Cikkek, tanulmányok Források Tananyagok, modultervek Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

nyomtatás

 

 

Pálffy Margit: Anglia története a 17. században
- források -


1.  forrás
A monarchia eltörlése Angliában (1649)

Törvény a királyi hatalom eltörléséről Angliában, Írországban és a hozzájuk tartozó birtokokon
(…) S minthogy a tapasztalat azt tanúsította, hogy a királyi tisztség, valamint a hozzá tartozó egyszemélyi hatalom ebben az országban és Írországban szükségtelen, terhes és veszélyes a nép szabadságára, biztonságára és általános érdekeire nézve, és hogy a királyi hatalmat és felségjogokat a legtöbbször az alattvalók elnyomására, kifosztására és leigázására használták fel (…); iktattassék ezért törvénybe és rendeltessék el a jelen parlament által, hogy a királyi tisztséget ebben az országban nem viselheti és nem gyakorolhatja egyetlen ember sem egyszemélyi módon, és nem birtokolhatja egyetlen személy az említett országok és birtokok, illetve bármelyikük királyának, továbbá Wales hercegének hivatalát, címét, méltóságát, hatalmát vagy autoritását. (…)
S minthogy a királyi hivatal eltörlésével, melyről e törvény rendelkezik, a nemzet számára (ha Isten is jónak látja) megnyílt a lehető legboldogabb út, hogy visszatérhessen igaz és ősi jogához, hogy saját képviselőinek vagy nemzeti gyűléseinek tanácsa által kormányoztassék, mely képviselőket időről időre a nép erre a célra megválasztja, és bizalmával felruházza; ezért a parlamentben összegyűlt közrendűek elhatározták és kinyilvánítják, hogy véget vetnek a jelen parlamentnek, és feloszlatják azt, mihelyt ez összeegyeztethető megbízóik, a nép biztonságával és a létrehozott köztársasági kormányzat megőrzésének és fenntartásának elengedhetetlen feltételeivel, és hogy körültekintően gondoskodnak a következő és a jövőbeli képviselők megválasztásáról, összeüléséről és ülésezéséről, a választás szabadságának és a megválasztandó tagok egyenlő eloszlásának olyan egyéb körülményei mellett, melyek a legjobban szolgálják a köztársaság tartós szabadságát és boldogulását. (…)
(Poór János (szerk.): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris Kiadó, 2000, 72–73.)


2. forrás
Károly brédai nyilatkozata (1660)

(…) ezúton kinyilatkoztatjuk, hogy feltétel nélküli és általános kegyelmet hirdetünk, és ha kell, készek vagyunk ezt Anglia nagypecsétjével is szentesíteni. Ez a kegyelem minden, bármilyen rendű és rangú alattvalónkra kiterjed, ha ezen nyilatkozat kiadásától számított negyven napon belül él kegyünkkel és jóindulatunkkal, ezt bármilyen nyilvános módon kijelenti, és végül visszatér a jó alattvalóhoz méltó engedelmességhez és hűséghez (kivételt csak azok a személyek képeznek, akikkel a Parlament ezek után kivételt tesz). Ezen kivételektől eltekintve minden szeretett alattvalónk, bármennyire vétkes is, bízhat a király nyilatkozatban ünnepélyesen közzétett szavában, mely szerint az ellenünk és királyi atyánk ellen, ezen nyilatkozat előtt elkövetett vétségek felett soha nem ítélkezünk, és azokat soha nem hánytorgatjuk ellenük úgy, hogy ez akár a legkisebb mértékben is csorbítaná akár életüket, akár szabadságjogaikat vagy birtokukat, vagy (amennyire ez rajtunk múlik) jó hírnevüket nem fogja megbélyegezni szemrehányás, vagy a többi kiváló alattvalónktól megkülönböztető kifejezés. Kívánjuk és elrendeljük, hogy mostantól fogva a viszálykodás, a széthúzás és a pártoskodás hangja végleg elhaljon alattvalóink között, akiket teljes egységre hívunk, és oltalmunk alatt felszólítunk a mi igazságos jogaink és az övék helyreállítására egy szabad Parlamentben, amelynek a tanácsát, királyi szavamra, ki fogjuk kérni. (…) kinyilatkoztatjuk az érzékeny lelkiismeret szabadságát, és azt, hogy senkit se lehessen eltérő vallási nézetei miatt zaklatni vagy kérdőre vonni, amíg azok a királyság békéjét nem sértik. (…) És mivel az elmúlt évek és több nagy forradalom állandó rombolása közepette több birtokadományozás és adásvétel is történt tisztek, katonák és mások által vagy a javukra, s ezek a birtokok most azok tulajdonában vannak, és őket több címen is perbe lehetne fogni, azt szeretnénk, hasonlóan a fentiekhez, hogy mindezekben az adományozásokkal vagy adásvétellel kapcsolatos nézeteltérésekben és ügyekben a parlament döntsön, mely a legigazságosabban tud eleget tenni minden érdekelt félnek.
(Poór János (szerk.): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris Kiadó, 2000, 73–74.)


3. forrás
A londoni tűzvész (1666, szeptember 2-7.)

(…) A tűz egész éjjel folytatódott (ha egyáltalán éjszakának nevezhetném azt a szörnyű világosságot, amely nappali fénnyel árasztotta el a várost 10 mérföldes körzetben), és még csak szította az erős keleti szél, és elősegítette a száraz évszak. (…) Mindenki fejvesztetten rohangált, és a döbbenet annyira megbénította az embereket, hogy meg sem próbálták javaikat menteni. Így a lángtenger széltében-hosszában elemésztett házakat, középületeket és a tőzsdepalotát, kórházakat, szobrokat, díszítéseket. (…), a Temzét elárasztották a bárkák, hajók és más vízi járművek, megrakva mindenfélével, amit volt idő és bátorság megmenteni. A környező földekre hordják ki ezeket a holmikat, így többmérföldnyi távolságra mindent különféle ingóságok borítanak. (…) Az egész égbolt izzott, mint egy tűzhely forró teteje, és éjszakákon át akár több mint negyven mérföldről is látni lehetett a tűz fényét. (…) A zaj, a heves lángok sercegése és morajlása, az asszonyok és a gyermekek sikolyai, az emberek lázas sürgölődése, az összeomló tornyok, házak és templomok robaja együttesen valami rettenetes viharra emlékeztettek, és a levegő körös-körül oly iszonyúan forró és tüzes volt, hogy képtelenség volt akár megközelíteni is. (…) A látvány Szodomát és a végítéletet idézte. (…) a nagy zűrzavar és szerencsétlenség közepette az a rémhír kapott szárnyra, hogy a franciák és a hollandok, akikkel most ellenséges viszonyban vagyunk, nemcsak hogy partra szálltak, hanem már a városba is kezdenek benyomulni. Valóban egypár nappal ezelőtt nagy volt az aggodalom, hogy ez a két nép szövetkezik ellenünk, és az is felmerült, hogy ők gyújtották fel a várost.
(A részlet John Evelyn (1620-1706) naplójából származik. Ld. bővebben: Poór János (szerk.): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris Kiadó, 2000, 370–371.)


4. forrás
Meghívólevél az Orániai hercegnek (1688)

Elküldve a hét püspök szabadon bocsátásának éjszakáján, 1688-ban
Nagy megelégedésünkre szolgál úgy találnunk, hogy Felséged készen áll és hajlandó oly segítséget nyújtani (számunkra), amelyről értesültünk. Jó okunk van azt hinni, hogy napról napra rosszabb helyzetbe kerülünk, mint amilyenben vagyunk, és egyre kevésbé leszünk képesek megvédeni magunkat, ezért őszintén kívánjuk, hogy egy gyógyír megtalálásával boldogságra leljünk, mielőtt túl késő lenne ahhoz, hogy megszabadításunkban közreműködhetnénk.
Az emberek körében oly általános mértékű az elégedetlenség a kormányzás jelenlegi folyását illetően, mely vallásukkal, szabadságaikkal és javaikkal való bánásmódban nyilvánul meg (ezek mindegyike jelentős támadásnak van kitéve), és a jövőbeni kilátásaikról úgy vélik, hogy napról napra rosszabbá válnak, ezért Felséged biztos lehet abban, hogy szerte a királyságban húsz ember közül tizenkilenc változásra vágyik; és akikről, mi úgy hisszük, hogy hajlandóak lennének hozzájárulni ehhez a változáshoz, ha egy olyan biztosítékot kapnának felkelésük támogatására, amely megóvná őket attól, hogy elpusztíttassanak; és nem kevésbé bizonyos, hogy a nemesség és a köznemesség túlnyomó része ugyanolyan mértékben elégedetlen, bár  nem biztonságos, hogy sokaknak beszéljünk erről [a tervről] előzetesen; és kétség sem fér hozzá, hogy a legtekintélyesebbek közül néhányan Felséged érkezésekor azonnal Felségeddel együtt kockáztatnák életüket, akik befolyásuk révén képesek lennének arra, hogy nagy számban vonjanak magukhoz másokat; és ha egy akkora erő tudna partra szállni, amely képes megvédeni magát, és őket is, míg ők valamelyest rendeződni tudnának, nem kérdéses, hogy ez az erő gyorsan az itteni haderő létszámának duplájára növekedne, még ha hadseregük hű is maradna hozzájuk; mivelhogy nagyon jó okunk van azt hinni, hogy az ő hadseregük idővel nagyon megosztottá válna; a tisztek közül sokan oly elégedetlenek, hogy szolgálatukat csak a létfenntartásért folytatják (emellett, néhányuk szándékai már most ismertek), és a közkatonák közül nagyon sokan oly mértékű ellenszenvet tanúsítanak a pápista vallás iránt minden nap, hogy az elképzelhető legnagyobb annak a valószínűsége, hogy nagy számban fognak közülük dezertálni; és a tengerészek között is majdnem teljesen bizonyos, hogy tíz közül egy sincs, aki bármilyen szolgálatot tenne nekik egy ilyen háborúban. Mindemellett igencsak kételkedünk abban, hogy a dolgok jelenlegi állapota nem fordul sokkal rosszabbra egy olyan nagyszabású változás következtében még azelőtt, hogy egy év eltelne, amely változást mind a hadsereg tisztjei, mind katonái körében eszközölnek, és olyan más változtatások által, melyekre nemcsak egy ilyen manipulált összetételű parlamenttől lehet számítani, hanem amilyen intézkedés bármilyen más parlamenti gyűléstől (jelen körülményeink között)  várható  azok ellen, akikre ügyük menetében legfőbb akadályozókként tekintenek; természetesnek vehető tehát, hogy ha a dolgok nem alakulhatnak kívánságaik szerint, parlamentáris módon, akkor más intézkedésekkel, erőszakosabb eszközökkel fogják akaratukat véghezvinni.
[Ezt a levelet Shrewsbury, Devonshire, Danby, Lumley, London püspöke, Russell és Sidney írta alá.]
(The Letter of Invitation to the Prince of Orange In M.W. Keatinge, N. L. Frazer (eds.): Documents of British History A. D. 78 to 1900 with Problems and Exercises. London. Adam and Charles Black. 1913. 281–282., Fordította: Pálffy Margit.)

5. forrás
Jogok törvénye (Bill of Rights, 1689)

Törvény, mely kinyilatkoztatja az alattvalók jogait és szabadságait és megállapítja a korona öröklésének menetét
A Westminsterben összegyűlt egyházi és világi főrendek és közrendűek, akik törvényesen, maradéktalanul és szabadon képviselik e birodalom népének minden osztályát, az Úr 1689. évében, február 13-án a következőképpen megfogalmazott írásbeli nyilatkozatot terjesztették a személyükben megjelent, akkor Orániai Vilmos és Orániai Mária hercegnek, illetve hercegnének nevezett Felségek elé:
minthogy II. Jakab néhai király különböző gonosz tanácsadói, bírái és miniszterei támogatásával arra törekedett, hogy felforgassa és kiirtsa a protestáns vallást és e királyság törvényeit és szabadságjogait;
azáltal, hogy vindikálta és gyakorolta a hatalmat, hogy a parlament hozzájárulása nélkül eltekintsen a törvényektől és végrehajtásuktól, és felfüggessze azokat;
azáltal, hogy jeles főpapokat tartóztatott le és helyezett vád alá, amiért alázatosan kérvényezték, ne várják tőlük, hogy egyetértsenek ezen állítólagos hatalommal;
azáltal, hogy nagypecsétjével ellátott utasítást adott ki és foganatosított a Biztosok Egyházügyi Bírósága nevű törvényszék felállítására;
azáltal, hogy a felségjogra hivatkozva máskor és más módon szedett be adót a korona használatára, mint ahogy azt a parlament jóváhagyta;
azáltal, hogy békeidőben, a parlament hozzájárulása nélkül állandó hadsereget gyűjtött és tartott fenn e királyságban, és törvényellenesen katonákat szállásoltatott be;
azáltal, hogy számos jó alattvalót lefegyverzett, csak mert protestánsok, miközben a pápistáknak törvényellenesen fegyvert és állásokat adtak;
azáltal, hogy megsértette a parlamenti képviselők megválasztásának szabadságát;
azáltal, hogy  a Királyi Ítélőszék előtt olyan ügyekben folytatott eljárást, melyekben csak a parlament illetékes, továbbá más önkényes és törvénytelen eljárásokkal;
és minthogy az utóbbi években elfogult, korrupt és alkalmatlan személyeket küldtek ki, hogy peres ügyekben esküdtként szolgáljanak, s különösen hogy felségsértési perekben számos esküdt nem volt szabad birtokos;
és túlzott összegű óvadékot követeltek bűnügyekben vád alá helyezett személyektől, hogy kijátsszák az alattvalók szabadságáért alkotott törvényeket;
és túlzott mértékű bírságokat szabtak ki;
és törvénytelen és kegyetlen büntetéseket róttak ki;
és számos adományt és ígéretet tettek bírságok és elkobzások alapján, mielőtt vétkesnek nyilvánították és elítélték volna a személyeket, akiken ezeket be kellett hajtani;
ami mind kifejezetten és közvetlenül ellenkezik a birodalom ismert törvényeivel, statútumaival és szabadságjogaival;
s minthogy II. Jakab királyt lemondatták és így a trón megüresedett, Õfelsége Orániai Vilmos (akit a Mindenható Isten kegyesen eszközéül választott, hogy megszabadítsa e királyságot a pápizmustól és az önkényuralomtól) meghívta (az egyházi és világi főrendek, valamint a közrendűek néhány vezetője tanácsára) a protestáns világi és egyházi főrendeket, és felszólította a grófságokat, városokat, egyetemeket, községeket és az öt kikötőt, hogy válasszák meg képviseletükre azokat a személyeket, akiket helyénvalónak tartanak a parlamentbe küldeni, s mindezek gyűljenek össze ülésezésre Westminsterben 1689. január 22-én a célból, hogy olyan rendet alkossanak, amelyben vallásukat, törvényeiket és szabadságaikat nem fenyegeti többé a felforgatás veszélye, miután a választásokra annak rendje és módja szerint sor került.

Ezután az említett egyházi és világi főrendek és a közrendűek, meghívólevelükből, illetve megválasztásukból következően, a nemzet egészének szabad képviseletében összegyűlvén, komoly megfontolás tárgyává tették az említett cél eléréséhez a legalkalmasabbnak tetsző eszközöket, s először is (ahogy hasonló esetekben azt őseik rendszerint cselekedték) ősi jogaik és szabadságaik megvédése és megerősítése érdekében kijelentik,
hogy a törvények és végrehajtásuk királyi tekintély alapján, parlamenti hozzájárulás mellőzésével gyakorolt felfüggesztésének állítólagos hatalma törvényellenes;
hogy a törvényektől vagy végrehajtásuktól királyi tekintély alapján való eltekintés állítólagos hatalma, ahogy ezt a közelmúltban gyakorolták, törvényellenes;
hogy az Egyházügyi Biztosok Bíróságának felállítására vonatkozó utasítás és valamennyi egyéb hasonló utasítás és törvényszék törvényellenes és káros;
hogy a felségjogra hivatkozva a korona részére adót beszedni a parlament jóváhagyása nélkül, vagy hosszabb időre, vagy más módon, mint az jóváhagyatott, törvényellenes;
hogy az alattvalóknak jogukban áll a királyhoz kérvénnyel fordulni, és az emiatt történő vádemelés, illetve letartóztatás törvényellenes;
hogy békeidőben a királyság területén állandó hadsereget gyűjteni vagy fenntartani, hacsak a parlament nem adja hozzájárulását, törvényellenes;
hogy a protestáns alattvalóknak az önvédelem céljára, rangjuknak megfelelően és ahogy a törvény megengedi, jogukban áll fegyvert viselni;
hogy a parlament tagjainak megválasztása szabadon kell hogy történjék;
hogy a parlamenti szabad szólás és viták ügyében semmiféle parlamenten kívüli bíróság nem emelhet vádat és nem folytathat eljárást;
hogy tilos túlzott összegű óvadékot követelni, túlzott mértékű bírságot kiszabni és kegyetlen vagy szokatlan büntetést kiróni;
hogy az esküdteket annak rendje-módja szerint kell lajstromozni és kiválasztani és azoknak az esküdteknek, akik felségsértési ügyekben járnak el és ítélkeznek, szabad birtokosoknak kell lenniük;
hogy törvényellenes és érvénytelen minden adomány és ígéret, melynek alapja még el nem ítélt személyekre kirótt bírság vagy elkobzás;
és hogy a panaszok orvoslása és a törvények megjavítása, megerősítése és megtartása érdekében gyakran kell parlamentet tartani.

S mint kétségbevonhatatlan jogaikra és szabadságaikra, a fentiekre együttvéve és külön-külön igényt tartanak, követelik őket és ragaszkodnak hozzájuk, miként ahhoz is, hogy az előbbiekben említett semmiféle nyilatkozat, ítélet, cselekedet vagy eljárás, mely a népre nézve sérelmes, a jövőben ne szolgálhasson precedensként vagy példaként. Jogaik e követelésekor különösen buzdítólag hatott Õfelsége Oránia hercegének deklarációja, mint e jogtalanságok hiánytalan orvoslásának egyetlen eszköze. Mivel éppen ezért teljesen meg vannak győződve arról, hogy Õfelsége Oránia hercege beteljesíti megszabadításukat, melyet mostanáig előmozdított, s továbbra is megvédelmezi őket az itt kinyilvánított jogaik megsértésétől és a vallásuk, jogaik és szabadságaik ellen irányuló egyéb merényletektől, a Westminsterben összegyűlt egyházi és világi főrendek és közrendűek úgy határoztak, hogy Vilmos és Mária, Oránia hercege és hercegnéje nyilváníttassék Anglia és Írország meg a hozzájuk tartozó birtokok királyává és királynéjává, hogy a nevezett herceg és hercegné életük, illetve kettejük közül a túlélő élete végéig bírja a nevezett királyságok és területek koronáját és királyi méltóságát, és hogy közös életük  folyamán a nevezett herceg és hercegné nevében kizárólag a nevezett Orániai herceg joga legyen a királyi hatalom egyedüli és teljes gyakorlása, és haláluk után e királyságok és birtokok koronája és királyi méltósága szálljon a nevezett hercegné utódaira, ilyen utódok hiányában Annára, Dánia hercegnőjére és utódaira, ilyen utódok hiányában pedig a nevezett Orániai herceg utódaira. S az egyházi és világi főrendek és közrendűek fohászkodnak, hogy a nevezett herceg és hercegné mindezt kegyeskedjék elfogadni (…)
Õfelségeiknek tetszett, hogy mindez törvényként nyilváníttassék ki, és fektettessék le a jelen parlament tekintélyével, és maradjon örök időkre a birodalom törvénye; így mindezt a nevezett Felségek a parlamentben összegyűlt egyházi és világi főrendek és közrendűek tanácsával, hozzájárulásával és tekintélyével törvényként kinyilvánították és lefektették.
(Poór János (szerk.): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris Kiadó, 2000, 89–93.)

 


<< vissza