Cikkek, tanulmányok Források Tananyagok, modultervek Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

 

Nagy Mariann – Katus László
 
A Magyar Korona országainak nemzetiségei a 18-19. században – Kislexikon
 
 
Ausztria alkotmányai és a nemzetiségi kérdés
Az Osztrák Császárság 1848. április 25-én kelt alkotmánya biztosította minden „néptörzs”számára a nemzetiség és a nyelv sérthetetlenségét. Ezt az egyes tartománygyűlések többnyire kiegészítették a nemzetiségi egyenjogúság törvénybe iktatásával és a gyakorlati megvalósításához szükséges lépésekkel.
Az 1849. március 7-én Olmützben kiadott „oktroyált” birodalmi alkotmány kimondta, hogy „minden néptörzs egyenjogú, s mindegyiknek sérthetetlen joga nemzetiségének és nyelvének megőrzése és ápolása”.
Az 1867. decemberi alkotmányban került sor a nemzetiségi jogok átfogó országos szintű szabályozására. Az öt állami alaptörvény egyike rendelkezik a nemzetiségi egyenjogúság megvalósításáról, melynek végrehajtása a Birodalmi Tanács és a tartományi törvényhozó testületek, illetve a kormány feladata. A nyelvhasználatot tartományi szinten szabályozták, mivel Magyarországtól eltérően Ausztriában sem az alkotmány, sem a törvények nem beszéltek államnyelvről, viszont az egyes tartományokból különböző kívánságok érkeztek a kérdés rendezésére. Ugyancsak eltérően Magyarországtól az osztrák alkotmány két olyan fórumot is létrehozott, ahol az egyes állampolgárok panaszt tehettek nemzetiségi jogaik sérelme esetén.
 
Balcescu, Nicolae
Román forradalmi demokrata politikus és történetíró, az 1848. évi bukaresti forradalom egyik vezetője. A forradalom leverése után Magyarországra jött, s a Kossuthtal folytatott tárgyalások eredményeként 1849. július 14-én aláírta a „kibékülési tervezetet”, amely a románok részére jelentős nemzeti jogokat biztosított.
 
Beksics Gusztáv (1847-1906)
A Budapesti Hírlap neves publicistája, aki papnak készült, majd jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott, ügyvédi vizsgát tett. Újságírói pályafutását a Pesti Naplónál, Kemény Zsigmond oldalán kezdte. 1874-től többször lett képviselő a Szabadelvű Párt tagjaként, a párt fő ideológusaként tartották számon. Több könyve is megjelent a korban, melyek a nemzetiségi politika irányait voltak hivatva kijelölni.
 
Bánffy Dezső (1843-1911)
Erdélyi arisztokrata, jogi tanulmányokat végzett, 1875-től a Szabadelvű Párthoz csatlakozott. Belső-Szolnok, Szolnok-Doboka, illetve Beszterce-Naszód vármegyék főispánja. A nemzetiségi törekvésekkel való szembenállása miatt kapta a „dobokai pasa” gúnynevet. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos álláspontját könyvében (A magyar nemzetiségi politika, 1902) fejtette ki. A magyarosítás szempontjából fontos eszközként ajánlja a felekezeti iskolákkal szemben a népoktatás államosítását, valamint a telepítéseket, folytatólagosan a magyar etnikai tömbök határai mentén. Felhívja a figyelmet a család- és településnevek magyarosítási folyamatának felgyorsítására is. 1895-99 között miniszterelnök.
 
Dákoromán elmélet
A román és a latin nyelv rokonságán alapuló elmélet, amely szerint az erdélyi románok az egykori római Dácia lakóinak, a romanizált dákoknak és a római telepeseknek leszármazottai, tehát ők Erdély őslakói. Először itáliai, magyar és erdélyi szász humanisták fogalmazták meg a 15-16. században, majd tőlük vette át a 18. században az unitus (görögkatolikus) román papság, amely az erdélyi jezsuita gimnáziumokban megtanult latinul. Ennek alapján követelte az 1730-as években Micu Klein Ince román görögkatolikus püspök, hogy a románokat vegyék be az erdélyi rendi alkotmányba negyedik nemzetként. A dákoromán elmélet részletes kifejtését, nyelvészeti és történeti megalapozását a 18. század végén az u.n. erdélyi triász (Samuil Micu Klein, Gheorghe ?incai és Petru Maior) végezte el, akik megírták a dákorománok történetét és elkészítették a nem latin eredetű elemeitől megtisztított román nyelv grammatikáját. Azóta a dákoromán elmélet a román történetírás „hivatalos” álláspontja, bár néhány román történész és régész is kritikával kezeli.
 
Dunai konföderáció
Az emigráns Kossuth Lajos 1862-ben napvilágot látott tervezete, a dunai népek szövetségének eszméje nagy hangsúlyt kapott a tankönyvekben, és méltatlanul háttérbe szorult Magyarország belső átalakítására írt munkája, az Alkotmányterv (1851). A dunai népek szövetségének eszméjét az 1989 előtt íródott tankönyvekben nyilvánvalóan elsősorban a „szövetségbe forrt” országok példája ihlette, az a vágy, hogy Magyarország is fel tudjon mutatni egy, már a 19. század közepén a dunai népek barátságát és egységét hirdető föderációs tervezetet. Azonban a jelenlegi tankönyvekben is még mindig ugyanakkora szerepet kap (bár a források közé az Alkotmányterv is bekerült már), holott a szomszéd népekkel és államokkal való szövetség az 1860-as években még nem volt valós alternatíva. Románia és Szerbia ugyanis még nem szabadult fel teljesen a török függőség alól. De a független magyar nemzetállam (amely e szövetség létrejöttének szintén feltétele lett volna) megvalósítására szintén nem volt reális lehetőség. A tényleges választás a dualizmus, vagy centralizált Habsburg monarchia volt. Itthon még Kossuth hívei is elutasították a Dunai Konföderációt.
 
Erdélyi triász
Három Bécsben és Rómában tanult román görögkatolikus pap: Klein Sámuel (Samuil Micu-Klein, 1746–1806), Sinkai György (Gheorghe ?incai, 1754–1816) és Major Péter (Petru Maior, 1760–1821), akik az 1780-as években többféle változatban megírták a dákorománok, vagyis az „oláhok” (Valachi) történetét, elkészítették a dákoromán nyelv nyelvtanát. Az addig használt cirill írás helyett áttértek a latin betűs írásra, s a román nyelvet „latinizálták”, vagyis megtisztították a történelem folyamán belekerült idegen, főként szláv elemektől. A felvilágosodás szellemében igen fontosnak tartották a népművelést, s Erdélyben egy sor román népiskolát szerveztek.
 
Etnikai csoport, etnikum, nemzetiség, nemzeti kisebbség,
tartós kulturális (nyelvi, néprajzi, vallási) sajátosságokkal rendelkező közösség. Lényeges sajátja az öntudatosodás, közös értékek és hagyományok ápolása generációkon át. A nemzetiség történetileg megelőzte a nemzeti kisebbség fogalmát, mely az állam nemzeti jellegét meghatározó néphez képest kisebb számarányú népcsoport. Az első világháború után a nemzetközi jogi és diplomáciai nyelvben a nemzeti kisebbség fogalom vált elterjedté. A Népszövetség kisebbségvédelmi garanciái a nemzeti kisebbségekre vonatkoztak. A fogalom lebecsülést is jelentett: peremhelyzetet, amit a kisebbség szó sugall. Ma már kérdés, hogy mennyiséget (statisztikailag) jelent-e vagy helyzetre utaló minőséget (szociológiai értelemben) ez a szó.
 
Fényes Elek (1807-1876)
A modern magyar statisztika egyik úttörője, statisztikai publikációi alapvetőek a 19. századi Magyarország megismerése szempontjából. Legfontosabb munkái: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geográfiai tekintetben. 6 kötet, Pest, 1836-40.; Magyarország leírása. 2 kötet. Pest, 1847.; Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta betűrendben körülményesen leíratik. 4 kötet, Pest, 1851.
 
Gaj, Ljudevit (1809-1872)
Horvát író és politikus, akinek kezdeményező szerepe volt a modern horvát irodalmi nyelv és helyesírás megteremtésében. Az 1830-as években ő fogalmazta meg a horvát nemzeti mozgalom ideológiáját, az illírizmust. Zágrábban 1835-tól politikai lapot adott ki Horvát Újság, majd Illír Nemzeti Újság, végül Horvát Nemzeti Újság címmel.
 
Görögökvagy „török kereskedők”
A nagyrészt 1718 után az országba érkezett ortodox vallású (görögkeleti) balkáni népelemek (szerbek, görögök, makedónok, cincárok, bolgárok, románok), akik jelentős szerepet játszottak az ország gazdasági életében. A pozsareváci béke jelentős kedvezményeket biztosított (csak 3 % vámot kellett fizetniük) a török alattvaló kereskedőknek. A Széchenyi István által kezdeményezett Lánchíd finanszírozását az ausztriai Rotschild-ház bevonásával egy Albánia déli részéről származó cincár (a reformkorban bárói rangot is elnyert) Sina György bankár, földbirtokos szervezte meg és adta hozzá a legtöbb pénzt. A hagyomány szerint Jókai Mór róla mintázta Tímár Mihály alakját Az Arany ember-ben.
 
Grünwald Béla (1839-1891)
Német gazdatiszt és szlovák anya gyermeke, jogot tanul, 1871-től Zólyom megye alispánja. 1874-ben lesz országosan ismert, amikor kezdeményezésére a megye közgyűlése követeli a kormánytól a Matica Slovenska és 3 szlovák gimnázium bezárását „pánszláv propagandára” hivatkozva. Álláspontját mindenekelőtt A felvidék (1878) című röpiratában fejtette ki. A Reform (Rákosi Jenő újságja) című lap munkatársa, cikkeiben a magyarosítást, a szlovák kérdés állami, adminisztratív eszközökkel való megoldását szorgalmazta. Az 1868-as nemzetiségi törvény Grünwald szerint a szlovákosodást segítette elő, amikor lehetővé tette nemzetiségi nyelvű népiskolák felállítását.
 
Helységek Lexikona (Lexicon Locorum)
Mária Terézia rendeletére 1773-ban készült összeírás, amely a szűkebb (Erdély, Horvátország, a Bánát és a Határőrvidék nélküli) Magyarország 8920 településére vonatkozóan feltünteti, hogy a lakosság többsége milyen vallású és milyen nyelven beszél. 1920-ban nyomtatásban is kiadták. A Lexicon alapján készítette el Alexius Petrov szentpétervári professzor Magyarország részletes etnikai térképét (megjelent Prágában 1924ben).
 
Herczegh Ferenc (1863-1954)
Verseci német család sarja, apja a város polgármestere, Franz Joseph Herzog. „Fenn és lenn” című regényével kezdi pályafutását, mellyel első díjat nyer, színpadi szerzőként pedig a színpadok koronázatlan királya Molnár Ferenc megjelenéséig. Az „Új Idők” irodalmi folyóirat szerkesztője. A lapot Tisza István alapította a „Nyugat” és a „Huszadik Század” ellensúlyozására, hogy egyesítse mindazon művelt férfiakat és nőket, „akik boldogulásukat a nemzeti állam keretei között keresik”.
 
Hlinka, Andrej (1864-1938),
rózsahegyi plébános, szlovák nemzetiségi politikus, a századfordulón kibontakozó szlovák katolikus néppárti irányzat vezetője. 1906-ban nemzetiségi izgatásért fogházbüntetésre ítélték. 1918 után Csehszlovákiában a szlovák autonomista-szeparatista mozgalom vezetője volt.
 
Hodza, Milan (1878-1944)
Szlovák nemzetiségi politikus. 1918 előtt Budapesten élt, szlovák nyelvű politikai lapokat szerkesztett, s a fővárosban és környékén, valamint az Alföldön élő szlovákokban igyekezett felébreszteni a nemzeti öntudatot. 1918 után Csehszlovákiában megalakította a szlovák Agrárpártot. Több csehszlovák kormányban viselt miniszteri tárcát, 1935 és 1937 között pedig miniszterelnök volt.
 
Horvát tartománygyűlés (horvát: sabor)
Az autonóm Horvátország egykamarás rendi gyűlése. A magyar jogfelfogás szerint nem volt
dieta, hanem congregatio (így nevezték a megyegyűléseket is), s nem alkothatott törvényeket
(lex), hanem csak jogszabályokat (statutum). A sabort a horvát bán hívta össze, s ő elnökölt. A sabor egyik feladata volt követek választása a magyarországi rendi országgyűlésre, s azoknak utasítással való ellátása. 1848-ban a sabort is népképviseleti alapra helyezték, a „horvát kiegyezés” (1868) után pedig Horvátország törvényhozó testülete lett az autonómia ügyeiben
 
Horvát etnikai csoportok Magyarországon
Magyarországon hét, néprajzilag elkülöníthető horvát népcsoportot tartunk nyilván: sokácok (pl. Mohács és környékén), bunyevácok (elsősorban a Bácskában, ma Baja környékén), katolikus bosnyákok, Dráva menti horvátok, Mura menti horvátok, gradistyei vagy nyugat-magyarországi horvátok (16. században Dalmáciából érkezettek), „rác” horvátok Dusnok és Bátya községekben (a Duna-Tisza közén).
 
Hungarus patriotizmus
A 18. század végéig a nem magyar nyelvű értelmiség és polgárság a közös hazához fűződő lojalitásának kifejeződése. Az elnevezés onnan ered, hogy a külföldön tanuló magyarországi születésű német és szlovák diákok Hungarus-nak írták be magukat az egyetemi anyakönyv natio rovatába. Pl. Bél Mátyás, Kollár Ádám,
 
Illír
A 18. században a Habsburg Monarchia központi kormányszerveinek hivatali gyakorlatában így nevezték az ortodox (görögkeleti) lakosokat, elsősorban a szerbeket. Ennek megfelelően a szerbekkel foglalkozó kormányszervek és hivatalos dokumentumok az „illír” jelzőt kapták.
 
Katonai Határőrvidék
Horvátország és Magyarország déli, Erdély déli és keleti határán a 16–18. században kialakított katonai szervezet. A 16. században szerveződött a vend és a horvát határőrvidék (varasdi és károlyvárosi főparancsnokság), ezt követte a 17. század végén a báni, majd a 18.század elején a szlavóniai határőrvidék. A 18. század elején szervezték meg a tiszai és marosi határőrvidéket, amelyet az 1740-es években megszüntettek. Az 1760-as években alakították ki a bánáti határőrvidéket az Alduna mentén, s hozzá csatlakozott a Duna és a Tisza találkozásánál a titeli sajkás kerület. A határőrvidékek lakossága túlnyomórészt szerb és horvát volt, bár a Bánátban román és német határőrezredet is létesítettek. A határőrök a katonai szolgálat fejében telket kaptak, s századokba, zászlóaljakba és ezredekbe voltak szervezve. A határőrvidék a bécsi Udvari Haditanács irányítása alatt állt. Az 1760-as években került sor az erdélyi határőrség megszervezésére két székely és két román gyalogezreddel és egy székely huszárezreddel.
 
Kollár, Ján (1793-1852)
1819 és 1849 között pesti szlovák evangélikus lelkész, majd bécsi egyetemi tanár. Ragaszkodott a szlovákok cseh irodalmi nyelvéhez, és ezen a nyelven írta nagy hatású költeményeit. Röpiratot írt a nyelvi magyarosítás ellen, és megfogalmazta a szláv népek irodalmi kölcsönösségének elméletét.
 
Liberális nacionalizmus
A magyar liberális nacionalizmus a soknemzetiségű ország és társadalom polgári átalakításának ideológiája volt, de sok elemet átvett a rendi nacionalizmus eszköztárából. Ez érthető, hiszen megfogalmazója és hordozója ennek is a birtokos nemesség és a nemesi származású értelmiség. A liberális nacionalizmus az alkotmányt „a kiváltságok szűk talajáról a népszabadság tág talajára” kívánta áthelyezni, s ezáltal az ország lakosságának egészét –   etnikai és nyelvi különbségekre való tekintet nélkül – a nemzetbe kívánta fogadni.
 
Liga Culturala, (teljes nevén „Liga a románok kulturális egységéért”)
1891-ben alapították Bukarestben azzal a céllal, hogy előmozdítsa a Kárpátokon inneni és túli románság kulturális egységesülését. A Liga élénk propagandatevékenységet fejtett ki Nyugat-Európában az erdélyi románok érdekében.
 
Magyar politikai nemzet
Az egységes polgári nemzet és a polgári nemzetállam modelljét a magyar liberális nacionalizmus Nyugat-Európából vette át. Ez az államnemzet-fogalom azonban az etnikailag és nyelvileg már megközelítően egységesült vagy legalábbis magát egységesnek tekintő nyugat-európai nemzetek testére volt szabva, s nem volt minden nehézség és ellentmondás nélkül alkalmazható a soknemzetiségű történeti Magyarország valóságára. A magyar liberálisok a jövő polgári Magyarországát magyar nemzetállamként szerették elképzelni, de nem hunyhattak szemet ama tény felett, hogy míg a rendi nemzetet alkotó nemesség egykorú becslések szerint 85-90 százalékban magyar anyanyelvű volt, addig a létrehozandó új, polgári nemzet tagjainak abszolút többsége valamely nem magyar kisebbséghez tartozott. Ezt az ellentmondást volt hivatva feloldani az ország minden lakóját felölelő egyetlen magyar politikai nemzet elmélete, amely az 1840-es évekre már világos megfogalmazást nyert, s 1918-ig ez maradt a magyar politikai vezetőréteg „hivatalos" nemzeti ideológiája (lásd az 1868:44. tc. preambulumát: „Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja”).
 
Masarýk, Tomaš Garrigue (1851-1937)
Prágai egyetemi tanár, történész, szociológus és filozófus, a bécsi Birodalmi Tanács képviselője. Szembefordult a szélsőséges nacionalizmussal és realista gazdaság- és kultúrpolitikát kezdeményezett a cseh és a szlovák nép felemelése és öntudatosítása
érdekében. Szlovák tanítványai (a „hlaszisták”) szervezték meg a szlovák nemzeti mozgalom polgári radikális irányzatát. Az első világháború idején Angliában és Amerikában tevékenykedett az önálló csehszlovák állam megteremtése érdekében, amelynek 1918 és 1935 között első elnöke lett.
 
Mazuranic, Ivan (1814-1890)
Horvát költő és politikus. 1861 és 1865 között horvát kancellár, 1873-tól 1880-ig horvát bán.
 
Miletic, Svetozar (1824-1901)
Magyarországi szerb nemzetiségi politikus, a Szerb Nemzeti Liberális Párt és az Omladina egyik alapítója és vezetője, a Zastava szerkesztője, több cikluson át országgyűlési képviselő. 1867-ben Újvidék polgármesterévé választották. 1870-ben, majd 1876-ban politikai perben elítélték, s több évet ült börtönben.
 
Mocsáry Lajos (1826-1916)
„Programm a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában” című, 1860-ban megjelent könyvében állást foglalt a nemzeti kisebbségek jogos nyelvi és politikai igényeinek kielégítése mellett, s a dualizmus idején is következetesen harcolt a magyarosítás ellen s a nemzetiségi törvényben biztosított kisebbségi jogok megadásáért. 1874-ben alapító elnöke lett a Függetlenségi Pártnak, de később a nemzetiségek jogainak védelmezése és a magyar nacionalizmus szélsőséges megnyilvánulásai bírálata miatt kizárták a pártból. 1891-ben az ő szájából hangzott el, hogy „[…] az államnak […] akként kell berendeznie közigazgatását és igazságszolgáltatását, hogy mindenki saját nyelvén kereshesse az igazságot […]”
 
Natio Hungarica – Rendi nemzet
A rendi felfogás értelmében csak a nemesek voltak a magyar nemzet (natio Hungarica) tagjai, de ők etnikai származásuktól és anyanyelvüktől függetlenül. A szlovák és a román nemes is a natio Hungarica tagja volt, de a magyar jobbágy és a városi polgár nem. Erdélyben három rendi nemzet volt: a magyar, a székely és a szász. A rendi nemzet nem nyelvi-etnikai tényeken, hanem jogi helyzeten és kiváltságokon alapult. A magyar korona országaiban elismert rendi nemzet volt még a horvát (natio Croatica), amely ennek megfelelően területi önkormányzattal is rendelkezett. A Magyarországon élő horvát nemesek a natio Hungarica tagjai voltak.
 
Nemzet
A 19. századi Magyarországon kétfajta nemzetfogalom, nemzeti ideológia állt szemben egymással, s ez a kettősség az egész korabeli Európára jellemző volt.
Az egyik, amelyet a francia felvilágosodás fogalmazott meg, a nemzetet politikai kategóriának tekintette, meghatározott területhez, politikai intézményrendszerhez, végső soron az államhoz kötötte, s az állampolgárok összességével azonosította. E felfogás szerint csak az a nép alkot nemzetet, amelynek történetileg kialakult önálló államisága, vagy legalábbis területhez kötött politikai autonómiája van. A modern állam tehát nemzetállam, amelyben csak egy nemzet élhet, de ennek tagja mindenállampolgár, tekintet nélkül nyelvére, etnikumára.
A politikai nacionalizmussal, az államnemzet eszméjével szemben a másik felfogás, az etnikai-nyelvi nacionalizmus a nemzetet az államtól független, a politikai szerveződést megelőző, elsődleges természeti képződménynek tartotta, amelynek meghatározó jegye a közös etnikum, a nyelv, a népi hagyomány. Minden önmaga tudatára ébredt népi, nyelvi közösségnek természetes joga van a nemzeti léthez, a saját nemzeti politikai intézményekhez, végső soron a nemzeti önrendelkezéshez. A legtöbb európai nép nemzeti ideológiájában – történetileg kialakult helyzetének megfelelő arányban – keveredtek egymással e két nemzetfelfogás elemei.
 
Nemzetiségi kongresszus, 1895.
A budapesti nemzetiségi kongresszust román, szerb és szlovák küldöttek részvételével – a magyar és a külföldi sajtó képviselőinek jelenlétében – 1895. augusztus 10-én tartották meg a Váci utcai Nemzeti Szállóban. A nemzetiségi kongresszus időzítése nem véletlen: a millenniumi nagy ünnepség évét megelőzően, 2 évvel a Memorandum-per után ismét külföldi újságírók jelenlétében kapnak publicitást a nemzetiségek panaszai. Eltérően az 1868 utáni helyzettől, amikor nem fogadták el a nemzetiségi törvényt, a nemzetiségi kongresszus eredményeként megjelent határozatukban azt kérik, hogy amíg az 1868:44. tc. érvényben van, az állam tartassa be. Õk ugyanakkor elismerik a fennálló államjogi viszonyokat, már nem kívánják a területi autonómiát.
 
Népszámlálások és anyanyelv/nemzetiség
A 19. sz. közepe óta a statisztikai világkongresszusok (amelyeken alakították, egységesítették a népszámlálási kérdőíveket a világ országai) egyik központi kérdése volt, hogy milyen kérdéseket tegyenek fel a nemzeti/nemzetiségi identitással kapcsolatban, hogyan váljon követhetővé pl. az asszimiláció folyamata, amelynek egyik első lépcsője a nyelvváltás.
A II. József idején lezajlott népszámláláson nem kérdezték sem az anyanyelvet, sem a nemzetiséget. Az 1850/51. évi népszámlálás volt az egyetlen, amely a lakosság nemzetiségét kérdezte meg, mert a későbbiek során sem Ausztriában, sem Magyarországon nem a nemzetiségi hovatartozást, hanem az anyanyelvet vagy beszélt nyelvet kérdezték a népszámlálásokon az első világháborúig.
 
Rákosi Jenő (1842-1929)
A Budapesti Hírlap (1881-ben alapítja), valamint a Reform (1870-ben hozza létre) című lapok főszerkesztő-újságírója, 1867-től haláláig, 1929-ig tartó időszak ismert figurája, termékeny színpadi szerző. Eredeti nevén Kremsner Jenő, Kőszegen és Sopronban végezte iskoláit a Bach-korszakban. Nagy szerepe volt a Népszínház igazgatójaként a széles közönségrétegeknek szóló szórakoztató színjátszás megteremtésében. Hangadó szerepet játszott a 19/20. század fordulójának nacionalista sajtójában és a szélsőséges nacionalizmus egyik fő képviselőjévé vált. A Reform című lapnál Grünwald Béla is munkatársa lett, aki ebben az újságban tette közzé hírhedt felvidéki leveleit – amelyekben a magyarosítást, a szlovák kérdés állami, adminisztratív eszközökkel való megoldását szorgalmazta.
 
Omladina (szerb, Ifjúság)
1866-ban létesült szerb ifjúsági szervezet, amely a délszláv nemzeti célokért végzendő kulturális és politikai munkára összefogta a magyarországi, ausztriai, szerbiai és montenegrói szerb ifjúsági egyesületeket. 1871-ben a magyar kormány – a belgrádi kormány kívánságára - betiltotta.
 
Schwäbische Türkei (Sváb Törökország)
A németek így nevezik a Baranya és Tolna megyei német településterületet, ahol a 18.
században több mint 200 német (sváb) település jött létre.
 
Slavici, Ion (1848-1925),
Magyarországi születésű román író és politikus. 1884 és 1890 között szerkesztette a
Nagyszebenben kiadott Tribuna román politikai napilapot. 1890-ben átköltözött Bukarestbe.
 
Štúr, L'udovit (1815-1856)
Szlovák nemzetiségi politikus és író, az 1840-es években és 1848-ban a szlovák nemzeti mozgalom egyik vezéralakja. A pozsonyi evangélikus líceum tanára, 1845-től a Szlovák Nemzeti Újság kiadója. 1848 nyarán részt vett a prágai szláv kongresszuson, szeptemberben egyik vezetője a Magyarországra betörő szlovák szabadcsapatnak, amelyhez azonban a szlovák parasztok nem csatlakoztak.
 
Strossmayer, Josip Juraj (1815-1905)
1850-től a szlavóniai diakovári római katolikus egyházmegye püspöke, a horvát nemzeti mozgalom egyik vezér egyénisége. Egyik alapítója 1861-ben, s 1873-ig vezetője is a Nemzeti Liberális Pártnak. Az 1860-as években az ő adományából jött létre Zágrábban a Délszláv Tudományos és Művészeti Akadémia.
 
Szász Egyetem (latin: Universitas Saxonum)
Az erdélyi szász önkormányzat átfogó legfelső intézménye, amelyen a szász székek, és
kerületek választott képviselői vettek részt. Székhelye Nagyszeben (Hermannstadt). Elnöke a
választott szász ispán (comes Saxonum), aki egyúttal Nagyszeben polgármestere is.
 
Személyi autonómia vagy kulturális nemzeti autonómia
Kossuth Lajos Alkotmánytervében (1851) fejtette ki ezt a gondolatot, amely szerint a különböző nyelvű állampolgárok társadalmi, kulturális és iskolai téren jelentkező nemzetiségi érdekeik ápolására és fejlesztésére területtől független nemzeti egyleteket alapíthatnak, nemzeti gyűlést tarthatnak, nemzeti főnököt választhatnak, jogszabályokat alkothatnak. Elképzelésének alapjául egyházának, az evangélikus egyháznak a szervezeti felépítése és működése szolgált. Magyarország nemzetiségei az országgyűlésben pedig számarányuknak megfelelő politikai képviseletet az általános választójog alapján (a korabeli Európában ez még sehol sem volt érvényben) kaphatnának. Ebben a tervezetben már – Eötvöshöz hasonlóan – Kossuth is a lehetőleg nyelvi alapon elhatárolt megyék önkormányzata keretében véli megvalósíthatónak a nemzetiségi egyenjogúságot. Egykorú külföldi megfigyelők rámutattak arra, hogy mindaz, amit Kossuth alkotmánytervében javasol, a nemzetiségeknek már kevés (mert ők területi önkormányzatot kívántak), a magyar politikai vezetőréteg túlnyomó többsége számára pedig túl sok volt.
 
Tekelijanum (Tökölianum, Collegium Tökölyanum)
Tököli Popovics Száva (1761-1842), gazdag Arad megyei szerb nemes, földbirtokos, a „szerbek Széchenyije” alapította 1838-ban Pesten tanuló szerb diákok számára.
 
Teleki László, gróf(1811-1861)
Az 1840-es években a főrendi ellenzék vezetője, 1848-49-ben a magyar kormány párizsi követe. Jó kapcsolatban állt a lengyel emigrációval és a Párizsban élő román és szláv emigránsokkal. Kossuthnak javasolta a nemzetiségek számára területi önkormányzat létesítését, s Magyarország föderatív átszervezését, 1859-ben Kossuthtal és Klapkával megalakítja a magyar Nemzeti Igazgatóságot. 1861-ben az országgyűlésen a Határozati Párt vezetője, május 8-án öngyilkos lett.
 
Tomic, Jaša (1846-1922)
Magyarországi szerb nemzetiségi politikus, 1884-től a Zastava (Zászló) újvidéki szerb napilap szerkesztője, a századfordulón a Szerb Radikális Párt vezetője.
 
Törzsöröklés (német: Stammerbe)
A dunántúli és a délvidéki németség körében szokásos öröklési rend, amely szerint a birtokot
osztatlanul a leszármazók egyike, rendszerint a legidősebb fiú örökli, míg a többi örökös
pénzbeli vagy terménybeli kielégítést kapott.
 
Vallási unió
A 18. század egyik legnagyobb jelentőségű vallási eseménye, a magyarországi ortodox vallású népesség egy részének újra egyesülése Rómával. A lengyelországi ortodoxok 1596-ban Brest-Litovskban elfogadott újraegyesülése után 1646-ban Ungváron a ruszin papság egyesült Rómával, s 1771-ben Munkácson hozták létre az önálló unitus püspökséget, de a székhelyet néhány év múlva áttették Ungvárra.
A 17. és 18. század fordulóján ment végbe az erdélyi románok uniója. Az 1698 októberében tartott gyulafehérvári zsinaton Athanasius Anghel ortodox püspök és több mint 2000 pap elfogadta a Rómával való egyesülést. Ezt az 1700. szeptemberi és az 1701. júniusi zsinatok is megerősítették. A román ortodox klérus elfogadta a firenzei uniós zsinat 4 pontját, ennek fejében megtarthatták rítusukat, továbbra is használhatták a régi naptárt, s érvényben maradt a keleti egyházi törvénykönyv. Az unitus papság mentesült a jobbágyi szolgáltatások alól, s mindenben egyenjogú lett a latin szertartású katolikus papsággal, sőt — a latin szertartású papságtól eltérően — házasságot is köthetett, családja is lehetett. Az unitus papság jogait I. Lipót két ünnepélyes diplomában erősítette meg 1699-ben és 1701-ben. A román egyesültek liturgiájukban a román nyelvet használhatták. Püspöki székhelyük Balázsfalva lett 1737 után, hivatalos elnevezésekben: „Gyulafehérvár-fogarasi püspökség”.
A románok vallási uniója azonban korántsem volt olyan sikeres és teljes mint a ruszinoké. Az unió elsősorban a papság ügye volt, mert ezáltal kiemelkedett a jobbágysorból, s a latin szertartású római katolikus papsággal egyenrangú kiváltságos renddé lett. Az 1740-es években azonban kiderült, hogy a hívek többsége nem fogadta el (kb. a románok 2/3-a) az uniót, hanem megmaradt ortodoxnak. Ezért Mária Terézia 1761-ben engedélyezte román ortodox (görög-keleti) püspökség létesítését Nagyszebenben. Az erdélyi ortodox püspök a karlócai szerb metropolita joghatósága alá tartozott, s a 18. században a püspökök is szerbek voltak.
 

 

 


<< vissza