Cikkek, tanulmányok Források Tananyagok, modultervek Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

nyomtatás

 

 

Hahner Péter: Franciaország a 17-18. században
– források -

Részletek XIV. Lajos saját fiához intézett intelmeiből:
„Ha rangunkkal némi jogos büszkeség jár együtt, ugyanolyan dicséretes, ha némi mérséklettel és alázattal társul. Mert ne gondolja, fiam, hogy ezek az erények nem nekünk valók! Ellenkezőleg, sokkal fontosabbak számunkra, mint a többi ember számára… Amikor a világban elfoglalt helyéről van szó, koronája jogairól, a királyról és nem egy egyénről, emelkedett szívvel és lélekkel cselekedjék, mindig tartsa szeme előtt elődei dicsőségét és utódai érdekeit, mert rangjának maga nem más, csak letéteményese…”
„A legtehetségesebb egyének is kikérik más tehetségesek véleményét saját érdekükben. Hát még a királyok, akik a közérdeket képviselik, s akiknek döntéseitől az egész Föld jóléte vagy romlása függ! Sohasem hozhatnánk fontos döntéseket, ha nem folyamodnánk lehetőség szerint legfelvilágosultabb, legjózanabb és legbölcsebb alattvalóinkhoz.”
„Ha találnék egy olyan fejedelmet, aki szelleme természetes erejének, lelke szilárdságának és a fontos ügyekben való járatosságának köszönhetően képes védekezni a meglepetések ellen ugyanúgy, mint legügyesebb tanácsosai ellen, aki hozzájuk hasonlóan vagy náluk is jobban ért a legkényesebb kérdésekhez, aki elfogadja tanácsaikat, ha úgy tetszik neki, de szükség esetén maga is képes bölcsen dönteni, aki elég visszafogott ahhoz, hogy ne döntsön elhamarkodva arról, ami megfontolást igényel, aki vigyáz arckifejezésére és szavaira, hogy mások érzelmeit kiismerje, anélkül, hogy csak azoknak tárná fel saját érzelmeit, akinek kívánja, vagy inkább egyáltalán senkinek sem teljesen, annak más tanácsot adnék, mint másoknak. Azt kívánnám neki, hogy szokásos munkáján felül ne kerülje azokat az alkalmakat, melyek természetesen kínálják magukat, hogy meghallgathassa a legkülönbözőbb alattvalói szavait, akár játék, vadászat, beszélgetés vagy kihallgatás ürügyén. Az ókor egyik legnagyobb embere ugyanis, aki tudta ezt, azt mondotta, hogy aki egy államot kormányoz, annak gyakran el kell szánnia magát arra, hogy ostobaságokat is meghallgasson. Szerintem ennek az az oka, hogy az a személy, aki ma hasztalan dolgokról beszél, holnap nagyon fontos dolgot mondhat, s még azok is, akik semmi komolyat nem mondanak, megakadályozhatják a fontos ügyekkel foglalkozókat abban, hogy hazudjanak, tudva, hogy mi milyen sok úton juthatunk el az igazsághoz.”
„Elmondom magának, fiam, hogyan húzhat hasznot mindabból, amit a dicséretére mondanak: titokban mindig vizsgálja meg önmagát, s inkább saját szívének higgyen, mint a magasztalásoknak!”
„Az a különbség a bölcs és a tudatlan uralkodó között, hogy ez utóbbit még azok is mindig rosszul szolgálják, akiket a világ legbecsületesebb embereinek tekintenek, míg a másik képes igen gyakran jó szolgálatot és jó tanácsot biztosítani a maga számára még azoktól is, akiknek integritása a legkétesebb…”
„Végezetül pedig fiam, sokkal többet kell törődnünk alattvalóink javával, mint a sajátunkkal. Úgy tűnik ugyanis, hogy ők önmagunk részei, mert mi egy testnek a feje vagyunk, melynek ők a tagjai.”
(François Bluche: Le grand règne. Paris, 2006, Fayard. 953—956. o.)

 


<< vissza