Az I. világháború
után a nagyhatalmak kezében
volt a döntés.
A Balkánon
Románia nyerte a legtöbbet: Bukovinát, Besszarábiát, Erdélyt és
a Bánát egy részét. A
Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1929-től Jugoszlávia)
egyesítette a délszláv lakta területek nagy részét. Görögország
megszerzi Bulgáriától annak nyugat-trákiai területeit,
megszállhatta Izmirt és környékét, amely területeken 5 év
elteltével népszavazást kellett tartani.
A
térségben szinte csak „győztes” de legalábbis nyertes államok
voltak. Velük szemben az egyetlen vesztes államnak, Bulgáriának
(illetve kettőnek, ha Törökországot is idevesszük) nem volt
esélye a békeszerződések megváltoztatására. Mindez azt
eredményezte, hogy a Balkán-félsziget a két világháború közötti
időszakban a korábbi „lőporos hordó” szerepét elhagyta, s
helyette Európa egyik viszonylag nyugodt térségévé vált,
hangsúlyozva, hogy viszonylag.
A Bulgáriával kötött
Neuilly-i béke nem okozott különösebb területi veszteségeket
részére, miután Bulgária már az 1913-as, a második balkáni háborút
lezáró bukaresti békében elveszítette fontos területeit, s itt
csak megerősítették e veszteségeit.
Az Oszmán Birodalommal
aláírt Sevres-i béke azonban a trianonihoz hasonló
veszteségeket jelentett volna Törökország számára. Törökország
azonban nem nyugodott bele abba, hogy a nem török (elsősorban
arabok lakta) tartományok mellett elveszítse kis-ázsiai
területeinek nagy részét. Kemal Musztafa (későbbi Atatürk)
vezetésével ellenállt. Eredménye: a Lousanne-i béke, amely
revideálta a Sévrés-i békét. Ez volt az egyetlen sikeres
fellépés a békeszerződések ellen.
A világháborút követően új
helyzet állt elő a Balkánon. Gyökeres változás, hogy eltűntek
vagy végletesen meggyengültek a régi, tradicionális
nagyhatalmak, amelyek a térséget befolyásolták (a Monarchia,
Németország, Oroszország, Oszmán Birodalom). Helyette két másik
nagyhatalom, Franciaország és Olaszország próbálta befolyása alá
vonni a térséget. Ez a két új hatalom azonban nem tudta a
balkáni államokat magához kötni. Gazdaságilag
Franciaországnak nem volt szüksége a balkáni államok
mezőgazdasági terményeire, bár tudott hiteleket nyújtani. Az
olasz gazdaság szerkezete pedig bár nem volt rossz,
felvehette volna jelentős részben a terményeiket, de nem tudott
hiteleket nyújtani nekik, és befektetni a gazdaságaikba.
|