Cikkek, tanulmányok Források Tananyagok, modultervek Tananyagok, modultervek Ajánlók Korábbi számaink tartalma Elérhetőségeink

nyomtatás

[A tananyaghoz tartozó tanulmány]                    [A tananyaghoz tartozó források]

 

Monok Zoltán

Az európai abszolutizmusok
 
Modulterv a 10. évfolyam számára
 
3 óra emelt szintű érettségire készülő fakultációs keretben, év végi ismétlés, rendszerező összefoglalás keretében
 
 
Tartalmi célok:
·        Az abszolutizmus, az abszolút monarchia fogalmának bevezetése és definiálása, utalás a historiográfiai vitákra.
·        Az előzmények, a rendi monarchiákról korábban tanultak felidézése, az állam új, megnövekedett szerepének feltárása
·        Az abszolutizmus különféle típusainak bemutatása, az eltérések okainak keresése és magyarázata
 
Módszertani célok:
·        Különböző típusú forrásokból (korabeli szöveges forrás, tankönyvi szöveg, történelmi atlasz) információk gyűjtése és feldolgozása, okok és következmények vizsgálata, magyarázatok keresése önállóan és kiscsoportban.
·        Forrásközpontúság: különböző típusú forrásokból információk gyűjtése és feldolgozása, okok és következmények vizsgálata csoportmunka során, kooperatív tanulási technikák alkalmazása.
·        A kommunikációs és vitakészség és az érvelés technikájának fejlesztése.
·        Tájékozódás a történelmi térben.
 
Tartalmi követelmények:
·        A tanuló ismerje a XVI-XVIII. század Európa jelentős államait, azok gazdasági, társadalmi és politikai sajátosságait és hatalmi viszonyait.
·        Be tudja mutatni a kora újkori állam jellemzőit, fel tudja sorolni az állam felbukkanó új feladatait, rá tudjon mutatni az állami szerep növekedésének okaira.
·        Képes legyen felismerni a különböző korlátlan monarchikus uralmak kialakulásának hátterét, rá tudjon mutatni a fejlődésbeli hasonlóságokat és különbségeket.
·        Felhasználja topográfiai ismereteit, valamint a történelmi régiókról tanultakat.
 
Tanulási készségek fejlesztési követelményei:
·        A tanuló együttműködően segítse a csoportmunka hatékonyságát.
·        Legyen képes adott forrásokból lényegkiemelésre, különböző források értelmezésére.
·        A tanuló legyen képes csoporttársaival szemléltető anyagok készítésére és bemutatására, illetve ábrák verbális, értelmező bemutatására
·        Gyakorolja az érvelést, példákkal támassza alá állításait
·        A szerzett információk birtokában törekedjen az események, jelenségek értékelésére.
·        Legyen képes csoporttársaival kulturált vitára, sajátítsa el az érvelés, a meggyőzés alapvető módszereit,
·        Legyen képes saját vélemény kialakítására és annak szabatos megfogalmazására, kulturált vitára, sajátítsa el az érvelés és a meggyőzés technikáit.
 
I. Ráhangolódás (15 perc)
A tanulók frontális tanári kérdések alapján felidézik a középkori államokról tanultakat – Nyugat- és Közép-Európa rendi monarchiái, az orosz fejlődés sajátosságai, a tanulók rámutatnak a hasonlóságokra és különbségekre.
Tanulói feladat: fogalomtáblázat kitöltése Európa három történeti régiójának fejlődési sajátosságairól, a rendiség és a monarchiák kialakulásának vizsgálatával a tárgyalt országok történetével kapcsolatban. (Táblára rajzolva vagy projektorral kivetítve).
 
 
Nyugat-Európa
Közép-Kelet-Európa
Oroszország
gazdasági jellemzők
 
 
 
a monarchia típusa
 
 
 
kialakulásának ideje
 
 
 
a rendek szerepe
 
 
 
 
II. Jelentésteremtés (30 perc)
A Sashalmi Endre-tanulmányra épülő tanári magyarázat célja egy árnyaltabb kép kialakítása, illetve a diákok figyelmének felkeltése vita segítségével az abszolutizmusról és az abszolút monarchiáról, mely során a következő kérdésekre keressük a választ: – az ”abszolút” és az „abszolút hatalom” fogalma – létezik-e abszolút hatalom, mit takar ez a fogalom, hogyan valósult meg korábban a történelemben, milyen történelmi korokhoz kapcsolódik.
 
Tanári kalauz:
A diákok áttanulmányozzák a korabeli abszolutizmus-elméleti forrásokat és a történettudományi megközelítéseket a vitához, majd az megbeszélik az olvasottakat, összehasonlítják a különböző abszolutizmus-definíciókat, a tanár felhívhatja a figyelmet az abszolutizmus több szempontú megközelítési lehetőségeire, a források alapján miként vélekedtek róla a kortársak és miként a modern történettudomány (Mivel az osztály még együtt dolgozik, célszerű a forrás projektoros kivetítése, vagy nagyobb mennyiségű sokszorosítása).
 
Tanári magyarázat és vitaösszefoglaló:
A felfedezések okozta gazdasági változások, a reformáció keltette vallási és hatalmi konfliktusok, néhány állam hegemón törekvései és az ebből fakadó nagyhatalmi küzdelmek következtében szükségessé válik a katonai erő fokozása – az állam forrásbővítési kényszere miatt fokozottan támaszkodik a társadalom anyagi erőire – ez a központi hatalom szerepének fokozatos növekedését vonja maga után, a hatékonyabb kormányzás érdekében kiterjesztik az uralkodó jogkörét. Megfigyelhető a nemesség átalakulásával a rendi gyűlések háttérbe szorulása. A korlátlan királyi hatalom azonban valójában nem valósul meg, különféle testületek, intézmények korlátozzák az uralkodói hatalmat.
A korlátlan uralkodói hatalom államonként-területenként is jelentősen eltérő vonásokat mutat fel, az óra célja ennek felismerése, és a különbségek okainak keresése.
Az elhangzottakról a diákok jegyzeteket készítenek.
 
A kooperatív tanulási folyamat előkészítése (10 perc)
A tanár ismerteti a témafeldolgozás (az abszolút királyi hatalom megismerése) céljait, követelményeit és menetét, a tanulók csoportokat alakítanak 5-5 fővel, akik a témakör feldolgozásának első részében közösen dolgoznak. Ezt követi a szerepek kiosztása a csoportban, minden tanuló „szakértője” lesz egy-egy témának (gazdaság, társadalom, vallásügy, rendiség, stb.) és csoportmunka formájában kitöltik a mellékelt ország-táblázatokat, a rendelkezésre álló szöveges források, a tankönyv (Száray Miklós: történelem II. Műszaki Kiadó) kora újkorra vonatkozó két fejezetének vonatkozó leckéi, illetve korábban megszerzett ismereteik alapján.
Az egyes területekért felelős tanulók más-más színű kitűzőt kapnak minden csoportban:
zöld: gazdaság
piros: társadalom
kék: vallásügy
sárga: rendiség
fehér: a királyi hatalom jellege
 
Kérdések a tanulók számára a szöveges források feldolgozásához:
Milyen jogkörök illetik meg az uralkodót?
Mit tekintenek a hatalom forrásának?
Milyen az uralkodó és a törvények viszonya?
Mit tudunk meg az uralkodó és az alattvalók viszonyáról?
Hogy látja az uralkodó saját szerepét?
 
A csoportmunka:
 
A feladat megoldása két szakaszban történik: az első szakaszban minden csoport egy országot vagy régiót (Anglia, Franciaország, Spanyolország, a Német-Római Császárság, Skandinávia és Oroszország) vizsgál a megadott szempontok szerint és összegyűjti az adott országra jellemző vonásokat.
1. lépés: (25 perc)
Tanári kalauz a csoportmunkához:
A diákok kiválasztják az országukhoz tartozó forrást a tanár segítségével. A forrás szerzője is segít azonosítani az adott országot. A szöveges forrásokat elsősorban a hatalom jellegének vizsgálatához lehet felhasználni, tehát a fehér színnel jelölt tanulók kapják meg, a többi témakör ”szakértői” a tankönyv szövege és forrásai és a korábban tanultak alapján készített saját jegyzetek alapján dolgoznak.
A vizsgálat szempontjai:
1) A gazdasági viszonyok: jellemzi az adott állam gazdasági viszonyait, a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem nemzetgazdasági jelentőségét, az infrastruktúrát és a gazdaság általános állapotát.
2) A társadalom viszonyai: feltárja az adott állam nemességének állapotát és viszonyait, társadalmi szerepét, valamint bemutatja a polgári réteg fejlődését, gazdasági erejét és befolyását, helyét az adott ország társadalmában.
4) A vallásügy: jellemzi a reformáció terjedését az adott országban, a vallási mozgalmakat, társadalmi hátterüket és a köztük levő konfliktusokat.
4) A rendi előzmények: ismerteti az adott ország rendiségének jellemzőit, befolyását a társadalom fejlődésére.
5) A királyi hatalom jellege: bemutatja az adott országban a monarchikus hatalom jellemzőit, sajátos vonásait, viszonyát a társadalomhoz.
A feladat végrehajtása után a feladatlapot a vizsgálati tényezők szerint feldarabolják.
A témák feldolgozásához felhasználandó tananyagok:
Száray Miklós-Szász Erzsébet: Történelem II. Műszaki Kiadó
Anglia:136-139.o., 169.o.
Franciaország: 173-177. o.
Spanyolország: 125. o., 140. o.
Habsburg-birodalom: 142-144. o.
Skandinávia: 180-181. o.
Oroszország: 179-182. o.
Középiskolai Történelmi Atlasz
 
Az első lépés kitöltendő mintaűrlapja:
 
 
Franciaország
 
 
gazdasági viszonyok
 
 
 
társadalmi jellemzők
(nemesség, polgárság)
 
 
 
a vallásügy
 
 
 
rendi előzmények
 
 
 
a királyi hatalom jellege
 
 
 
2. lépés: (25 perc)
A második lépésben a csoportok tagjai helyet cserélnek, megkeresik az azonos „szakterületért” felelős tanulókat (vagyis az azonos színű kitűzővel rendelkezőket) és most velük együtt alkotnak csoportokat, ülnek le egy asztalhoz. Összevetik megszerzett ismereteiket, kiegészíthetik saját céduláikat új ismeretekkel, majd kitöltik a következő feladatlapot, amelynek segítségével bemutathatóak az egyes államok fejlődésbeli sajátosságai és különbségei.
 
 
 
 
A második lépés kitöltendő mintaűrlapja:
 
 
Gazdasági viszonyok
 
 
Anglia
 
 
 
Franciaország
 
 
 
Spanyolország
 
 
 
Habsburg-birodalom
 
 
 
Skandinávia
 
 
 
Oroszország
 
 
 
III. Reflektálás (30 perc)
 
A második lépés csoportjai létrehoznak egy, az összegyűjtött ismereteket rendszerbe foglaló mátrixtáblát (a tanár által előre elkészítve, pl. csomagolópapíron és rögzítve a táblán) egymás után minden csoportból egy-egy tanuló ismerteti a saját vizsgált témájukban tett megállapításaikat és levont következtetéseiket a többi csoporttal a megállapított gazdasági, társadalmi, rendi stb. sajátosságokról, közben felragasztja csoportja céduláit a mátrixra. A beszámolók végére a tábla betelik az összegyűjtött információkkal.
 
A kitöltendő mátrixtábla:
 
gazdaság
társadalom
vallás
rendiség
királyi hatalom
Anglia
 
 
 
 
 
Franciaország
 
 
 
 
 
Spanyolország
 
 
 
 
 
Német-Római Császárság
 
 
 
 
 
Skandinávia
 
 
 
 
 
Oroszország
 
 
 
 
 
 
A beszámoló után a többi csoport diákjai kérdéseket tehetnek fel, illetve kiegészíthetik az elhangzottakat saját ismereteikkel. Valamennyi csoport beszámolója után következhet tanári irányítással a végső konklúziók levonása.
 
Tanári kalauz:
Milyen tényezők határozták meg és befolyásolták az abszolút monarchiák kialakulását?
Az egyes országok sajátosságai, eltérései és hasonlóságai hogyan befolyásolták a kialakult államtípust?
Mivel magyarázhatók a hasonlóságok és a különbségek?
Mely tényezők hatottak erősebben illetve gyengébben a kialakult abszolutista hatalomra?
 
 
 
Tanári kalauz:
Egy lehetséges megoldás vázlata:
 
Anglia: gyors gazdasági fejlődés, kapitalizálódó nemesség és erős polgárság, anglikánok, katolikusok és protestánsok konfliktusa, a tőkés rétegek jövedelmeire fokozódóan támaszkodó, viszonylag gyenge, a rendekkel a hatalmon megosztozó monarchia
 
Franciaország: a klasszikus típus, lassúbb a polgári fejlődés, erős a feudális nemesség, de funkcióit veszíti, az államot irányító bürokrácia és a tömeghadsereg hatalmas költségei, a rendiség felszámolása, a parlamentek királyi hatalmat korlátozó szerepe
 
Spanyolország: hanyatló feudális gazdaság, a tőkés elemek hiánya, a nemesség túlsúlya, szigorú, befolyásos katolikus egyház, a kor legerősebb katonai hatalma, hierarchikus, bürokratikus abszolutizmus
 
Német-Római Császárság:meghatározó a fejlettségi, etnikai, vallási sokszínűség, erős rendiség, a német területek széttagolt viszonyai, vallási konfliktusok, a török veszély, másodrendű hatalom, gyenge abszolutizmus, reformkísérletek
 
Skandinávia: lassú gazdasági növekedés a balti kereskedelemre alapozva, alacsony népesség, Európa perifériája, erősödés a korszakban, erős nemesség, rendi országgyűlés, nincs vallási konfliktus, törvényben rögzített abszolutizmus, állami bürokrácia
 
Oroszország: az európaitól eltérő fejlődési modell, gazdasági elmaradottság, a rendiség és a reformáció hiánya, az erős központi hatalom hagyománya, az önigazgatás hiánya, felülről végrehajtott reformok, kezdődő terjeszkedés, a cárok korlátlan hatalma, az ortodoxia védelme


 

 

Abszolutizmuselméleti források


 
Abszolutizmuselmélet:
 
Hahner Péter az abszolút monarchia kialakulásának abban látja, hogy míg a királyi hatalom megfellebbezhetetlensége korábban csak az igazságszolgáltatásban érvényesült, ez a hatalom az abszolutista államokban kiterjed a közigazgatásra, kormányzásra (sőt, a hangsúly utóbbiakra helyeződik át).
 
Rácz Lajos rámutat, hogy az abszolút monarchia három alapvető igazgatási területe a hadügy, a pénzügy és az igazságügyi igazgatás (központosított bírósági szervezet), ugyanakkor korábban hagyományosan feudális önkormányzati, sőt földesúri feladatkörök állami hatáskörbe vonásával a közigazgatás új szakterületei és geográfiai egységei is ekkor épülnek ki.
 
Stipta István az abszolutizmus államának egységességét, a rendi dualizmus és a területi partikularizmus felszámolását (vagy legalább az arra irányuló tudatos törekvéseket) tartja meghatározónak. Az abszolút monarchiában a három klasszikus alkotmányos funkció (azaz a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom) a király kezében összpontosul, és ekkor jelenik meg az alattvalókról való állami gondoskodás eszméje.
 
A marxista történetírás szerint az abszolutizmus a feudális és a tőkés társadalom közötti köztes állapotot jelenti. A feudális kötöttségek megszűnnek, ugyanakkor még nincsen polgári alkotmányosság. A marxista felfogás szerint az abszolutisztikus uralkodók alapvetően "reakciósak", a maguk módján a feudális rendet próbálják konzerválni, bár kétségtelenül a rendi elemek kiiktatásával ("feudális abszolutizmus").
 
Sashalmi Endre: …Lényege abban állt, hogy a késő-középkorra a nyugati kereszténységben kialakult rendi hatalommegosztással, azaz az ún. rendi dualizmussal szemben – eszerint a királynak bizonyos ügyekben (főként az adózás és törvényhozás kérdésében) a rendi gyűléssel vagy más közjogi szervvel együtt kellett döntést hoznia – teljhatalommal ruházták fel az uralkodót a politikai gondolkodók. Tehátaz uralkodó felhatalmazást kapottarra,hogy saját belátása szerint hozhasson és törölhessen el törvényt, vethessen ki adót, nevezhessen ki hivatalokra bárkit stb., de mindig csak a közjó érdekében, ugyanakkor egyúttal tilos lett az uralkodónak való aktív ellenállás minden formája. (v.ö. rendi ellenállási jog elvetése).
Hangsúlyozni kell azonban, hogy az említett teljes körű felhatalmazás az uralkodó józan belátására vonatkozott, nem pedig az ő szeszélyei szerinti kormányzásra: ennélfogva a józan ész előírásai (ezt a korban úgy hívták, hogy természetjog), ezenkívül pedig bizonyos alaptörvények is korlátozták hatáskörét, amelyeket még az abszolút uralkodó sem változtathatott meg! Ugyancsak fontos korlátozó tényezőnek tekintették a Tízparancsolatot is, amely az uralkodót is ugyanúgy kötötte, mint az ő alattvalóit. Azaz a királyi hatalom más intézmény általi korlátozásának hiányáról beszélhetünk, nem pedig általában véve bármiféle korlát hiányáról.
 
 Jean Bodin: Hat könyv az államról 1576.
 
(…) „Az állam több családnak és az ő közös ügyeiknek a jogszerű kormányzata szuverén hatalommal.[…] A szuverenitás egy állam állandó és abszolút hatalma. (…) az uralkodó felségjoga és abszolút hatalma elsősorban abban áll, hogy törvényt ír elő az alattvalók összességének és beleegyezésük nélkül.”
 
Rotterdami Erasmus: A keresztény fejedelem neveltetése 1516.
 
(…) Az állam igazgatásában a fejedelem csak egyetlen dologra kell figyelmeznie, éspedig a közhasznára, mellőzve minden egyéni érzelmet; de ugyanezt az egyet kell figyelembe vennie a népnek is, amikor fejedelmet választ. (…)
A fejedelem méltóságát, tekintélyét, fenségét nem a vagyon hangoztatásával, hanem bölcsességgel, becsületességgel és jótettekkel kell megszerezni és megvédeni. (…)
Ne hidd, hogy azt tehetsz, amit akarsz; az ostoba nőszemélyek és a hízelkedők ugyanis ezt szokták a fejedelmek fülébe duruzsolni. te azonban olyanná formáld magadat, aki csak azt teszi, amit szabad. De vigyázz, nem minden szabad neked, ami a magánembernek szabad. ami másokban csak botlás, az a fejedelemben már vétek… a te életed mindenki szeme láttára zajlik, elbújni nem tudsz, és vagy mindannyiunk javára derék, vagy mindannyiunk pusztulására rossz ember válik belőled. (…)
A jó fejedelem sohasem indíthat háborút, kivéve, ha megkísérelt már mindent, és semmiképpen sem tudja elkerülni. Ha így gondolkozna mindenki, aligha törne ki valahol is háború. Ám ha nem lehet elkerülni ezt a szörnyű veszedelmet. Akkor a fejedelemnek az legen a legfőbb gondja, hogy övéinek a lehető legkevesebb kárával, minél kevesebb keresztény vér kiontásával dúljon a háború, s amilyen gyorsan csak lehet, fejeződjék is be.(…)
 

 

A csoportmunkához felhasználandó források


 
1. Az 1683-as dán törvénykönyv 1. cikkelye
 
„Egyedül királyé a legfőbb hatalom, hogy tör­vényeket és rendeleteket hozzon akarata és tetszése sze­rint és, hogy kidolgozzon, megváltoztasson, kiterjes­szen, körülhatároljon, sőt teljesen eltöröljön törvénye­ket, amelyeket korábban vagy ő, vagy elődei léptettek életbe. Hasonlóképpen, bármilyen törvény hatálya alól bárkit felmenthet, akit akar. Egyedül az övé a legfőbb hatalom, hogy akarata szerint kijelölje, il­letve elbocsássa az összes hivatalviselőt, rangra, névre vagy címre való tekintet nélkül; így tehát minden hiva­tal és funkció autoritásának a király abszolút hatalmá­ból kell származnia. Kizárólagos és legfőbb autoritással bír az egész klérus felett, a legmagasabbtól a legalacso­nyabbig, azért, hogy szabályozza az egyházi funkciókat és az istentiszteletet. Õ rendeli el és tiltja meg, belátása szerint, az összes összejövetelt és gyűlést vallási ügyekben, Isten igéjével és az augsburgi hitvallás­sal összhangban. Egyedül az ő joga felfegyve­rezni alattvalóit, háborút viselni és szövetségeket kötni, illetve felmondani, bárkivel, bármely időben, akarata sze­rint. Akarata szerint vethet ki vámilletéket és adókat. Röviden, egyedül a királyé a hatalom, hogy éljen a szuve­renitás összes jogával (jura maiestatis) és a re­gále jogokkal, akárhogy is nevezik azokat. Ennélfogva a király minden alattvalója (bármilyen is a státusuk), aki az ő királyságában él, vagy itt vagyonnal rendelkezik, háztartásával és szolgáival együtt jó és örökös alattvaló­ként tisztelni köteles a királyt, mint legfőbb földi lényt, aki az emberi törvények felett áll és senki ítéletének nincs alávetve, sem vallási sem világi ügyekben, kivéve Istennek. Az összes alattvalónak kötelessége, hogy enge­delmes, alázatos és hűséges legyen a királyhoz, az ő védelmezőjéhez, és köteles előmozdítani a király ügyét, minden tőle telhetőt megtenni kár vagy bomlás megakadályozása érdekében és életével valamint vagyo­nával hűségesen szolgálni a királyt. Minden alattvaló es­küje által köteles ellenállni bárkinek (országbelinek, vagy külföldinek), aki tettel vagy szóval a király abszo­lút és örökletes jogai ellen támadna, fő-, becsület- és jó­szágvesztés terhe alatt.”


 
2. XI. Károly svéd király (1660-1697) kijelentése az uralkodó abszolút hatalmáról
 
„Bár bizonyos értelemben elmondható rólunk, hogy felette állunk a jognak oly módon, hogy hatalmunkban áll azt megváltoztatni, kinyilatkoztatni és módosítani, ha valamiféle nyilvánvaló ésszerűség vagy elengedhetetlen szükségszerűség azt megköveteli vagy megengedi; mindazonáltal, hogy ilyen ok… nélkül bármiféle változtatást eszközöljünk a jogban, vagy úgy tekintsük magunkat a jog felett állónak, hogy ne lennénk hajlandók megengedni alattvalóinknak, hogy azt élvezzék és védelmük valamint biztonságuk érdekében használják – ez olyasvalami, ami teljességgel ellenkezik királyi hivatalunkkal és összeegyeztethetetlen alattvalóink jólétével.”


 
3. VI./I. Jakab skót-angol király: „Szabad monarchiák igaz törvénye” (1598)
 
„A királynak alattvalóival szembeni tényleges tiszte na­gyon jól megegyezik a főnek a testhez és annak minden tagjához való viszonyával: mert a fejből, mint az ítélet székhelyéből származik a vezetés gondoskodása és előre­látása, és a testre vagy bármely részére leselkedő minden veszély elhárítása. A fő a testről gondoskodik, akár a király a népéről. Amint az irányítás a fejből ered, az ennek megfelelő végrehajtás a többi tag fel­adata, mindegyiknek a maga tiszte szerint: ugyanúgy van egy bölcs fejedelem és népe között is. (…) Könnyen megeshet azonban, hogy a fő arra kényszerül, hogy levágjon egy-egy megromlott tagot, ezzel meg­őrizve a test egységét: de hogy milyen állapotba ke­rül a test, ha a főt bármilyen gyengesége miatt levágják, az olvasó ítéletére bízom.”

 

 
4. XIII. Lajos dekrétuma a parlament hatalmának korlátozásáról 1641.
 
Mi, (XIII.) Lajos (…) (királyi tanácsunk) tanácsára és ami legjobb tudomásunk szerint, teljes hatalommal és királyi tekintéllyel kijelentettük és kinyilvánítottuk, (most pedig kijelentjük és kinyilvánítjuk, hogy a párizsi parlamentet (cour de parlement) és összes (legfelsőbb) bíróságainkat csak azért állították fel, hogy alattvalóinknak igazságot szolgáltassanak. Épp ezért a legkifejezettebben megtiltjuk nekik, hogy a jövőben a fentebb kifejtettekhez hasonló ügyekkel foglalkozzanak, és általában bármi olyan üggyel, amely az államot s annak közigazgatását és kormányzatát érintheti. Ugyanis ezeket személyünknek és királyutódainknak tartjuk fenn, hacsak nem adtunk nekik hatalmat és különleges parancsot ily ügyekre pátenslevél alakjában, mert a mi dolgunk értesíteni parlamentünket a közügyekről akkor, midőn ezt szolgálatunk java érdekében helyesnek ítéljük.
Akarjuk és óhajtjuk, hogy a törvényeket és a királyi nyilatkozatokat, amelyek ebben a formában megerősítést nyertek, formájuknak és tatalmuknak megfelelően teljes egészükben kell végrehajtani. Épp ezért megtiltjuk párizsi parlamentünknek és a többi bíróságunknak, hogy a végrehajtást bármiképp akadályozzák; azonban megadjuk közegeinknek azt a lehetőséget, hogy megtegyék nekünk észrevételeiket, amelyeket tanácsolni fognak nekünk a törvények végrehajtására vonatkozóan szolgálatunk javáért. De ily észrevételek után akaratunk és óhajunk, hogy ők engedelmeskedjenek elhatározásainknak, és hajtsák végre a törvényeket a megerősítésnek abban a formájában, amelyet királyi tekintélyünk ad majd e törvényeknek – amennyiben így parancsoljuk majd nekik.

 

 
 5. Saint-Simon herceg emlékirataiból
 
„Meg kell vallani, a király tehetsége a közepesen alul maradt, de legalább fejlődőképes volt. szerette a dicsőséget, becsülte a rendet és a törvényt. Természetes ész, mértékletesség, titoktartás jellemezte, uralkodott nyelvén és mozdulatain (…).
Gyermekkorában elhanyagolták. (…) Éppen csak, hogy valamennyire írni-olvasni tanították. Olyan tudatlanságba hagyták, hogy soha életében nem ismerte a történelem legfontosabb eseményeit, a pénzügytant, a közgazdaságtant, jogot. Ez volt az oka annak, hogy gyakran a nyilvánosság előtt is a legképtelenebb baklövéseket követte el. (…)
Versenyt dicsérték, s ezzel elrontották. Ezek a dicséretek, azaz helyesebben szólva hízelgések, annyira megnyerték tetszését, hogy még a legesetlenebbeket is szívese fogadta, a legdurvábbat is észrevehetően élvezte. (…) Ez a hibája egyre nőtt. Végül is hihetetlen méreteket öltött, annak ellenére, hogy nem volt ostoba, és élettapasztalatokkal is rendelkezett. Õ, akinek se hangja, sem hallása nem volt, bizalmasai körében elénekelte az őt dicsőítő operarészleteket. Ez kéjes gyönyörűséget okozott neki. (…)
Bámulatos önelégültséggel és könnyedséggel hitt el minden hízelgést. Ez volt az oka annak, hogy annyira szerette a hadseregszemléket. Ennek köszönhette, hogy ellenségei revü-királynak keresztelték. (…)
Rendkívüli tekintélyük és befolyásuk volt azoknak, akik állandóan ott lehettek a király személye körül. a miniszterek például nap nap után elé járulhattak. Nem kellett külön kihallgatást kérniük, jöhettek, amikor akartak és négyszemközt adhatták elő mondanivalóikat. Éppen ezért, az előkelők szabad bejárása a királyhoz inkább a király kegyességének a jele volt, mint kitüntetés. …


 
6. V. Károly politikai végrendelete fiának, a későbbi II. Fülöpnek – 1548.
 
„[…] Önnek nagy szüksége lesz arra, hogy azt nézze, hol mit tud megtakarítani, mert el fog Ön adósodni, ennek ellenére fontos, hogy spanyol katonaságot tartson Itáliában, mert ők lesznek a háború kiújulásának igazi fékei. Ami a [Földközi-tengeren lévő] gályákat illeti, nem látok okot arra, hogy ne tartsa fenn a királyságokat és az alattvalókat védő, egyben a török és
a mórok ellen harcoló spanyol, nápolyi és szicíliai [flottákat]. […].”
 
„Szakadatlanul úton voltam, keresztülvonultam Európán az egyik végétől a másikig, hogy mindenütt igazságot tegyek, hogy mindenütt elősegítsem alattvalóim jólétét és békéjét.
Legfőbb kötelességemnek azonban azt tartottam, hogy megerősítsem a keresztény hitet, hogy sértetlenül megtartsam a hitetlenek támadásai ellen. Ebben a törekvésemben azonban a szomszéd országok féltékenysége és az eretnekségre hajló német fejedelmek újra és újra megakadályoztak.” (V. Károly – 1555)

 

 
 
7. V. Károly levele nagynénjének, Margit németalföldi régensnek, 1519. március 5.)
 
„Aggodalmaitokat fejezitek ki megválasztásunkkal kapcsolatban és a francia király azon fondorlataira hivatkozva, melyek célja, hogy megválasztásunkat megakadályozza és önmagát választassa meg, az a véleményetek, hogy inkább Don Ferdinánd infáns vagy valamely harmadik személy részére kellene a koronát megszerezni. Válaszul kijelentjük, hogy alaposan megfontolt okunk volt arra, hogy a koronát magunknak s ne másnak követeljük… Ha az Általatok javasoltaknak megfelelően lemondanánk a koronáról fivérünk vagy valamely harmadik javára, ezzel elveszíthetnénk császárságunkat, becsületünket és tekintélyünket. Mert semmit sem kívánnak a franciák jobban, mint hogy dinasztiánk ereje és hatalma megrendüljön, s birodalmunk Spanyolországra, Ausztriára és Burgundiára essék szét, és ha már ők maguk nem kaparinthatják meg a koronát, kerüljön az egy harmadik fejére. E célból épp fivéremet látnák legszívesebben a trónon.”
 
 
8. Részletek Sashalmi Endre tanulmányából:
Az alaptörvények jelentése nem mindenütt volt egyértelmű, de Franciaországban alaptörvénynek számított a férfiági primogenitura, amit még 1328-ban írtak elő (azaz nők nem uralkodhattak és jogot sem adhattak át az uralkodásra), valamint a koronabirtokok elidegeníthetetlenségének tilalma. Dániában pedig, amely az abszolút monarchia mintaállamának tekinthető (és ahol a királyt az abszolút hatalommal maga az országgyűlés ruházta fel 1660-ban) egyenesen egy új és nagyobb lélegzetű alaptörvényben rögzítették az abszolutista berendezkedést. Ez az 1665-ös ún. királyi törvény teljhatalmat adott az uralkodónak 3 korlátozással: meg kellett tartania az augsburgi (azaz az evangélikus) hitvallást, nem oszthatta fel az országot családtagjai közt, valamint igen aprólékosan szabályozták a trónöröklés rendjét, amit szintén nem állt jogában megváltoztatni az uralkodónak. Egyúttal viszont kimondta a dokumentum, hogy a király bármilyen törvényt megváltoztathat „kivéve ezt a királyi törvényt, amely mint a királyság valódi fundamentuma és alkotmánya örökké megváltoztathatatlan és visszavonhatatlan”. Az 1665-ös alaptörvény részletei ugyan 1709-ig ismeretlenek maradtak az alattvalók számára, de az 1683-as törvénykönyvben már nyilvánosságra hozták annak legfontosabb elemeit. Ebben világosan megmutatkozik, hogy milyen széleskörűen és precízen definiálták az uralkodó jogköreit.
 
Skandináviában Svédország ugyanakkor csak egy igen rövid abszolutista periódust élt át az 1680-as évek és 1718 közt, aztán az alkotmányos monarchia felé mozdult el, míg a Dán Királyság (amelyhez hozzátartozott Norvégia is, mint annak része) egyenesen az abszolutizmus mintaállamának tekinthető. Dánia egészen 1848-ig abszolút monarchia maradt, és fontos, hogy az alattvalók egyáltalán nem érezték terhesnek ezt a politikai berendezkedést. Pedig nemcsak az ország közjogi rendszerét írták át egy alaptörvényben szabályozva (ami megint csak kivételszámba ment), de a leggyorsabb és legszembetűnőbb változás a politikai struktúra mellett az államigazgatás átalakításában is itt történt meg. Modernizálták a központi igazgatást, ugyanakkor gyökeresen átalakult a korábbi helyi igazgatás is: itt valóban a királytól függő bürokrácia jött létre. Végül pedig nagyrészt megszüntették a nemesi kiváltságokat is! Ilyen mélyreható átalakulás azonban csak kevés helyen történt.


 
9. IV. Iván levele az áruló Kurbszkij herceghez a cári egyeduralomról
 
(…) „hiszen testedért te lelkedet pusztítottad el. A múlandó hírnévért megvetetted at örök dicsőséget, és megdühödvén az embere, Isten ellen lázadtál. Értsd meg, szerencsétlen, hogy mily magasból milyen mély szakadékba zuhant tested és lelked! Beteljesültek rajtad a szavak: aki azt hiszi, hogy van valamije, az mindent elveszít. Vajon a te istenfélelmed azt jelenti, hogy magadat nem az Úr nevében, hanem becsvágyból pusztítottad el? Az okosabbja ot is megérti, mily rettentő gonoszságot követtél el! Hiszen nem a halál elől menekültél, hanem mert a múlandó dicsőségre és gazdagságra vágytál! Ha, miként állítod, igaz és istenfélő vagy, akkor miért féltél a mártírhaláltól, amely valójában nem is halál, hanem ajándék! Végtére is mindenképpen meghalsz! Ha barátaidnak, a sátán szolgáinak a hazugsága és rágalmai miatt rettegtél a halálos ítélettől, akkor ez csak a te szüntelenül meglevő áruló terveidet bizonyítja. mért vetetted meg Pál apostolt, aki ezt mondta: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Isten. (…) Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene.” Vigyázz és figyelmezz! Aki szembeszáll a hatalommal, Istennel száll szembe! Aki pedig Istennek ellene szegül, az eretnek lesz, s ez pedig a legkeserűbb vétek. s az apostoli szavak minden, még a vérrel és fegyverrel szerzett hatalomról is igazak. Értsd meg a fentebb mondottakat, miszerint mi nem erőszakkal szereztük hatalmunkat; annál inkább igaz, hogy aki a hatalmasságnak ellene szegül, Istennek szegül ellene. Ugyancsak Pál apostol, akinek a szavait te semmibe vetted, mondja más helyen: ti szolgák! Engedelmesek legyetek a ti uraitoknak, nemcsak szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Isten szolgái. Engedelmeskedjetek ne csak a jóknak, hanem a gonosznak is, s nemcsak rettegésből, hanem lelkiismeretből is. Íme, ez az Úr akarata – jól cselekedvén: szenvedj! Ha te igaz és istenfélő ember vagy, akkor mért nem akartad tőlem, az erős akaratú uralkodótól eltűrni a szenvedést, és elnyerni a mártíromság koszorúját?”

 

 
10. Feofán Prokopovics püspök, Nagy Péter fő ideológusa: „Az uralkodó akaratának joga állama örökösének meghatározására” (1722)
 
Az uralkodó törvényesen megparancsolhat a népnek nemcsak mindent, ami hazája jelentős hasznához szükségeltetik, hanem bármit, ami csak tetszik neki; csak a nép számára ne legyen káros és ne ellenkezzék az isteni akarattal.…És idetartoznak a különféle polgári és egyházi szertartások, a szokások megváltoztatása, a ruhaviselet, a házak használata, az építkezés, a lakomák, az esküvők, a temetések rendje és ceremóniái etc, etc, etc.”
 

 


<< vissza