkrét vizuális megjelenítés /leírások, jellemzések/.)

Az eredeti műről és a filmfeldolgozásról a feladat megoldása után mondhatunk néhány mondatot (valószínűleg a gyerekek ismerik – legalább filmélményből – a történetet). (lsd. A mellékletekben)

A csoportok külön dolgoznak a számukra megadott fogalmakkal (ezek körét szűkíthetjük-bővíthetjük), a végén meghallgatjuk a megoldásokat, a füzetbe ezek jegyzetként bekerülnek. Még szemléletesebbé tehetjük a feladat megoldását fürtábra készítésével.

Érdemes a szempontok megbeszélésekor a romantikus regény időhöz való viszonyát tárgyalnunk, mert ezzel folytatjuk a téma feldolgozását.

  1. csoport: a szereplők

-          különlegesek (a filmrészletben ez el is hangzik) pl. gazdagok, előkelőek, gyönyörűek vagy éppen rútak stb.

-          szélsőséges jellemek kerülnek egymással szembe (jó és rossz párharca)

-          egy karakteren belül is megjelenik a kettősség (szép külső – gonosz jellem, torz külső – szép lélek)

-          gyakran létező történelmi alakok vagy éppen kitalált, mitikus lények stb.

 

  1. csoport: a szereplők tetteinek motivációi

-          az érzelmek uralják őket (pl. szerelem, hazaszeretet, bosszúvágy)

-          ezek gyakran szélsőséges, eltúlzott módon jelennek meg

-          az egyéniség kiteljesedésének vágya hajtja őket  stb.

 

  1. csoport: történet

-          több szálon futnak az események (esetleg több főszál, kitérők)

-          nem hétköznapi események/mindenkivel megeshetne, de mértékében túlnő a hétköznapiságon

-          gyakran a történelemből veszi hozzá a témát

-          az érdekesség elengedhetetlen

-          egy másik világba repíti az olvasót stb.

  1. csoport: a regényvilág viszonya a valós világhoz

-          menekül a hétköznapiságtól

-          a valós világot idealizálva állítja elénk

-          az elvágyódás kifejeződik a magánmítoszok teremtésében

-          mást szeretne látni, mint ami van (változtatás, példaadás) stb.

  1. csoport: helyszín

-          kedveli a különleges, egzotikus tájakat

-          nagy hangsúlyt fektet ezek leírására

-          a mindennapitól nagy távolságokra visz el földrajzilag és társadalmilag

-          a természetkultusz megjelenése stb.

 

  1. csoport: idő

-          az elvágyódás itt is megjelenik (múlt vagy jövő)

-          a történetiség nagy hangsúlyt kap (jellemző, hogy a nemzeti romantikák történelmük melyik időszakát választják témául)

-          gyakran visszanyúlnak a középkorhoz stb.

 

4.

 

A történelmi regény

Ebben a feladatban térünk át a történelmi regény fogalmának meghatározására. Ehhez a feldolgozandó cikk első részét használjuk, amely Walter Scotthoz, a műfajalapítóhoz kapcsolódik. A diákok ennek a szövegrészletnek az elolvasásával információkat szerezhetnek a történelmi regény műfajának kialakulásáról, és kiegészíthetik a közösen összegyűjtött jellemzőket néhány érdekes adalékkal. (szöveg a mellékletben)

A feladat megoldását közösen ellenőrizzük.

Az eddigi jegyzetet egészítsük ki a következő jellemzőkkel:

-          nemzeti öntudat felélesztése

-          a fenséges iránti kultusz

-          természetábrázolás

-          románcos történet

-          sajátos nyelvi idegenség

-          jellegzetes szokások, viseletek

-          misztikum (a szerző személye sokáig ismeretlen)

5.

 

Történetírás és regényírás

a) A feladat megoldása segíti a gyerekeket abban, hogy megtalálják a történetírás és a történelemhez kötődő, de fikciós írás közös és eltérő vonásait. (Venn-diagram a mellékletekben)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A *-gal jelölt feladatot emelt szinten /nagyon jó képességű osztállyal érdemes megoldani. Itt a csoport kettéválik, és külön szöveggel dolgozik. A gyerekeknek itt több megállapításból kell következtetéseket levonniuk (szövegek a mellékletekben).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 b) Ebben a feladatban a megadott szövegrészletek segítségével a tudományos és a szépirodalmi szövegek elkülönítését tudjuk gyakorolni. Köztes állapotnak tekinthető a Gesta Hungarorum és a Jókai-féle történelemkönyv részlete. Igyekeztem olyan szövegeket választani, amelyek ugyanahhoz a történelmi tényhez (ebben az esetben Árpád személyéhez) köthetők, talán így szembeötlőbbek a köztük lévő eltérések. A mellékletben megadott szövegek alá odaírtam a forrásukat, természetesen ezeket a gyerekekkel csak a feladat megoldása után ismertetjük.

 

 


 

 

Lehetséges megoldások:

  1. a metszetbe kerülhet:

-        történelmi tények (események, személyek)

-        konkrét időpontok

-        forrásmunkák felhasználása

-        következtetések levonása

       2. történetíró:

-        szikár tények

-        igazolhatóság

-        objektív értékelés

-        forrásmunkák megjelölése

-        tényeken, adatokon alapuló érvelés

    

3. regényszerző:

-        a tények alapul szolgálnak

-        azokat kiegészíti a fantázia segítségével

-        egyéni álláspont

-        szubjektív viszonyulás a tárgyhoz

-        a regényesség dominál

 

 

A történetírók szempontjai:

-        a történelmi regény köztes forma (átmeneti műfaj a tényközlő és a fikciós művek között)

-        a történetíró és a regényíró rokon (a tényeket elbeszéléssé formálja, képzelőerő)

-        a szóbeliséghez köthető irodalmi műfajokat be kell emelni a történetírásba, pl. legenda, ballada (azaz a népköltészeti alkotások forrásokként tekinthetők)

-        az eddigi nézetek szerint a történetírás az irodalomhoz közelít

-        ellentétes vélemény: a történetírást a tudományhoz kell közelíteni

 

A regényírók szempontjai:

-        az igazolhatóságot hangsúlyozzák, pl. jegyzetek, tudományoskodó eszmefuttatások

-        ugyanakkor érzékletesebben tudnak ábrázolni („csontvázból hús-vér alak)

-        a történelemírás és regényírás közti kölcsönhatást hangsúlyozzák

-        a tudomány és a szórakoztatás közti áthidalóként tekintik a történelmi regényt

 

Lehetséges következtetések:

-        mindkét oldal próbál átvenni a másiktól módszereket (bizonytalanság a saját feladatukban?)

-        egymásra vannak utalva

 

 

Az 1. és 2. szöveg a történetíráshoz köthető (tények, évszámok, fogalomhasználat, források megjelölése, objektív, neutrális stílus stb.).

A 3. szöveg a történetíráshoz áll közelebb (megjelöl pontos dátumot, helységneveket, történelmi alakokat), de fikciós elemeket is tartalmaz (Árpád üzenete), a tárgyhoz való viszonyulása azonban szubjektívabb (pl. jelzők, kommentárok stb.).

A 4. szöveg idézet Jókai „történelemkönyvéből”. Erősen az irodalmiság felé húz. Érződik benne a romantika egyéniségkultusza, érzelmekre ható erőteljes nyelvhasználata, a történelem szubjektív (a jelenből való) megítélése. Ugyanakkor igyekszik a történetiségnek is eleget tenni (történelmi tények, adatok megemlítése).

Az 5. szöveg a magyar regényirodalom egyik első (1789) művéből való. Bár szereplője – Árpád – történelmileg hitelesíthető alak, de a hozzá kötött történet valószínűleg fikció (jelentősége nincs a magyar történelemben, egy érdekes esemény leírása). Utalás történik a regény címszereplőjére (Etelka). Érződik, hogy ez a részlet a cselekmény egyik epizódja.

6.

 

A magyar történelmi regény

Szövegek segítségével összegyűjthetjük a kor magyar szerzőinek véleményét a történelmi regény műfajáról. Ehhez regények előszavait, illetve Bajza és Kemény egy-egy tanulmányának részleteit választottam. A diákok a saját szövegei alapján töltik ki a táblázat rájuk vonatkozó részét, ezután a többiek segítségével a hiányzó rubrikákat. A megbeszélés során ütköztetni tudják a különböző elvárásokat, illetve megtalálhatják az azonosságokat. A szövegek különböző hosszúságúak és nehézségűek, így lehetőség nyílik a csoporton belüli differenciálásra.

(szövegek és táblázat a mellékletekben)

A mondatok írásával lehetőség van a nézetek azonosságainak és különbségeinek megfogalmazására. A feladatot ellenőrizhetjük úgy, hogy a lapra felírt mondatokat a csoportok körbeadják egymásnak, jelezhetik egyetértésüket vagy éppen eltérő véleményüket a lapon (pl. √ jelet tehetnek oda, amivel egyetértenek, ?-t oda, ami szerintük nem igaz; közösen csak a kétséges megállapításokat beszéljük meg).

A kitöltött táblázat a mellékletekben megtalálható.

7.

 

Korfestés és példázat

Ennek a feladatnak a megoldásához szükség van történelmi ismeretekre és arra, hogy találjanak kapcsolódási pontokat a mai magyar viszonyokkal. Nem könnyű a feladat, esetleg el is hagyható, de jobb képességű osztálynál és emelt szintű felkészítésen érdemes megpróbálni. A csoportok megoldásaikat érveikkel együtt elmondják az osztálynak. Valószínűleg lesznek egybeesések és olyan megállapítások, amelyek vitát válthatnak ki.

A diákok valószínűleg a magyar történelem dicső korszakai és kiemelkedő személyiségei közül fognak választani mintákat pl. az ország autonómiájának megőrzésére (EU), a nemzetegyesítés problémájára stb.

8.

A posztmodern történelmi regény

A tanulmány utal a műfaj változásaira napjainkban. A választott szöveg alapján a diákoknak kell érvelniük az állítások mellett. Az önálló feldolgozás után beszéljük meg közösen a megoldásokat.

(Háy János szövege a mellékletekben)

-hitelesítő eljárások lebontása („Akárhányszor elővettem a történészek suta könyveit, soha nem beszélnek ott arról…”, „Bármely könyvet lapoznánk is fel, akár a nagy zöld országkódexet, akár az annál kisebb és felületesebb munkákat, csak azt olvashatnánk…”

-elbeszélés öntükrözése

(„Ennyit kellett mondanom az előzményekről, a mintegy százötven évvel ezelőtt történtekről, bár tudom, tőled mi sem áll távolabb, mint a történelem, a rég motozása, csak a leírást várod (hogy miként látszott az ottlévőknek az út), s a pergő eseményeket (mert csak ilyenekre vagy kíváncsi), főként pedig, hogy mikor kerülsz bele a történetbe, lányként vagy fiúként, magyar leszel-e vagy török, szeretni foglak-e vagy nem.”)

-műfajtörténeti emlékezet átalakítása

(„csak azt olvashatnánk, hogy nem tekintve a török ittlétet, a hódoltsági területeken is békés gazdálkodás folyt, némelyek mégis otthagyták falvaikat, s a dolgos hétköznapok helyett a vitézi játékokat választották, vagyis a semmittevést. Szót sem ejtenek arról, hogy kik voltak ők, mi volt a valódi céljuk, egyáltalán mivégre éltek.”)

(minden más, indokolható megoldás elfogadható)

Reflektálás

9.

Összegzés

A pókhálóábra segítségével rendszerezhetjük az óra anyagát, láthatjuk, melyik rész volt a diákok számára érdekesebb. Az elkészült posztereket rakjuk ki a faliújságra, így össze tudják vetni a megoldásaikat.

A pókhálóábra a mellékletben megtalálható.

10.

Házi feladat

Az a) és b) feladat lehetőséget ad az esszéírás gyakorlására, felkészít az írásbeli érettségi szövegalkotási feladatára.

(a kép interneten való elérhetősége megtalálható a mellékletekben)

Egyéni megoldások.

 
 
Eszközigény:
CD-lejátszó, csomagolópapír, színesek, a szövegek fénymásolatai
 
 
Mellékletek:
 
2. feladat
*
a romantika világképének jellemzői
a romantika esztétikai-poétikai jellemzői
egyéniségkultusz
az eredetiség elve
 
 
személyesség
vallomásosság
nyelvprobléma
szimbólumhasználat
irónia, humor
szándékolt töredékesség
magánmitológiák
szabadságeszmény
műnemek, műfajok keveredése
elvágyódás, egzotikumok iránti fogékonyság
a mítoszok szubjektivizálása, magánmitológiák
történetiség
 népköltészet felfedezése
 
 
 
 
 

A történelem fogalmához rendelhető meghatározások (természetesen ezek kiegészíthetők):

-        a múlthoz köthető;
-        jelentős események alkotják;
-        elengedhetetlen hozzá az idő kategóriája (csak az emberre jellemző ennek felfogása);
-        megtörtént események sorozatként való értelmezése (a romantika felfogása);
-        a nemzetállamok létrejöttekor kap kiemelt szerepet (ha nincs, akkor kreálnak);
-        a nemzettudat egyik fő összetevője;
-        létezik objektív és szubjektív történetfelfogás;
-        tudományként és tantárgyként is értelmezzük a magyar nyelvben.
 
3. feladat
A három testőr id. Alexander Dumas regénye. A 19. század közepén jelent meg folytatásokban a testőrök és a hozzájuk csatlakozó főszereplő, D’Artagnan kalandjait taglaló történetfolyam. A regények a valóban élt főszereplő valóban létező emlékiratain alapulnak, és a 17. századi Franciaországba viszik az olvasókat történelmi személyiségek köré szőtt cselekményükkel (XIII. Lajos, Anna királyné, Richelieu bíboros stb.). A történeteket több film is feldolgozta (pl. Richard Lester 1973-ban).
 
4. feladat
 
„Ritka eset, hogy egy műfaj létrejöttét pontosan meg szokás jelölni – a történelmi regény esetében az irodalomtörténet-írás számon tart efféle műfajalapító művet. Az edinburgh-i születésű, addig költőként és balladagyűjtőként ismert Walter Scott (1771-1832) 1814-ben jelentette meg Waverley című regényét. A nyomában megszülető, idővel sorozattá növekvő művek, a Waverley-regények elsöprő sikeréhez minden bizonnyal a szerző kilétét körüllengő titok is hozzájárult, hiszen (a korban nem példátlan módon) szerző megjelölése nélkül jelentek meg. Scott regényei szerzőségét csak 1827-ben ismerte el.

A Waverley az 1745-ös, utolsó jakobita felkelés idején játszódik, amikor a skótok utoljára tettek (sikertelen) kísérletet visszaállítani a Stuart-dinasztia uralmát. A történet szerint egy angol fiatalember, Edward Waverley Skóciába vetődik, bejárja a Felföldet, megismerkedik a klánok életével, s olyannyira magával ragadja életformájuk, hogy maga is részt vesz a felkelésben. Scott angol olvasói Waverley együgyűen racionális nézőpontján keresztül nem csupán a valahai történelmi esemény lefolyásával ismerkedhettek meg, hanem a romantika fenséges iránti kultuszának megfelelő tájakkal, szenvedélyekkel, románcos történésekkel, illetve sajátos nyelvi idegenséggel is, hiszen Scott skót dialektusban beszéltette szereplőit. A skót nemzeti öntudatra nézve a Waverley-regények hatása aligha túlbecsülhető. Sőt, számos, ma ősiként számon tartott skót szokást, elsősorban a jellegzetes viseletet, maga Scott rendszerezett (vagy talált ki), mégpedig regényei egyik legnagyobb rajongója, IV. György brit uralkodó 1822-es edinburgh-i látogatásának előkészületeikor. Ma is ismert skót tárgyú regényei, mint a Donizetti-operáját ihlető A lammermoor-i nász (1819), illetve a nemrég filmen is feldolgozott Rob Roy (1818) mellett szintén Scott alkotta meg a romantika középkor-kultuszának egyik emblematikus művét, a keresztesháborúk korában játszódó Ivanhoe-t (1820).”
(Hites Sándor: A történelmi regény)
 
5. a) feladat

* A történetírók véleménye a történelmi regény szerepéről a történetírásban

 
„A történelmi regény megítélése elválaszthatatlan a történetírásétól. Már Balogh Sámuel 1824-es értekezése (A’ Románokról) is ebben az értelemben tekintette köztes műformának: a „Históriai Románok (…) külön köz nemet alkotnak, mellyet sem csupa költésnek, sem csupa történet írásnak nem mondhatunk”.
(…) A műfaj történetével egyidős a kérdés, hogy mi volna üdvösebb, ha a történész befolyásolná az írókat, vagy éppen ez utóbbiak tevékenységéből vonna le következtetéseket a magáéra nézve. A történetíró és a regényíró rokonságára vonatkozó legnagyobb hatású korabeli elgondolás Wilhelm Humboldt A történetíró feladatáról (1821) szóló eszmefuttatásában található. Eszerint mikor a történész elbeszéléssé formálja a tényeket, az adatok közti hézagok kitöltésében képzelőereje van segítségére. Humboldt itt nem a fantáziára utal, hiszen a történésznek nem kitalálnia kell valami nem létezőt, hanem művészi egységbe rendeznie vizsgálódásainak tőle függetlenül is létező tárgyát.
A kor legjelentősebb angol történésze, Macaulay, 1828-as esszéje (History) hasonló meggondolásból indítványozta, hogy a történetírás megújításához a történésznek Scott elbeszélő művészetével kell forrásait feldolgoznia. Augustine Thierry a normann hódításról írott művében, Histoire de la conquête de l’Angleterre (1826), az Ivanhoe nyomán vett föl forrásai közé a szóbeliséghez kötődő irodalmi műfajokat is, mint a ballada és a legenda, sőt, ezekben a hódítóval szembeni politikai ellenállás formáit látta.(…) A német historizmus legjelentősebb képviselője, Leopold Ranke (művészetből tudománnyá igyekezvén alakítani a történetírást) éppen az ő regényeinek a középkorról alkotott képétől határolta el magát, jóllehet éppen azért, mert a történeti valóságot „szebbnek és érdekesebbnek” találta, mint a fikciót.”
 
A regényszerzők álláspontja
„Míg a történetíró művészi elrendezésre törekedett, addig a regényíró azt kívánta jelezni, hogy igazolható történelmi forrásanyagból merített. Ezt célozta a történelmi regények (szintén Scott nyomán elterjedt) bőséges jegyzetelése (lábjegyzetek készítése), vagy az a gyakorlat, hogy a tudományos apparátust beemelték a regény szövetébe, (…) hosszas dokumentarikus fejezeteket és tudományoskodó eszmefuttatásokat illesztettek a szövegbe. Az imagináció (elképzelés, eszme) romantikus felértékelésének jegyében ugyanakkor a regényíró sajátos lehetőségét jellemzően abban látták, hogy a történetírónál érzékletesebben és átélhetőbben ábrázolhatja a múltat. Ahogy Manzoni (…) érvelt: a történelmi regényíró a történelem csontvázából csinál újra hús-vér alakot. Hasonló időszakban idehaza Gondol Dániel értekezése utalt arra, hogy (…) „a népéletet, szokásokat, gondolkodás- és érzelemmódot (…) sokkal kimerítőbben megtanulhatni”, mint a történetírók munkáiból, de a posztmodern regényíró, Umberto Eco is amellett érvelt, hogy Manzoni regényeiben „Az események, a szereplők kitaláltak, s mégis olyasmiket mondanak el a korabeli Itáliáról, amit a történelemkönyvek sohasem fogalmaztak meg ehhez fogható világossággal”.
A 19. század közepén Magyarországon is a kölcsönhatást hangsúlyozták. (…) A történelmi regény eszerint a történeti tudat társadalmi formálásában is szerephez juthat, a műfaj a hozzáértők és a laikusok közti távolságot hidalná át. Ahogy a Magyarország 1514-ben bevezetőjében Eötvös indítványozta: a történettudomány a maga kutatásaival alapozza meg a történeti tárgyat megjelenítő szépirodalmat, hogy aztán az a társadalom szélesebb körével ismertethesse meg az előbbi fölhalmozta tudást.”
 
5.b) feladat szövegei
 
1.
Általános értelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során valamely nép egy kiválasztott területet birtokába vesz, abból a célból, hogy ott új hazát alapítson. Ennek megfelelően a magyar történelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot melynek során a magyarok a Kárpát-medencét a birtokukba vették.
A nagy történelmi időtávlat és a viszonylag kevés írásos forrás miatt nehéz pontosan rekonstruálni a honfoglalás menetét és eseményeit. Két jelentősen eltérő fő elmélet létezik. A legelterjedtebb, hagyományos nézet szerint a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. A honfoglaló törzsek eszerint 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein. Ekkoriban Szvatopluk morva fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat. 902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk alá vonták, bár az állataik miatt főként az Alföld, Mezőföld, Kisalföld, Csallóköz és Szerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő minőségű legelők álltak rendelkezésre. E nézet szerint az itt lakó, főleg avar és szláv eredetű népek nem éltek túl sűrűn a vidéken és pár emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe. Ha földművelésben nem is, állattartásban valószínűleg volt mit tanulniuk a magyaroktól, akik ridegtartással, téli takarmányozás nélkül nevelték állataikat.
A másik jelentős elmélet László Gyula nevéhez fűződik. A kettős honfoglalás elmélete szerint a magyarság ősei két lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt (griffes-indás kultúra), míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel.”
(forrás: wikipedia)
 
2.
Honfoglaláson a magyar népnek Etelközből a Kárpát-medencébe való beköltözését értjük. E kései "népvándorlás" történelmi jelentősége abban áll, hogy a megváltozott körülmények révén a magyar nép gazdasági és társadalmi fejlődését meggyorsította, és a feudális jellegű államszervezés előfeltételeit megteremtette. A magyar honfoglalás képe a legtöbbek előtt úgy él, ahogy azt 1200 körül Anonymus elképzelte és leírta. Árpád fejedelem vezérei élén, Szkitiából, a vereckei úton bevonul és apró részfejedelmekkel vívott diadalmas csaták után elfoglalja ősének, Attilának örökét.
Ez az elbeszélés 300 évvel az események után, 1200 körül készült, Anonymusnak pedig nem állott rendelkezésére szemtanú leírása a honfoglalás menetéről, csupán egy 900 körüli nyugati évkönyvíró, Regino szűkszavú feljegyzéseit ismerte. Gesta Hungaroruma a műfaj sajátosságaiból következően nem is akart oknyomozó történet lenni, hanem regényes elbeszélés az ősök dicső tetteiről. Anonymus a királyi udvarban forgolódó főuraktól megtudta ugyan, hogy kit tartottak honfoglaló ősüknek, s melyik volt birtokuk, egy-egy igric pedig még az ő korában is regélt a kalandozó vezérek dicsőségéről, de ezen túlmenően a magyar honfoglalás történetét az 1200 körüli földrajzi, néprajzi és politikai viszonyok visszavetítésével és helynévmagyarázatokból kigondolt epizódokhoz igazodva írta le. A latin auctorok művei nyomán szinte világosabban állt előtte a magyar honfoglalás világtörténeti szerepe; ezekből ugyanis kitűnik, hogy nem egyedi népelmozdulásról van szó, hanem a "Szkítiában", az eurázsiai sztyepp országútján lakó népek meg-megújuló nyugatra töréséről, arról, amit ma népvándorlásnak nevezünk.
(forrás: honfoglalo.lap.hu)
 
3.
ÁRPÁD VEZÉR
Az Úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta. Borsova várát ostrom alá fogta, harmadnapra harccal bevette, falait lerombolta, és Salán vezér katonáit, akiket ott talált, bilincsbe verve Hung várába vezettette. Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam: s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették. Végre pedig, midőn mindezt, ami történt, Salán vezér futva elmenekült embereitől meghallotta, kezet nem merészelt emelni. Hanem bolgár szokás szerint követeket küldve elkezdett fenyegetőzni: Árpádot csúfondárosan Hungvária vezéreként üdvözölte, embereit gúnyosan hungvárusoknak nevezte, és nagy csodálkozásba kezdett, kik is hát ők, és honnan jöttek, hogy ilyen dolgokat mertek elkövetni. Egyúttal megüzente nekik, hogy gonosz cselekedeteiket tegyék jóvá, és a Bodrog folyón semmi esetre át ne merjenek jönni, mert különben ő maga kerekedik fel a görögök és bolgárok segítségével, és gonosz cselekedetüket megtorolva, alig ereszt el majd közülük csak egyet is, aki hazájába visszajutva hirdethesse az örömöt, hogy megmenekült. Salán vezér küldöttei Zemplén várának menve átkeltek a Bodrog folyón, és másnap eljutottak Árpád vezérhez. Harmadnap pedig Árpád vezért uruk nevében köszöntötték, és amit az meghagyott, tudtára adták. Árpád vezér meghallgatván a dölyfös Salán vezér követségét, nem gőggel, hanem tisztességgel válaszolta neki a következőket: "Az én ősapámé, a nagy hatalmú Attila királyé volt a Duna-Tisza közén elterülő föld egészen a bolgárok határáig, ami most az uratoké. De mégis én, nem ugyan azért, mintha a görögöktől vagy bolgároktól félnék, hogy nem bírok velük szembeszállani, hanem vezéreteknek, Salánnak a barátsága kedvéért kérek a marháim miatt a magam jussából egy részecskét, tudniillik a Sajó folyóig elterülő földet. Azonfelül azt kérem a vezéretektől, hogy küldjön nekem a maga jóvoltából két korsót tele Duna vizével és egy nyalábot Alpár homokjának a füvéből, hogy megtapasztalhassam, vajon édesebb-e Alpár homokjának a füve a szcítiai tájaknak, azaz Dentü-mogyernak a füvénél, és a Duna vize vajon jobb-e a Don vizénél." S miután így tudtukra adta üzenetét, több mindennel gazdagon megajándékozta őket, és ezzel megszerezvén jóakaratukat, meghagyta nekik, hogy menjenek haza. Aztán Árpád vezér tanácsot tartván szintén elküldötte követeit Salán vezérhez, s küldött neki tizenkét fehér lovat, tizenkét tevét meg tizenkét kun fiút, a vezérének pedig tizenkét nagyon ügyes orosz leányt, továbbá tizenkét hölgymenyétprémet, tizenkét nyestbőrt és tizenkét aranyos köntöst. A küldöttek voltak ebben a követségben az előkelőbb személyek közül Ete apja Ond, a másik meg Alaptolma apja Ketel. Harmadiknak küldtek még egy igen serény vitézt, Tarcalt, kémlelés végett, hogy vizsgálja meg a föld minőségét, s hamarabb visszafordulva adjon hírt urának, Árpád vezérnek.
(részlet a Gesta Hungarorumból)
 
4.
Ha Attilában bámultuk az emberentúli lényt, kinél a harc célja maga a harc volt, ki csak országokat rontani és nem szerezni jött, Árpádban elismeréssel kell fogadnunk a nagy embert, ki népének hazát és jövendőt alapított.
Bátran nevezhetjük őt hazánk legnagyobb státusférfiának (államférfi), kinek hódítása nem múlékony győzelmi mámor a nemzet történetében, hanem kezdete a századokra biztosított új életnek.
A hagyomány szerint a vándor népfajoknak szokásuk volt, midőn új hont akartak elfoglalni, az öreg fejedelmet az ország határán megáldozni, ki maga önként lépett a máglyára, melyen elhamvasztották, tetterős fiára bízva a hadverés munkáját: így tettek Álmossal is.
Egy puszta hódítónak nem lett volna e föld megszerzése nehéz mű. A magyarok hét vezérre osztva, akiknek nevei voltak Árpád, Szabolcs, Gyula, Kund, Lehel, Vérbölcs és Örs, 216 ezer harcost számláltak, a kunok hét vezéreinek serege, s az Etelközben letelepült magyar–kabár nép e számot mégegyszer annyira szaporítá; ily haderővel könnyű leendett Magyarhon akkori lakóit legyőzni; de Árpád nem akarta nemzetét pusztító vész gyanánt mutatni be azon népeknek, kikkel majdan együtt kell élnie, nem akart égetve, gyilkolva jelenni meg a már akkor művelt Európában, tudva ősei példájából: hogy a puszta erőszakon alapult hatalom nem tart soká.
(részlet Jókai Mór A magyar nemzet története regényes rajzokban című történelemkönyvéből)
 
 
5.
„Midőn Csongrádról Buda felé megindult a Fejedelem (Árpád), egy homokos térségen kiszállott kocsijából, s ide-tova sétálgatott. El nem hagyta nyomát Etelkának kis kutyája, Telek, mely még Világoson úgy nekiszokott Árpádnak, hogy tőle semmiképpen el nem választhatnák. Nem gondolt sem asszonyával, se másvalakivel. Sőt, morgott Etelkára is, ha az a Fejedelemhez közelített. Ezen ebnek szokatlan hűségét tapasztalván Árpád el-elkérte Etelkától, és ezen útján mindenütt magával hordozta.
            Ezen kis Telek, Árpádnak sétálgatása alkalmatosságával nekiesvén egy homokdombnak, annak széjjelkaparásában oly fáradhatatlanul dolgozott, hogy se Árpádnak szólításaival, se a katonáknak odajöttökkel semmit se gondolván, félig belebújt a homokba, és végtére ott rágóda valamin.
            A homok alatt elrejtett kincset lappangani vélvén a katonák, minekutána eme kutyának kaparását egy ideig szemlélték, és máris végét alig várhatták; íme, a homok közepén egy ládikára talált (…).
            Elhűlt a Fejedelem, midőn embereitől kivont ládikát megszemlélgette, s egyszersmind meg is ismerte.”
 
(Részlet Dugonics András Etelka c. regényéből) (az eredeti szöveget a mai helyesíráshoz igazítottam a könnyebb olvasás végett)
 
 
6. feladat
 
1. szöveg
 
Dugonics András
Etelka - előszó
Honnyaim!
E’ Könyvemet Magyarúl írtam: mert ezzel csupánn a’ Magyar Szíveket legeltetni akartam. Nem-is hangzott vólna idegen Nyelvben olly édesdeden, és olly hathatóssan ETELKA egy igen ritka Magyar Kis-asszony.
Ki-hoztam e’ Szűzet a’ Feledékenségnek Tartománnyából, a’ régi Setétségből: hogy a’ mostani Világ lássa; csudállya; kövesse. Ennek Szeretete tisztességes: ugyan-azért állhatatos, kellemetes, és dicsőséges. Szíve, a’ Kísértetek között, nagy-is, erős-is, győző-is. A’ Veszedelmekben, Szerencsétlenségekben Bátor; árnyékától nem fél; magát el-nem-hadgya. Ezen Magyar Szűznek ékes példáin örvendeni fognak ama’ szép Fiatal-pirost orczájokon (arcukon) viselő Drága Kis-Asszonyaink; szégyenlemi fogják magokat, el-isbúhatnak (el is bújhatnak, szégyellhetik magukat) előtte ama’ Sáppadtt Nyőstényeink.
Le-írtam Régi MAGYARAINKNAK Vitézségeket; Bátorságokat; Nagy Lelkeket. Elő-adtam Fejedelmeinknek Szer-tartásaikat; Népeikhez Szereteteket; Ellenségeik ellen Hadi-mesterségeket. Mind-ezeket nem újjamból szoptam; hanem ama’ Nap-keleti Bölcs Császárnak LEÓNAK Írásaiból vettem. Ez jól ismérte az akkori Magyarokat. Élt-is Segítségekkel a’ Bolgárok ellen. Ha Magyar lett vólna; jobban a’ Magyarokat meg-nem dícsérhette vólna. Köszönnyük-meg jó Szívét, szorgalmatosságát. Császár vólt; pedig Keresztény, és a’-mint Írásaiból ki-tettszik, Isten-félő, és Bölcs. Bizonyossan nem hazudhatott.
Elő-hoztam Magyarainknak akkori Hadaikat; Országunkban le-telepedéseket; Árpád fejedelemnek Gondosságát; az Ország’ Részeinek mind fel-osztását, mind el-ajándékozását; és más ehez tartazandó történeteket. Ezeket se gondoltam-ki magam; hanem BÉLA-királyunknak Nevetlen Író-deákjából kölcsönöztem; melly Könyvnél nincs se régibb, se talán hitelre méltóbb Országunkban.
Így tehát: egy Császár, és egy Író-deák gyújtotta meg előttem a’ mécset, melly szinte aludtt Országunkban, ha SCHWANDTNER, és KOLLÁR fel-nem-élesztették volna. E’ két Tudós embereknek Hamvok-is áldásra, és emlékezetre méltók a’ hál’-adó Magyaroknál.
A’ többi Jegyzeteket hol emennek, hol amannak Írásából szedegettem, és kölcsönöztem. De mind-egygyikneknek nevét-is feltettem. Néha magam’ véleményeit-is oda helyheztettem. Merész ugyan némellyekben; de vakmerő se-hol se vóltam.
Wilágos-várnak a’ Világ’ négy Sarkaira fordúltt részeit, ezeken-kivűl négy szeleteit úgy rajzoltattam-le igazán, a’-mint mostanában siralmas dülledékjekben vannak. Ezzel-is örök emlékezetet akartam adni eme Világ-csudáltta szép várnak, mellynek töredékjein a’ Gyíkok futkosnak, a’ Hollók krákognak, és a’ baglyok huhognak; holott ennek-előtte Vitéz Magyarainknak nagy gyönyörűségben, vagy vígasságban éltenek.
A’ mi Magyarságomat illeti: azon vóltam: hogy tisztán, és igazan írjak. A’ magyar Közmondásokat, Példa-beszédeket néhol tömöttebben-is bele-kerítettem: hogy Nyelvünknek ezen gyöngyei a’ Tengerbe ne veszszenek Szél-vizeinkben. De ezt fő-képpen azon okból-is cselekedtem; hogy meg-mutathassam Régi magyarainknak Nap-keleti eredeteket, kik a’ példa-beszédekkel örömestebb élnek, mint eme’ Nap-nyúgoti Nemzetek.
A’-mi pedig Szívemet illeti, talpig ki-tettszhetem Írásomból. Eleve azt mondhatom: igaz Magyar vagyok, és Hazámat szer-fölött szeretem. Hogy benne születtem, soha sem szégyenlem. Adná az Isten, hogy ő se szégyenlené neveltetésemet. Ollyan vagyok, ki Édes Hazámnak bóldogulásán örvendeni; sanyargatásától félteni; veszedelmén irtózni tudnék. Ollyan vagyok, ki édes Hazámnak fen-tartására, ha tehettségemben lenne, Testestől Lelkestől iparkodnék.
Illyetén gondolatokkal vóltam BUDA mellett a’ NYULAK’ SZIGETÉBEN, midőn itten Régi Királlyaink’ múlatságos Épűleteiknek szomorú Dülledékjein állván, szemem elött forogtanak a’ Dunának ellen-partyán össze-omlott ATILA’ Várának siralmas Töredékjei. Olly vélekedésben-is valék: mintha egygyik Kő-darab a’ másikra, a’ vizen által, nézegetvén, nem különben vigasztalnák egy-mást: mint a’ Rómaiaktól Szám-ki-vettetett Nagy MÁRIUST vigasztalhatták amaz öszve-omlott hires KARTÁGÓNAK Romladékjai, mellyeknek ellenekbe szegény gunyhóját helyeztette ama’ NAGY LÉLEK. Írám 1786-dik Esztendőben.
(Forrás: Dugonics András: Etelka. Sajtó alá rendezte Penke Olga. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 2002.)
 
2. szöveg
 
ELÕSZÓ
Hosszú előszavak többnyire olvasatlanul hagyatnak: nem fogom tehát ilyennel untatni olvasóimat. Sőt, mint előbbi hasonnemű munkáimmal tevém, minden előszó nélkül terjesztem vala e köteteket is a közönség elébe, ha a történeti (történelmi) regény előttem új mezejére lépvén, szükségesnek nem tartanám előadni azon fogalmat, melyet magamnak a történeti regény felől képeztem, s mely az e mezőn alkalmazni szokott nézetektől bizonyos tekintetben eltér.
A történeti regénynek, felfogásom szerint, azon általános művészi és erkölcsi feladatokon kívül, melyeket, ha az író szemei előtt nem tart, minden regény puszta időtöltéssé aljasul, még egy különös kötelessége jutott, s ez: népszerűsíteni a történetet  (történelmet) . Honnan következik: hogy mennyiben a regény a történet körébe vág, azaz vagy múlt századok általános viszonyaival foglalkozik, vagy történeti személyiségeket léptet fel: az író ne képzelőtehetségét, hanem azon ismereteket kövesse, melyeket magának, ha lehet, egykorú kútfőkből lelkiismeretes vizsgáló­dások által szerezhetett. - A történetek ismerete szövétnek, melyet, hogy biztosan haladjon, minden nemzetnek követni kell: s nem lehet a költőnek feladata eltakarni a világot, melyet az jelen viszonyainkra terjeszthetne, vagy közévegyített idegen anyagokkal meghamisítani a forrást, melyből talán keserű, de mindég üdvös tanulságokat meríthetünk. A hír, melyet történeti személyiségek maguknak kivíttak, a tulajdon legszentebb nemét képezi; s a dicsőség vagy gyalázat, mely a hajdankorból ránk maradt, egyes neveket környez, egy nemzet jutalma vagy büntetése; ha a költő az utókor ítéletét hibásnak tartja, törekedjék elősegíteni annak kiigazítását; de az igazságot öntudattal elferdítenie megbocsáthatlan vétek.
A történeti regényben tehát, meggyőződésem szerint, azon határokon kívül, melyeket a művészet minden regénynél a képzelőtehetség elébe szabott, még más határok is léteznek, melyeken szintén nem szabad túlhágni az írónak. E határokat a történeti igazság jelöli ki. - Valamint oly regényírónak, ki történeti színhelyéül egy bizonyos országot s jelen korunkat választá, soha nem jut eszébe a létező viszonyok elferdítése, s bárminők legyenek egyébiránt művének tökélyei, csak nevetést gerjesztene, ki például Oroszországról mint alkotmányos országról, O’Connelről mint egyszerű ügyvédről szólana; a történeti regényben az általános viszonyok elferdítése kevésbé szembeötlő ugyan, de nem kevésbé botrányos. A regénynek egyik főkelléke a valószínűség, mi elérhetetlen, ha az, mit az író regénye személyeiről elmond, nem fér össze azzal, mit azon korról és viszonyokról tudunk, melyekben e személyek állítólag éltek. Éppen úgy áll ez, ha a regény meséje háromszáz év előtt, mint ha a jelenben játszik.
Jól ismerém a nehézségeket, melyek feladatom ekképpeni felfogásából erednek. Történeteket úgynevezett regényes modorban festeni mindenesetre könnyebb s néha háladatosabb is, miu­tán az olvasók egy része a régi hősök szájából saját nézeteit szereti hallani, s a múltat szí­ve­sebben látja egy bizonyos felvett típus szerint festve, melyet lovagiasnak nevezünk. Ha Dózsa alkotmányosság hőse gyanánt lép fel e kötetekben, hihetőleg több kedvességre számíthat, ha mások a lovagiasság ideáljaiként rajzoltatnak, némelyek előtt talán érdekesebbé vált volna művem: de, meggyőződésem szerint, éppen ezáltal elveszté vala minden becsét. Úgyhogy ha a közönség, mely eddigi munkáimat oly váratlan kegyességgel fogadta, a jelentől megtagadná is részvétét: e balkörülmény okát nem a történeti regény feletti nézeteim helytelenségében, hanem abban fogom keresni, hogy talán azon nézetek alkalmazására nem bírtam elég erővel.
Végre, miután munkáim nagyobb része eddig németre fordíttatott: nehogy valaki e munkára nézve is hasonló szándékkal legyen, ezennel tudtul adom, miképp a fordítási jogot magamnak fenntartom, s annak mielőbbi és minél kielégítőbb eszközlése iránt már rendelkeztem is.
Budán, július 1-én 1847.                                                                               EÖTVÖS JÓZSEF
 
3. szöveg
 
ELÕSZÓ
Egy lélekrajzot adok itt az olvasó kezébe. Célzása komoly, s oda megy ki, hogy erős akarattal minden aljast le lehet győzni, hogy a tökély útja nehéz, számtalan visszaesések vannak a megszokott rosszra: de végre lelki erő diadalt nyer, ha tud akarni.
Bár e történetben a belső életet fogtam fel, igyekeztem annak külső elevenséget is adni, s az egésznek komoly irányát egymástól egészen különböző helyzetein egy történetnek keresztülfűzni, melyben több az igaz, mint a költött, s melyben mind a nagy olvasóközönségre, mind a míveltebb olvasóra számítottam dolgozásomat. - Ha helyes volt-e tapintásom; ha sikerült-e jó szándékom: az olvasóközönség fogja megítélni.
(Jósika Miklós Abafi – Előszó)
 
4. szöveg
 
De az utóbbi szaknak e bősége mellett is feltűnő, miként egyetlen történeti regényünk sincs, mely oly értelemben, minőben a jeles külföldiek, históriainak mondathatnék. Bennök többé-kevésbé hiányzik a kor szelleme s a lángész, mely egy eltűnt idő eszmevilágát művészileg tudná visszaadni. A mese alapja a régi évekből van véve; minden egyéb többnyire a csapongó képzelődése. (…)
Miért tapad, kétségtelen szépségeik dacára, ennyi fogyatkozás históriai regényeinkre? Miért van, hogy a régi történetekből vett rajzaink egyénei aránylag kevés lélektani mélységgel fogalmaztatnak? Miért van, hogy a regényhősöket, melyeket íróink hozzánk vezettek, többnyire, ha tetszenék, egypár századdal előbbre vagy utóbbra dobhatnók anélkül, hogy helyöket rosszabbul töltenék be? Miért nincs bennök azon elem, mely bizonyos történelmi légkörhöz, bizonyos évekhez, bizonyos erkölcsökhez és világnézetekhez annyira organice kötné, hogy e kapcsok közől kiszakítva megsemmisülnének? S miért van, hogy íróink, ha régi tárgyakat kezelnek, oly levíhatlan erővel sodortatnak a ködképek, a csudálatosan össze nem függő lélekmozzanatok, a fantasztikus alakok és bensőleg valótlan mesék felé?
A regényíró mentől ismeretesb históriai személyt vesz tolla alá, annál hűbben igyekezzék annak jellemét visszaadni, de ha ezen hűséget szolgai utánképzésig terjeszti, akkor könnyen megtörténik, hogy jellemei esztétikailag érdektelenek, lélektanilag motiválatlanok lesznek.
(részletek Kemény Zsigmond Élet és irodalom (1852) c. tanulmányából)
 
5. szöveg
 
Beszélyben, legyen az költői bár vagy históriai, múlhatatlanul megkívántatik a valóság.(…) E valóság a művészi gyönyörnek éltető eleme; nélküle a poézis hazugsággá alacsonyodván, nem képes művészi áltatást (illúzió) gerjeszten. (…)
A históriai előadásokban (történetírás) a bonyolódás gyakran magában a történet folyamában rejtezik; különben pedig pragmatikai (oksági) fejtegetések által lehet okok és következmények fonalaiból szőni. A költőnek (regényíró)  azonban magának kell a csomót megkötnie, s ezt még ott is, hol tárgya históriai; mert a prózai természet nem, vagy legalább ritkán hoz magában olyan bonyolódást, mely a művészet kívánságainak megfeleljen, de nagybecsű elemeket ennek alkotására gyakran. (…)
Histórikustól (történetíró) … azt kívánjuk, hogy amit beszél, valósággal megtörtént legyen, s éppen úgy miként beszéli; költőtől ellenben azt, hogy az általa költött történet, ha egykor valósággá leendene, hasonló körülmények között ne történhessék meg egyébként, mint ahogyan ő előadta. Így van ez még magokkal a személyekkel is, midőn őket a költő a históriából veszi. … A költő őket aszerint alkalmazá; mint céljai kívánták. (…)
A művészetnek célja egyedül a művészet legyen közvetlenül; mihelt ennek megfelelt, teljesíté közvetve a másikat is, az erkölcsit. Igen is, tanít a poézis, tanít a regény s tanítson is minden nagyra, nemesre, szépre; de csak úgy, mint a nyíló s hervadó virág, mely némán beszél és szótlan ábrázolja képét a leányka szépségének.
(Bajza József A regény-költészetről (1863) )
 
 
szerző
viszonya a történelmi hitelességhez
elvárásai/céljai
Dugonics András
 
 
Eötvös József
 
 
Jósika Miklós
 
 
Kemény Zsigmond
 
 
Bajza József
 
 
 
 
 
 
szerző
viszonya a történelmi hitelességhez
elvárásai/céljai
Dugonics András
források megjelölése (ezekre utal a regényben is jegyzetek formájában);
ezeket kiegészíti saját véleményével („de vakmerő se-hol se vóltam”);
ragaszkodás a tényekhez („igazan írtam”)
a magyar nyelv ápolása;
példamutatás (lányoknak erkölcsben, ifjaknak vitézségben);
emlékállítás;
a hazaszeretet kifejezése;
Eötvös József
történeti igazságra való törekvés („az író ne képzelőtehetségét, hanem azon ismereteket kövesse, melyeket magának, ha lehet, egykorú kútfőkből lelkiismeretes vizsgáló­dások által szerezhetett.”);
nem változtathatja meg egy történelmi esemény vagy személy megítélését (de ha szükségesnek látja, „törekedjék elősegíteni annak kiigazítását”)
népszerűsíteni a történetet;
a valószerűséget nem szabad feláldozni a regényességért;
 
Jósika Miklós
benne „több az igaz, mint a költött”
erkölcsi példaadás („erős akarattal minden aljast le lehet győzni”);
mindenkinek szól („mind a nagy olvasóközönségre, mind a míveltebb olvasóra számítottam dolgozásomat”)
Kemény Zsigmond
a történeti hűség elengedhetetlen
művészi megfogalmazás;
lélektani mélység;
a szereplők motiváltak legyenek (feleljenek meg az adott történelmi kor erkölcsének, viselkedésmódjának), azaz valószerűek legyenek;
jellemábrázolás
Bajza József
„múlhatatlanul megkívántatik a valóság”;
 
illúziókeltés;
a történetet az írónak kell megalkotnia a valós események alapján;
művészi és erkölcsi elvárásokat kell teljesítenie, de az elsődleges a gyönyörködtetés, a tanítás ezen keresztül valósul meg
 
8. feladat
HÁY JÁNOS: TÖRÖK KOROM KAMASZMAGYARORSZÁGON
Alig telt el néhány év Mohács után, mikor a törökök először hoztak ribizlit Magyarországra. A gyáva törökök, hogy vitézebbnek látsszanak, kardjuk hüvelyét megtöltötték apró vörös bogyókkal, s amint kirántották a pengét, mindig frissen csillogott rajta a vörös lé. Kezdetben kereskedők szállították a török bitorolta vidékekre, majd a végvári békék idején a lustálkodó vitézek meghonosították. A magyarok soha nem ettek volna ebből a gyümölcsből, az evés gondolatától is szörnyülködtek, s egymás közt csak úgy emlegették: a török átok.
            Az Ipoly völgyében, a Börzsöny fáktól csupaszított lankáin a hagyományos gabona- és takarmánynövényeket lassan-lassan szinte teljes egészében felváltotta a ribizli. S bizony a ribizlitermesztés számos kamaszfiút űzött el szülőfalujából, s hajtotta őket a végvárakba, fegyvert ragadni a turbános fenevadak ellen. Talán a munkától féltek-iszonyodtak vagy a szedés unalmában táltosodott meg a fantáziájuk, és a vitézebb, forgandóbb életről szőtt álmok késztették őket kalandos utakra. Mindezt ma már nem dönthetik el a kutakodó múltkémek.
            Akárhányszor elővettem a történészek suta könyveit, soha nem beszélnek ott arról a vadregényes, piros bogyóktól fertezett útról, amin valaha aranyat és ezüstöt szállítottak a felvidéki bányákból a királyi kincstárba. Bármely könyvet lapoznánk is fel, akár a nagy zöld országkódexet, akár az annál kisebb és felületesebb munkákat, csak azt olvashatnánk, hogy nem tekintve a török ittlétet, a hódoltsági területeken is békés gazdálkodás folyt, némelyek mégis otthagyták falvaikat, s a dolgos hétköznapok helyett a vitézi játékokat választották, vagyis a semmittevést. Szót sem ejtenek arról, hogy kik voltak ők, mi volt a valódi céljuk, egyáltalán mivégre éltek.
            Ennyit kellett mondanom az előzményekről, a mintegy százötven évvel ezelőtt történtekről, bár tudom, tőled mi sem áll távolabb, mint a történelem, a rég motozása, csak a leírást várod (hogy miként látszott az ottlévőknek az út), s a pergő eseményeket (mert csak ilyenekre vagy kíváncsi), főként pedig, hogy mikor kerülsz bele a történetbe, lányként vagy fiúként, magyar leszel-e vagy török, szeretni foglak-e vagy nem.
 
9. feladat
 

 

 
10. b)
a kép a következő internetes oldalon érhető el: http://www.m.blog.hu/ou/ourfashion/image/anna/NEONARDO2.jpg

Felhasznált irodalom:
 
Bajza József, A regény-költészetről. www.kiad.hu/bibl./bajza­_regeny.html
Dugonics András, Etelka, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002.
Eötvös József, Magyarország 1514-ben, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1952
Háy János, Dzsigerdilen, Palatinus, 2002.
Jókai Mór, A magyar nemzet története regényes rajzokban mek.oszk.hu/00800/00840/html/jokai30.htm
Jósika Miklós, Abafi, Kossuth Kiadó, Budapest, 2007.
Kemény Zsigmond, Élet és irodalom, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1971.
Pethőné Nagy Csilla, Irodalom 10. tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009.
Pethőné Nagy Csilla, Módszertani kézikönyv, Korona Kiadó, Budapest, 2005.
 
3.
Modulterv – tanulói oldal
 
A modul témája, célja:
A történelmi regény fogalmának meghatározása, a történetiséghez való viszonyulásának vizsgálata. Szövegelemzések segítségével rendszerezzük a kor meghatározó magyar regényíróinak és irodalmárainak véleményét, elvárásait a műfajjal kapcsolatban, illetve megfigyeljük a történelmi regény továbbélését a magyar irodalomban.
 
Ráhangolódás
 
1. a) feladat – csoportalakítás

 
Papírlapokra művelődéstörténeti korszakokhoz, illetve stílusokhoz köthető szerzőket és műcímeket írtam fel. Húzzatok a papírok közül egyet, és keressétek meg a helyeteket az asztalokra kitett megnevezések alapján! Ha leültetek, nézzétek meg, hogy mindegyikőtök a megfelelő csoportot választotta-e, majd közösen keressetek a szerzőkhöz műveket, nevezzétek meg a megadott művek szerzőit!
 
b) 
Minden csoport megtalálja az asztalán egy művelődéstörténeti korszak, illetve stílus megnevezését. Keressetek szerzőket, műcímeket hozzá!
 
 
2. feladat – *a romantika világképének és esztétikai-poétikai jellemzőinek összegyűjtése

 
Gyűjtsük össze eddigi ismereteink alapján azokat a jellemzőket, amelyek meghatározzák a romantika világképét, és rendeljük hozzájuk a megfelelő esztétikai-poétikai eszközöket! Helyezzük el a fogalmakat az ábrában!/ Töltsétek ki a táblázat üresen maradt rubrikáit!
 
A történelem fogalma
A mai órán a történelmi regénnyel foglalkozunk. Ehhez szükséges, hogy meghatározzuk, mit jelent a történelem fogalma. Készítsük el ismereteitek segítségével a történelem szó pókhálóábráját!
 
Jelentésteremtés
 
3. feladat – a romantikus regény ismérveinek összegyűjtése
Nézzük meg egy romantikus regény filmadaptációjának részletét, amely segíteni fog bennünket a következő feladat megoldásában, amikor is megpróbáljuk összegyűjteni a műfaj jellegzetességeit. Ezért a részlet megtekintése alatt gondoljátok végig eddigi ismereteiteket, majd csoportban írásban rögzítsétek a megbeszélés eredményét! A feladat megoldásakor a következő szempontokat fogjátok csoportonként megvizsgálni: helyszínek, idő, szereplők, a szereplők tetteinek motivációi, történet, a regényvilág viszonya a valós világhoz. Ha tudtok, hozzatok példákat olvasmányélményeitekből!
 
4. feladat – a történelmi regény
A továbbiakban a történelmi regény fogalmát járjuk körül. Először is jelöljétek meg azokat a fogalmakat az összegyűjtött ismérvek közül, amelyek szerintetek a történelmi regényre vonatkoznak. Ezután olvassátok el Hites Sándor történelmi regényről írt tanulmányrészletét, és bővítsétek ki az új ismeretekkel a jegyzeteteket! Figyeljetek arra, hogy a Waverley c. regényről írottak alapján hogyan jellemezhető a történelmi regény Walter Scott-féle változata! Mutassátok be azokat a jellemzőket, amelyek irányadók voltak W. Scott követői számára!
 
5. feladat – történetírás és regényírás
a)
 
Készítsetek közösen Venn-diagramot, melynek bal oldalán írjátok fel, mit vártok el egy történetírótól, a jobb oldalán pedig azt, mit egy történelmi regény szerzőjétől! A metszetbe azok a jellemzők kerüljenek, amelyek mindkettőre igazak!
 
*
Olvassátok el Hites Sándor cikkének megállapításait a történetírás és a történelmi regény feladatáról a történetírók/történészek és a regényszerzők szemszögéből! Fogalmazzátok meg néhány mondatban a következtetéseiteket, majd keressetek közös pontokat a véleményekben!

 
b)
Ezután készítsetek skálát, amelynek kezdőpontján a történetírás, végpontján a történelmi regény található. Mindegyikőtök kap egy-egy szöveget forrásmegjelölés nélkül. Olvassátok el ezeket, majd ismertessétek egymással a lényegüket, és ezután a szövegeket helyezzétek el ezen a skálán, megoldásotokat indokoljátok! A skála kezdőpontja a tényeken alapuló írásművet jelenti, végpontja pedig a fikciós szöveget. Amikor a szövegeket elhelyezitek a skálán, ezt a szempontot vegyétek alapul. A szövegek fellelhetőségét a feladat megoldása után tudjátok meg.
 
6. feladat – a magyar történelmi regény
 
Az előző feladatban megtapasztalhattuk, hogy a történelmi regény és a történetírás kölcsönösen hatottak egymással. A magyar irodalomban is születnek jelentős történelmi regények. Közülük érdemes néhányat megjegyeznünk: Dugonics András Etelka (1789) című regénye Árpád korában, Jósika Miklós Abafija (1836) a 16.század végén Erdélyben, Eötvös József Magyarország 1514-ben (1847) regénye a török megszállás idején , Kemény Zsigmond Gyulai Pálja (1847) a 16. századi Erdélyben, a Báthoriak korában játszódik. A következőkben azt fogjuk vizsgálni, hogy ezek a szerzők hogyan vélekednek a történelmi regény műfajáról.
 
A csoport minden tagja kap egy-egy szöveget az előbb említett szerzőktől, illetve egy kritikustól. Az lesz a feladatotok, hogy fogalmazzátok meg a szerzők nevében, hogy ők mit tartanak a legfontosabb követelmény(ek)nek a történelmi regénnyel kapcsolatban. Ha elkészültetek, töltsétek ki közösen a táblázatot! Írjatok öt olyan megállapítást, amelyben reflektáltatjátok egymásra a szerzők véleményeit!
 
7. feladat – korfestés és példázat

Hites Sándor elemzésében hosszan foglalkozik – mi is találtunk rá példákat az olvasott szövegekben – a történelmi regény erkölcsi példázatos voltával. Megemlíti Móricz Erdély-trilógiáját (1935), amelyben a 17. századi Erdély állítódik párhuzamba a Trianon utáni Magyarországgal, két főszereplője pedig a lehetséges magatartásformákat testesíti meg; Báthory tökéletes eszményei szembesülnek a reálpolitikus Bethlen törekvéseivel. A Jókai-féle eszményítés (ld. A kőszívű ember fiai) Gárdonyinál (Egri csillagok), illetve az ifjúsági irodalomban él tovább. Tartsatok ötletbörzét arról, hogy ti melyik történelmi korszakot, illetve személyt választanátok a magyar történelemből egy ma megírandó történelmi regényhez, választásotokat indokoljátok!
 
8. feladat – a posztmodern történelmi regény
 Hites Sándor a következőket írja a posztmodern magyar történelmi regényről:
„Az 1990-es években ugyanakkor, amikor a lektűrösödés és az ifjúsági irodalommá degradálódás évtizedei után a történelmi regény újra reneszánszát élte a magas irodalomban, pontosan a korfestés és a példázatalkotás kettősségén igyekeztek túllépni. Darvasi László, Háy János, Hernádi Gyula, Láng Zsolt, Márton László, Rakovszky Zsuzsa és mások művei nem valamely történeti világ utánképzésére törekedtek, hanem a műfaj bevett hitelesítő eljárásainak lebontására, az elbeszélés öntükrözésére (amelynek ugyanakkor a gyökerei megvoltak, romantikus irónia formájában, a műfaji hagyományban is), valamint a műfajtörténeti emlékezet átalakítására.”
Ezután olvassátok el Háy János írását, és igazoljátok a szöveg alapján az irodalomtörténész állításait!

 
Reflektálás
 
 
9. feladat
Ma a történelmi regénnyel foglalkoztunk. Gondoljátok át, milyen problémákat vetettünk fel a műfajjal kapcsoltban, és készítsétek el együtt az óra pókhálóábráját! A csoport minden tagja jelölje be, melyik téma érdekelte a leginkább, melyikkel foglalkozna bővebben!
 
10. feladat – házi feladat
a)
 
Hites Sándor tanulmányában olvashatjuk a következő megállapításokat:
 
„A történelmi regényt gyakran kapcsolatba hozták a nacionalizmussal. Joggal, hiszen a műfaj fontos szerepet játszott a nemzetek „kitalálásának” romantikus erőfeszítéseiben – a nemzeti önismeretre tett hatását ugyanakkor nem mindig látták üdvözlendőnek. Utóbb nemcsak a történeti tévhitek, hanem a nemzeti elfogultságok terjesztésében is fölvetették az írók felelősségét, mondván, a történelmi regény eszményítő múltképe különösen Kelet-Közép-Európában nehezítette meg az önismeret érvényes formáinak kialakulását.”
Írj esszét, amelyben reflektálsz az irodalomtörténész állítására! Érvelésedben hivatkozz példákra!
 
b)
Hites Sándor tanulmányában foglalkozik a történelmi regényben megjelenő külsőségek korhűségével.
„ A maga idejében még nem okozott visszatetszést, hogy a Dugonics András heroikus románjának, az Etelkának (1789) belső címlapján az olvasók a honfoglalás kori történet főszereplőit 18. századi kosztümben találták – Jósika regényeiben viszont az öltözet már a történeti hitelesség felkeltésének legfontosabb eszköze: az öltözet nála a múltat a maga anyagiságában teszi elevenné vagy képszerűvé.”
Nézd meg a képet, amely egy közismert festmény korunkbeli feldolgozása! Írj esszét arról, hogyan hat rád ez a kép, mennyire elfogadható a számodra a középkori történet áthelyezése a 21. századba! Álláspontodat legalább 10-15 mondatban fejtsd ki
 

 


<< vissza